Álltam a megbeszélt helyen, Moszkva külvárosában, az egyik metróvonal végállomása közelében. Az utóbbi években a szélsőjobbhoz kötődő moszkvai balhék állandó főszereplőjére, a neonáci szkinhedből hivatásos nacionalistává szelídült Dmitrij Gyjomuskinra vártam. Pár perccel a megbeszélt időpont előtt érkeztem, s izgatottan tekingettem körbe, vajon tartja-e a szavát a botrányhős. Szerettem volna, ha eljön, mert hiába nem értek vele egyet, hajtott a kíváncsiság. Ki ez a fenegyerek, akivel annyit foglalkoznak a hatóságok, aki az utóbbi években folyamatosan bíróság előtt áll, s akit láthatóan nem szeret a rendszer?
Pár pillanat múlva az út túloldalán lévő kávézóból sportos öltözetben kilépett egy rőt szakállú, kigyúrt, középkorú tag. Gyjomuskin barátságosan befelé invitált. Láthatóan otthonosan mozgott ezen a tipikusan külvárosi helyen, s mielőtt megkérdezhettem volna, hogy egy orosz nacionalista miért jár kaukázusiak által üzemeltetett kávézóba, megjegyzi: „Nem vagyunk mi rasszisták, csak nem akarunk másodrendűként élni a saját hazánkban!” – majd a nyitásra készülődő kigyúrt üzbég alkalmazottakra rámutatva csak annyit mond, hogy együtt járnak edzeni. Gyjomuskin ugyanis bokszol, s mint elvbarátai közül annyian, a keleti harcművészetek odaadó híve. Ez utóbbi kapcsán odaszúrtam, hogy ez valójában összeköti Putyinnal, ám ezt egyáltalán nem tartotta jó poénnak. Az orosz nacionalisták ugyanis nem szeretik az orosz patriótákat, s viszont. Ahogy az elnök fogalmazott, míg a szélsőséges nacionalizmus romboló, s nincs helye a civilizált világban, addig a patriotizmus építő. Persze Gyjomuskin ezt másképp látja. Emlékeztet arra, hogy régebben a hatalom nem volt ilyen érzékeny, sőt Szobjanyin főpolgármester és egykori kihívója, a Putyin rendszerét bíráló Navalnij egymással versenyeztek abban, ki tud többet tenni az oroszokért, az OMON pedig tömeges tisztogatásokat hajtott végre a moszkvai piacokon. Az ukrán válság azonban szerinte mindent megváltoztatott, hiszen nem lehet reggeltől estig a kijevi nacionalizmust ostorozni, közben pedig többezres „orosz meneteket” engedélyezni. „Minket fasisztáknak, banderistáknak bélyegeznek, mert félnek a népszerűségünktől. A hatalom kisajátította magának a patriotizmust, miközben szovjet mintára multikulturális társadalmat épít, az oroszokért pedig nem áll ki” – véli Gyjomuskin.
Az ukránkérdés tényleg sok mindent összezavart. Így a nacionalisták fejét is. Míg egyesek a Donbaszba mennek harcolni, addig mások az ukrán oldalt erősítik vagy Kijevbe emigráltak. Gyjomuskin sem támogatja a hatalom ukránpolitikáját, ám orosz nacionalistaként egyúttal beletapos Kijev lelkébe is. Szerinte oroszok harcolnak oroszok ellen, mert az orosz, az ukrán és a fehérorosz, az egy nép. Ukrajna Leninnek köszönheti létét, így Kijevben köszönetet mondhatnának neki ahelyett, hogy éppen ledöntik a szobrait. Gyjomuskin a Krím „hazatérítését” sem tartja orosz érdeknek, de ha már Moszkva elkezdte ezt az egészet, akkor végig kellett volna vinni a dolgot. „Ellen-Majdant szervezni, s egy hét alatt bevenni Kijevet. Háború, katonák és zsoldosok nélkül” – szól az egyébként az ukrán szélsőséges Pravij Szektorral is furcsán bensőséges kapcsolatot ápoló nacionalista vezér tétele.
Gyjomuskinnal beszélgetve nem unatkozik az ember. Tájékozott, s jól vág az esze. Látszik, hogy nem úgy vette közgazdász- és pszichológusdiplomáját, ugyanakkor teljes káosz uralkodik a fejében. A Russzkije („oroszok”) etnopolitikai egyesülés vezetőjeként visszaadná Oroszországot az oroszoknak, s azért bírálja Putyint, mert nem jól védi a nemzeti érdekeket, ugyanakkor nemzetiszocialista eszméket hirdet. Azóta betiltott politikai alakulatait – Szláv Szövetség, Szláv Erő – a náci SS-re hajazva nevezi el, „véletlenül” megünnepli Hitler születésnapját, amikor pedig rákérdezek a nácik oroszokkal szembeni bűneire, akkor orosz hazafiként hosszú és zavaros magyarázkodásba fog. Kivitetné Lenint a mauzóleumból, bezáratná az MTV-t homoszexuális-propaganda miatt, a közép-ázsiaiak számára vízumkényszert vezetne be, Csecsenföldtől pedig úgy szabadulna meg, hogy elfogadná a függetlenségét.
Gyjomuskin az orosz politikai paletta színes, ám marginális figurája. Érdekes beszélgetőpartner, s néhány évvel ezelőtti találkozásunk csak azért jutott most az eszembe, mert egy, az „orosz menetről” készült, más nemzeti hovatartozású csoportokkal szembeni ellenséges indulatok szítására, gyűlöletkeltésre alkalmas fotó internetes közzététele miatt a bíróság – a világsajtó síri csöndjétől övezve – 2,5 évi, büntetőtelepen letöltendő szabadságvesztésre ítélte.
