Finsburyi mecset: kísért az erőszakos múlt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Finsbury Parkot ma békés helynek ismerik – korábban Anglia legradikálisabb imámja toborozta itt híveit.

Koncz Tamás
2017. 06. 19. 12:06

Az egyiptomi születésű Abu Hamza al-Masri – eredeti nevén Musztafa Kamal Musztafa – házassága révén jutott azóta megvont brit állampolgárságához. Saját állítása szerint megjárta a kilencvenes évek elején a délszláv háborút, ahol bosnyák hittestvérei oldalán harcolt a szerbek és a horvátok ellen: a harci sebekkel borított, kampós kezű, minden tekintetben radikális imám fegyveres harcra buzdította híveit, és már 2003-ban egy új, a közel-keleti térség rezsimjeit leváltó kalifátus terveiről beszélt.

2003-ban kiűzték a templomból is, ezután pedig a kapun kívül folytatta beszédeit. 2006-ban hét év fegyházra ítélték Nagy-Britanniában egyebek mellett fajgyűlölő ideológia terjesztése és erőszakra felbujtó prédikációi miatt. 2012-ben a brit hatóságok aztán kiadták a rá régóta pályázó Egyesült Államoknak, Amerikában pedig 2015-ben életfogytiglani börtönre ítélték az Al-Kaida és a tálibok támogatásával is vádolt imámot.

Nem kizárt, hogy a furgonos merénylő is gondolt erre a helyszín kiválasztásakor, de a finsburyi mecsetnek ma már nincs köze a szélsőséges hitszónokokhoz: az imahelyet 2014-ben felvették a Visible csoporthoz is, melynek alapelve, hogy politikamentes, független, a helyi közösséget segítő szervezeteket fog össze.

A támadás után a Brit Muszlim Tanács igazgatója, Toufik Kacimi mindenkit nyugalomra intett: „Évtizedek kemény munkájával értük el, hogy egy békés és toleráns közösséget teremtsünk a Finsbury Parkban. Teljes mértékben elítéljük a nyugodt közösségünket is szétzúzni próbáló támadást, és azon dolgozunk, hogy a park olyan elfogadó és szívélyes hely maradjon, ahogy mindnyájan ismerjük.”

A konzervatív The Telegraph arra is emlékeztet, hogy idén a mecset pert nyert a Thomson Reuters médiacég ellen, amiért az elavult információk alapján terrorizmust támogató intézményként tartotta számon, emiatt pedig az adóhatóság zárolta a számlájukat. A bíróság végül a közösségnek adott igazat, a Thomson Reuters pedig tízezer font kártérítést fizetett.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.