Szaúd-Arábia fővárosából, Rijádból egyenesen az izraeli Tel-Avivba repült át hétfőn a Donald Trumpot szállító elnöki különgép, ami önmagában nagy szó, hiszen ez volt az első közvetlen járat a két város között. Hogy azért az Air Force One-ból mégsem lett még békegalmb, azt jól jelzi: ha az Egyesült Államok elnökének idejét nem is merték rabolni, egy másik repülő, főként újságírókkal fedélzetén már tett egy ciprusi kitérőt, nyomatékosítva, hogy a két ország között nincs kapcsolat. Arról nem is beszélve, hogy elég nehéz az iszlám monarchiából érkező elnökre a béke követeként tekinteni, miközben egy frissen megkötött, több százmilliárd dollár értékű fegyverüzlet lapul a zsebében. Azaz talán mégsem, hiszen a Közel-Keleten az „ellenségem ellensége a barátom” elv a feje tetejére áll. Így aztán megtörténhet az, hogy az Egyesült Államok egyszerre legyen a térség – elméletileg – két ellenséges hatalmának, Izraelnek, és az Izrael létét el sem ismerő Szaúd-Arábiának a legközelebbi szövetségese. A közös nevező Irán, Trump pedig a hét végén Rijádban és hétfőn Jeruzsálemben is sietett leszögezni, hogy fenyegetésként tekint a perzsa államra.
Persze elsősorban inkább az izraeli–palesztin konfliktus miatt volt mindenki kíváncsi Trump látogatására. Hiszen az elnök már kampányában is ígért hideget-meleget, aztán Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök washingtoni tárgyalásain is úgy tűnt, Trump étvágya megjött a béketeremtéshez. Az azért valószínű volt, hogy legfeljebb az izraeli út vége lehet valami új nekifutás kezdete, és nem fog egyből a dolgok közepébe vágni, például tető alá hozni egy háromoldalú találkozót. Ha úgy tetszik, az elnök most terepszemlét tartott, megmutatta, hogy tényleg komolyan gondolja terveit.
A látogatás egyébként mondhatni a megszokott udvarias, protokolláris keretek között zajlott, sok mézesmázos találkozóval, és persze az Izraelben megkerülhetetlen diplomáciai finomságokkal. Ám mint tudjuk, az ördög a részletekben rejlik. Ilyen például, hogy Trump hétfőn felkereste a Szent Sír-templomot, aztán a hivatalban lévő amerikai elnökök közül elsőként a Siratófalat is, de azt már nem engedte, hogy utóbbihoz zsidó politikus is elkísérje, mondván az megszállt terület. Kedden pedig nemcsak a holokauszt múzeumot látogatja majd meg, de Betlehemben ismét szakít időt Abbászra is. Hol vannak már azok az izraeli remények, melyek az izraeli–amerikai kapcsolatok sosem látott, új aranykorát vizionálták! Mikor még úgy számoltak, hogy Trump fogadni sem fogja a palesztin elnököt, kiáll a telepek építése mellett, és az egyik első dolga lesz az iráni atomalku felülvizsgálása. Arról nem is beszélve, hogy nagyon úgy tűnik, az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséből ezúttal sem lesz semmi. Igaz, Barack Obama után Netanjahu és Trump, az Egyesült Államok és Izrael kapcsolata szinte csak jobb lehetett. Ráadásul mint arra az izraeli kormányfő felesége, Sara Netanjahu rámutatott, a két politikusban sok a közös pont: „Mindenhol elmondom, milyen nagyszerűek önök, mert Izraelben az emberek többsége szeret minket, nem úgy, mint a média.”
De mégis minek köszönhető, hogy Izrael és az Egyesült Államok kapcsolata ilyen jól alakult, vajon mindig ilyen nagy volt a barátság a két ország között? – kértünk egy kis diplomáciatörténeti felvilágosítást Csepregi Zsolttól.
– Az Egyesült Államok ugyan már alapításakor, 1948-ban elismerte Izrael államot, azonban az úgynevezett hatnapos háborúig, 1967-ig különösebben nem támogatták őket. A fordulatot az egyszerű politikai érdek jelentette: a hidegháborús logika miatt, az arab szocializmus miatt Amerika érdeke azt diktálta, hogy álljon be Izrael mögé – magyarázta lapunknak az Antall József Tudásközpont kutatója. Hozzátette, ugyan a legfontosabb a hidegháborús érv volt, de emellett azért szerepe volt egyfajta morális kötelezettségnek is, egyrészt, hogy támogassák „a Közel-Kelet egyetlen demokráciáját”, másrészt a holokauszt miatt.
És talán a fegyverlobbi sem utolsó, vetette fel lapunk, amit Csepregi Zsolt is készséggel elismert. – Valóban rengeteg pénzről van szó, az Egyesült Államok tíz évre 38 milliárd dolláros katonai segélyt nyújt Izraelnek. Igaz, ezt nekik elvileg teljes egészében amerikai hadi felszerelésre kell elkölteniük, azaz a pénz visszapörög. És ami legalább ilyen fontos, hogy az amerikai fegyvereket Izrael ki is próbálja – például a legmodernebb F–35-ös repülőgépeket Szíria fölött –, és az ebből szerzett információ, tudás szintén sokat ér az Egyesült Államoknak – mutatott rá a szakértő.
Arra is rákérdeztünk, vajon van-e esély Donald Trumppal az izraeli–palesztin békére, tud-e olyat az új elnök, amit elődjei nem tudtak?
– Én mindenképpen a helyzet javulásával számolok. A béke ugyanakkor nem annyira Trumpon, mint Mahmúd Abbász palesztin elnökön, és a mögötte álló arab államokon múlik, feltéve, hogy Netanjahu képes lesz koalícióját kompromisszumokra rábírni. Márpedig a szunnita arab országok érdekei – például az Iszlám Állam és Irán kérdése – még soha nem csengtek ennyire egybe Izraelével. Ez pedig lehetőséget teremt az előrelépésre. Trump van olyan ember, aki merne új tárgyalásokat kezdeni, így mindegyik fél arcvesztés nélkül mutogathatna rá, hogy valójában neki köszönhető a siker, rajta múltak a dolgok – összegzett a szakember.
