Az ukránkérdés tényleg sok mindent összezavart. Így a nacionalisták fejét is. Míg egyesek a Donbaszba mennek harcolni, addig mások az ukrán oldalt erősítik vagy Kijevbe emigráltak. Gyjomuskin sem támogatja a hatalom ukránpolitikáját, ám orosz nacionalistaként egyúttal beletapos Kijev lelkébe is. Szerinte oroszok harcolnak oroszok ellen, mert az orosz, az ukrán és a fehérorosz, az egy nép. Ukrajna Leninnek köszönheti létét, így Kijevben köszönetet mondhatnának neki ahelyett, hogy éppen ledöntik a szobrait. Gyjomuskin a Krím „hazatérítését” sem tartja orosz érdeknek, de ha már Moszkva elkezdte ezt az egészet, akkor végig kellett volna vinni a dolgot. „Ellen-Majdant szervezni, s egy hét alatt bevenni Kijevet. Háború, katonák és zsoldosok nélkül” – szól az egyébként az ukrán szélsőséges Pravij Szektorral is furcsán bensőséges kapcsolatot ápoló nacionalista vezér tétele.
Gyjomuskinnal beszélgetve nem unatkozik az ember. Tájékozott, s jól vág az esze. Látszik, hogy nem úgy vette közgazdász- és pszichológusdiplomáját, ugyanakkor teljes káosz uralkodik a fejében. A Russzkije („oroszok”) etnopolitikai egyesülés vezetőjeként visszaadná Oroszországot az oroszoknak, s azért bírálja Putyint, mert nem jól védi a nemzeti érdekeket, ugyanakkor nemzetiszocialista eszméket hirdet. Azóta betiltott politikai alakulatait – Szláv Szövetség, Szláv Erő – a náci SS-re hajazva nevezi el, „véletlenül” megünnepli Hitler születésnapját, amikor pedig rákérdezek a nácik oroszokkal szembeni bűneire, akkor orosz hazafiként hosszú és zavaros magyarázkodásba fog. Kivitetné Lenint a mauzóleumból, bezáratná az MTV-t homoszexuális-propaganda miatt, a közép-ázsiaiak számára vízumkényszert vezetne be, Csecsenföldtől pedig úgy szabadulna meg, hogy elfogadná a függetlenségét.
