Marokkó tudja, hogy Európa sem az eldorádó

Karíma Kabázs marokkói nagykövet kizárja az Észak-Afrikába telepített menekülttáborok ötletét, és nagyobb segítséget várna el az EU-tól.

– Áruljon el nekünk egy titkot! Mit csinált tavaly Budapesten a marokkói király, VI. Mohamed?

– Sajnos nem tudok válaszolni erre a kérdésére, ebben az időben ugyanis még nem voltam Budapesten. Amit hallottam, az alapján annyit tudok mondani, hogy őfelsége magánlátogatáson szabadságra érkezett, és négy napot maradt.

– Gyakori, hogy őfelsége efféle utazásokat tesz?

– Igen, mint a világ bármelyik uralkodócsaládja, ő is gyakran elutazik a feleségével és gyermekeivel. Meglátogattak már számos országot, hiszen mindenütt vannak barátaik.

– Próbálta a magyar kormány hivatalosan felvenni a kapcsolatot őfelségével?

– Erről nincs tudomásom.

– Azért is faggatom erről, mert a látogatás a migrációs válság közepén történt, és Marokkóban is vannak migránsok szép számmal. Ők nem tekintenek az Európai Unió felé?

– Marokkóban volt egyfajta evolúciója a migrációs helyzetnek. Először úgy kezdtük, mint a migráció forrása, aztán átalakultunk tranzitországgá, és mostanra célponttá váltunk. A mi migrációs politikánk ugyanakkor az emberi jogok tiszteletén alapul. Célunk a törvényesen érkező – elsősorban szubszaharai – migránsok integrációja a marokkói társadalomba, amit tartózkodási engedéllyel, egészségügyi ellátással, oktatással igyekszünk segíteni. Persze vannak olyanok is, akik szeretnének eljutni Európába. Éppen ezért gondoljuk úgy, hogy a migráció erősen kapcsolódik az országok támogatásához. Természetesen vannak politikai okai is annak, hogy az emberek útra kelnek. De ha meg akarjuk állítani az áradatot, akkor először az okokat kell megkeresni, a problémákat a gyökereiknél megoldani. Ezt próbálja tenni Marokkó Afrikában, és erre buzdítjuk az Európai Uniót is.

– Hogyan látják a marokkóiak az érkezőket? Ők nem érzik úgy, hogy elveszik a munkájukat?

– Dehogy, semmi ilyesmi! Tudja, Marokkóban mindig is sokféle nép élt együtt. Hozzászoktunk már, hogy külföldiek jöjjenek az országunkba. Ami azt illeti, számos európai is jön. Sosem jelentett ez problémát.

– Azért mégis kell lennie egy határnak. Mi lesz, ha még többen érkeznek? Egyszer már a törökökhöz hasonlóan önök is fenyegetőztek vele, hogy Európára eresztik a migránsokat. Komolyan is gondolják?

– Nem, ez csak egy félreértés. Marokkó csupán azt jelezte, hogy az ország hatalmas erőfeszítéseket tesz a már említett migrációs politikájával vagy a határok védelmével. Azonban sajnos támogatást semmit nem kapunk. Jut némi pénz az uniótól, de közel sem elég. Nem fenyegetőztünk, de elvárnánk partereinktől, hogy többre értékeljék, amit teszünk.

– És mégis mit szeretnének? Pénzt?

– Igen! Természetesen örülnénk a nagyobb anyagi támogatásnak. A helyzetet nemcsak európai, de marokkói nézőpontból is látni kell. És a migráció hatalmas ráfordítást jelent a marokkóiaknak.

– Vannak olyan ötletek, többek között a magyar kormány is ezt támogatja, melyek az Európai Unión kívül építenének táborokat a migránsoknak. Mit mondana erre Marokkó?

– Nemet! Az ötlet valójában nem új, és mi mindig is ellene voltunk. Azzal ugyanis nem lehet megoldani a problémát, ha az embereket táborokba dugják. És ott mégis mit kezdenek velük? Hiszen a számuk egyre csak nő! Mégis hány táborra lenne szükség? Ahogy már említettem, a problémákat a gyökerüknél kell megoldani. Európának azt kellene támogatnia, hogy az emberek saját hazájukban maradjanak.

– És mi a helyzet a marokkóiakkal? Őket nem vonzza az „új élet”?

– Egy időben valóban sokan mentek Európába, elsősorban gazdasági okokból, a jobb élet reményében. Úgy látták Európát, mint az eldorádót. De mára ez is megváltozott. A legtöbben tanulni mennek, üzletelni, vagy a már kint élő családjukat látogatják meg, és egyre kevesebb a kivándorló. Különösen a gazdasági válság óta, látva a társadalmi problémákat, például a beilleszkedési nehézségeket. Marokkó az élet minden területén véghez vitt reformjaival arra törekszik, hogy az embereknek ne érje meg otthagyni a hazájukat Európáért.

– Mennyire ismerik a marokkóiak a kulturális különbségeket? Mit tesznek azért, hogy megértessék, itt sem a Kánaán várja őket?

– Tudja, rengeteg ember, aki Európába jött, magától döntött úgy, hogy inkább hazatér. Saját szemükkel látták, hogy jobb életük volt Marokkóban, mint Európában. Sok mindent el lehet mondani a muszlimokról, és sok előítélet él velük kapcsolatban, de az biztos, hogy a muszlimok között még él a szolidaritás. Nálunk például nem fordulhat elő, hogy valaki éhen haljon. Ehhez képest Európa sokkal zárkózottabb. Egyébként nem hiszem, hogy a mi feladatunk lenne a kulturális különbségek bemutatása. Sokkal inkább a befogadó ország dolga, hogy megmutassa, mit vár el a beilleszkedéshez. Mi azért dolgozunk, hogy a kivándorlók ne veszítsék el kötődésüket. Ezért például arabtanárokat, mérsékelt iszlámot tanító imámokat küldünk azokba az országokba, ahol a legnagyobb marokkói közösségek élnek.

– Az úgynevezett arab tavaszt Marokkó könnyen „megúszta”. Ez minek köszönhető?

– Az arab tavasz Marokkót valóban elkerülte. Elsősorban azért, mert VI. Mohamed meghallgatta az emberek kérését, 2011-ben például az alkotmány átalakításával több hatalmat adott a parlamentnek, megerősítette az emberi jogokat, így a nemek egyenlőségét, és reformokkal igyekezett új lendületet adni a gazdaságnak. Az is fontos, hogy nálunk szabad, átlátható, demokratikus választásokat tartanak, több párttal.

– Azóta is nyugalom van az országban, nincsenek terrortámadások. Hogyan küzdenek a szélsőségesek ellen?

– Igaza van, Marokkó valóban biztonságos ország, de nekünk is vannak rossz tapasztalataink, mint például a 2003-as casablancai merénylet. A szélsőségesek elleni harc egyik dimenziója biztonsági, ennek kapcsán erősítettük meg biztonsági erőinket. A másik dimenzió pedig a forrás, azaz a radikalizáció elleni küzdelem. Ezt felismerve kidolgoztunk egy rendszert, melyben imámjainknak a mérsékelt iszlámot oktatják. De fontos a küzdelem a munkanélküliség, a szegénység, a létbizonytalanság, a tanulatlanság ellen, ez mind táptalaja a terrorizmusnak. Lényeges a börtönök ellenőrzése is.

– Ön szerint van kapcsolat a migráció és terrorizmus között?

– Nem hiszem, hogy a terrorizmus forrása a migráció lenne. A terrorszervezetek, mint az al-Kaida vagy a Daes (az Iszlám Állam) szeretnék ezt elhitetni velünk, hogy Európa a migránsok ellen forduljon, és feszültséget keltsenek. Ezért, ha hiszünk nekik, az ő kezükre játszunk, nekik adunk igazat. Pedig az igazság az, hogy a merénylőiket azért keresik a migránsok között, mert azoknak vannak problémáik a beilleszkedéssel, az értékekkel. Közöttük könnyebben fertőz az ideológiájuk.

– Nekem ez kapcsolatnak hangzik

– Nem az, hiszen voltak terroristák, akik nem is migránsok voltak, hanem belgák, franciák, britek

– Akkor először is tisztázzuk, kit nevezünk migránsnak! A manchesteri robbantó például Nagy-Britanniában született, de líbiai származású volt. Ő akkor mi?

– Mindkettő! De a valódi kérdés nem ez. Gondolt már arra, hogy a terrorszervezetek miért nem idős emberek beszervezésével próbálkoznak? Mert a fiatalokat könnyű manipulálni. Nekik nincs munkájuk, kapcsolataik, gyökerüket vesztettek, zárkózottak. És ez az igazi probléma!

– Közben „elfeledett konfliktusként” Nyugat-Szahara is mindig háborúval fenyeget. Van esély a végső rendezésre?

– A marokkói diplomáciának mindig a legfontosabb célja a konfliktus rendezése. Nagyon optimisták vagyunk az ENSZ legutóbbi határozatával kapcsolatban, és a marokkói javaslat a Szahara autonómiájáról nagyban beindította a folyamatot. Az autonómiatervet komolynak és hitelt érdemlőnek nevezte a nemzetközi közösség és az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Fontos lenne ugyanakkor, hogy a környező országok, amelyek részesei a konfliktusnak, maguk is a megoldáson dolgozzanak. Segít a rendezésben, hogy egyre több ország dönt úgy, nem ismeri el a Polisariót a szaharaiak hivatalos képviselőjeként, nemrégiben az Európai Bíróság is így döntött. Mára végre azt is világossá tettük, hogy nem lehet népszavazást tartani a Szaharában, amit az ENSZ is megerősített.

– Tehát háború már nem jöhet szóba?

– Nem hinném, hogy a Polisario képes lenne háborút viselni Marokkó ellen. Főleg most, hogy a pozíciójuk így meggyengült, miután Marokkó visszatért az Afrikai Unióba.

– Jó, hogy említette! Marokkó tagja az Afrikai Uniónak, az Arab Ligának, de közben „nyugatos” országnak is tartják. Melyik irány a legfontosabb?

– Nincs fontossági sorrend. Marokkónak számos arca van: eredete afrikai, ugyanakkor arab, a jövője viszont Európa.

– És Európáé Marokkó? Működik a déli nyitás?

– Marokkó és Magyarország kapcsolata nagyon jó, és reményeink szerint az októberi, Rabatban rendezendő közös üzleti fórumon sikerül lökést adni a gazdasági együttműködésnek is, amely most nem éri el a 200 millió dollárt. Marokkó lehet a pillére Magyarország Afrika-stratégiájának, és hasonló módon számítunk rá, hogy Magyarország pedig kaput nyithat számunkra Közép-Európára és a Balkánra. Szintén októbertől közvetlen repülőjáratok is indulnak a két ország között, ami a turizmust is fellendítheti.