Egy rendőr is megsérült a szombat késő esti londoni terrortámadásban. De mégis hogyan lehetséges az, hogy egy késsel támadó merénylő képes felülkerekedni egy rendőrön, akinek a feladata elvileg éppen az lenne, hogy közbelépjen az ilyen esetekben? A válasz többek között abban keresendő, hogy a brit utcai rendőrök, közismert nevükön bobbyk a mai napig nem viselnek lőfegyvert. Márpedig a gumibot korántsem hatékony eszköz a kés ellen.
Miért alakult ez így? Elsősorban hagyományból. Amikor a XIX. század elején Sir Robert Peel – a Robert becenevéből ered a bobby kifejezés is – életre hívta a rendőrséget, egy fegyvertelen szervezetet álmodott meg. A bobbyk hatékonyan is működtek, mi több, jellegzetes uniformisukkal lassan turistalátványossággá nőtték ki magukat, London pedig büszke arra, hogy kevés más ország mellett – ilyen például még Norvégia, Írország és Új-Zéland – fegyvertelen a rendőrsége. Másodsorban a szakemberek azzal érvelnek, hogy Nagy-Britanniában alapból kevés olyan bűncselekmény történik, amely indokolná az állandó fegyverviseletet, ráadásul külföldi példák – így az Egyesült Államoké – is azt mutatják, egy pisztoly egyáltalán nem garantálja, hogy kisebb eséllyel lőjék le a rendőrt. És bár ezt általában nem verik nagydobra, de a döntésben az is közrejátszhat, hogy a testület felfegyverzése és a kiképzés meglehetősen magas költségekkel járna.
Csakhogy az idők megváltoztak, és sokszor fel is merült már, hogy mégis fegyvert kellene adni a rendőrök kezébe. Elsősorban akkor jön elő az ötlet, amikor valamilyen elkerülhetőnek tűnő rendőrgyilkosság történik, vagy mint most, amikor terrortámadások fenyegetik a biztonságot. Egyelőre azonban minden változtatási kísérlet kudarcot vallott, és egyébként a felmérések szerint maguk a bobbyk is elégedettek a helyzettel, még ha gyakran veszélyben érzik is az életüket. A közvélekedés már megosztottabb a kérdésben, de még nem formálódott olyan népakarat, amely a felfegyverzést követelné.
Persze azért a briteknek is megvannak a maguk fegyveres alakulatai, és az utóbbi időben az utcán is érezhetően megnőtt a jelenlétük. Két évvel ezelőtti adatok szerint a Londonban szolgáló 32 ezer rendőr közül csak 2000 felfegyverzett, a teljes állománynak pedig nagyjából az öt százaléka. Ők azonban többségükben nem egyszerű járőrök, hanem kiemelt helyszíneket, például kormányépületeket, nagykövetségeket, sportlétesítményeket, közlekedési csomópontokat védenek. Ha mégis olyan bűncselekmény történik, amely fegyveres rendőrt igényel, egy gyors reagálású osztag vonul ki. Ez történt szombaton Londonban is, és úgy látszik, a módszer viszonylag hatékony, hiszen a merénylőket a támadás megindítását követő nyolcadik percben már agyonlőtték. Igaz, ezeknek a terroristáknak nem volt lőfegyverük. Komolyabb ellenállás esetén jönnek a különleges terrorelhárítók, akik már állig fel vannak fegyverezve.
Kérdés persze, hogy egy szombatihoz hasonló terrortámadás megakadályozható lett-e volna, ha a bobbyk fegyvert viselnek, ha például a megkéselt rendőrnél van pisztoly? A válasz nem egyértelmű. Tény, hogy a terroristák általában úgynevezett puha célpontokat választanak, azaz olyan helyeket, ahol maximalizálni tudják a pusztítást, amihez az kell, hogy ne ütközzenek komolyabb ellenállásba. Egy fegyveres rendőr jelenléte már önmagában visszatartó erő lehet. A 2015. novemberi párizsi terrortámadásnál például ki tudja, még hány halott lett volna, ha a merénylőnek sikerül bejutnia a Stade de France stadionba? Vagy mi történt volna fegyver nélkül az idén márciusban azzal a francia katonával, akit az Orly reptéren támadtak meg? Másrészt a Charlie Hebdo szatirikus magazin elleni merénylet szolgáltat ellenpéldát is. Ott a hősiesen bátor rendőr hiába viselt fegyvert, és szállt szembe a terroristákkal, a gépfegyverek ellen nem sok esélye volt, és kivégzésszerűen agyonlőtték.
Az előző, március 22-i terrortámadás szintén követelt rendőr áldozatot.
