Kadhafi fia korábban a tömegbe lövetett, most megmentőként térne vissza

Szétlövetett egy temetési menetet a felkelés idején, sőt még egy mecset látogatói közé is tüzeltetett.

Kulcsfontosságú szerepet fog játszani a nemzeti megbékélésben – e szavakkal harangozta be Szaif al-Iszlám Kadhafi visszatérését a múlt héten Haled al-Zaidi, a férfi ügyvédje, miután ügyfelét a líbiai Tobrukban székelő parlament amnesztiarendelete nyomán több mint ötévi fogva tartás után szabadon engedték. A bejelentésre okkal kapták fel sokan a fejüket: a 2011-ben kitört polgárháború óta gyakorlatilag káoszba süllyedt az ország, így napjainkban a tobruki mellett még két rivális kormány is létezik Tripoliban, a nemzetközi közösség által támogatott nemzeti egységkormány és az önjelölt „nemzeti megmentés kormánya” mind magának követeli az ország kizárólagos ellenőrzésének jogát. Ráadásul idővel a dzsihadisták is megerősödtek, így sokan már boldog békeidőként emlékeznek vissza a Kadhafi-korszak mindennapjaira.

Szaif al-Iszlám 1972-ben látta meg a napvilágot, nevét „az iszlám kardjaként” lehetne magyarra fordítani. Építészmérnöki tanulmányai után Európába költözött, ahol előbb Bécsben, majd Londonban tanult közgazdaságtant és politológiát. A diplomáciai készsége kivételes, ezzel még európai tanulmányai során vértezte fel magát. Habár egyedüli hivatalos tisztsége annyi volt, hogy ő irányította a Kadhafi-alapítványt, hamarosan fontos közvetítő lett nemzetközi ügyekben. Neki volt köszönhető, hogy apja lemondott atomfegyverprogramjáról, az Amnesty Internationallel együttműködve pedig sikerült változtatni a líbiai börtönökben uralkodó katasztrofális állapotokon, de Szaif érte el azt is, hogy politikai foglyok tucatjait bocsássák szabadon. Majd még nagyobb falat következett: az általa vezetett alapítványon keresztül több mint ötszáz olyan áldozat után fizették ki a kártérítést, akik az ország ügynökei által 1988-ban és 1989-ben elkövetett merényletekben vesztették életüket. A férfi lassan a líbiai nyitás egyik kulcsfigurájává vált, akire már a Nyugat is tárgyalóképes, kompromisszumokra kész politikusként tekintett. Odahaza is nőtt a nimbusza, miután lefektette a Líbia jövője nevű programot: ebben hetvenmilliárd dollárt különítettek el az elhanyagolt infrastruktúra fejlesztésére, továbbá ösztönöznék a lakosságot egy olyan civil társadalom felépítésére, amelyben az igazságszolgáltatás és a média független.

Szaif nimbusza ekkor még ragyogott. 2009-ben őt nevezték ki Líbia népi vezetőjévé – ez ekkor az ország második legfontosabb posztja volt –, amivel egy sokéves csatározás végére került pont, ugyanis a férfi hosszú éveken át versengett öccsével, Mutasszimmal apjuk örökségéért. Most már mindenki megnyugodhatott, még az öreg Kadhafi is azt ígérte, hogy Szaif megtisztítja Líbiát a széles körű korrupciótól.

Azonban 2011-ben fordult a kocka. Miután kormányellenes tüntetések törtek ki a kelet-líbiai Bengáziban, Szaif teljesen megváltozott: uszítóvá vált, a későbbi vádak szerint szétlövetett egy temetési menetet a felkelés idején, sőt még egy mecset látogatói közé is tüzeltetett.

Miután apját és testvérét, Mutasszimot a felkelők meggyilkolták, rövid időre sikerült eltűnnie, azonban 2011 novemberében az új líbiai vezetés katonái több testőrével együtt elfogták, majd elhurcolták Zintánba, ahol különösen értékes rabnak ígérkezett – annál is inkább, mert a Kadhafi család 40-60 milliárd dolláros magánvagyont halmozott fel, a külföldön elhelyezett pénzhez pedig egyedül Szaif ismerhette a kódokat. Ám ez a tudás sem mentette meg Szaifot: 2015-ben egy tripoli bíróság háborús bűnök vádjával halálra ítélte. Az ítéletet mégsem hajtották végre, mert Szaif egy olyan lázadócsoport ellenőrzése alatt lévő városban raboskodott, amely nem ismerte el a Tripoliban székelő kormányt.

Visszatérhet-e Szaif a mostani szabadulása után a líbiai politikába? Aki figyelemmel kíséri Líbia történelmét, jól tudja, hogy itt aztán semmi sem lehetetlen. 2011 óta a Kadhafi-rezsim számos vezetője visszatért, még kisebb-nagyobb tisztségeket is kaptak az egymással párhuzamosan működő kormányokban. Sokan azonban nem felejtenek: nekik a Kadhafi név a zsarnokságot jelenti és egy véres polgárháborút, melyben több tízezren haltak meg. Ilyen múlttal, ilyen örökséggel még egy diplomáciai készségekben gazdag Kadhafi fiúnak is emberpróbáló feladat lesz a nemzetegyesítés.