Két napja még keveseknek mondott bármit is az a név, hogy Óscar Pérez, ma már viszont tőle hangos a nemzetközi sajtó. A rendőrfelügyelőnél ugyanis – aki a venezuelai belügyi tárca büntetőjogi és kriminalisztikai tudományos részlegének alkalmazottja – a jelek szerint betelt a pohár. Megelégelte az országban uralkodó intézményes, politikai és gazdasági káoszt, ezért drasztikus eszközökhöz nyúlt. Kedden egy rendőrségi helikopterrel szállt a magasba, s onnan rálőtt, illetve gránátokat dobott a belügyi minisztérium, illetve a legfelső bíróság épületére. A támadásban nem sérült meg senki, az incidens azonban így is alaposan felkavarta az egyébként is feszült belpolitikai kedélyeket. Az ország elnöke, Nicolás Maduro egyből terrorista támadásnak nevezte a történteket, és nyomatékosította, noha nem voltak áldozatok, könnyűszerrel lehetettek volna. Egyúttal bejelentette, hogy a teljes hadsereget készültségbe helyezte „a béke megóvásának érdekében”.
Pérez azonban amilyen váratlanul jött, el is tűnt a lopott helikopter fedélzetén, s a nevén kívül egyelőre keveset lehetne tudni róla. Egy felvétel azonban előkerült, melyen katonai felszerelésben, fegyveresek körében arra kéri a venezuelaiakat, hogy álljanak ellen a zsarnokságnak. „Katonák, rendőrök és civilek vagyunk, akik az egyensúlyt keresik, és ellenzik a köztörvényes kormányt” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy társaival nem tartoznak egyetlen politikai irányzathoz vagy párthoz sem. A felvétel, ahogyan maga az akció, nem nélkülözte a teátrális elemeket. A szemfüles lakosok jóvoltából – jóval az üggyel kapcsolatos kormánytájékoztatás előtt – az is kiderült a közösségi portálokon, hogy Pérez a helikopteren kifeszített egy transzparenst, amelyen az alkotmány 350. cikkelyére hivatkozott. A még 1999-ben megszavazott Carta Magna szóban forgó cikkelye polgári engedetlenségre jogosítja fel a venezuelaiakat, s ez a fő jelszava a parlamentben abszolút többséggel rendelkező ellenzéknek is.
Caracasban április eleje óta mindennaposak az ellenzéki tüntetések, az utcai harcokban eddig legkevesebb hetvenöt civil halt meg. Az államfő ellenfelei szerint az egykori buszsofőr diktátorként viselkedik, és azért hozná létre a híveivel feltöltött alkotmányozó nemzetgyűlést, hogy elkerülhesse a választást, amelyet a súlyos gazdasági és politikai helyzetre tekintettel minden bizonnyal elveszítene. Az országban jelenleg hatályos alkotmányt még a 2013-ban elhunyt, radikális baloldali Hugo Chávez elnök (1999–2013) idején szavazták meg. A legfelső bíróság március 31-én a heves hazai és külföldi tiltakozás miatt rövid időre megfosztotta jogköreitől a törvényhozást, s azóta tüntetnek az ellenzéki pártok a harmincegymilliós ország fővárosában. A hazai és külföldi elemzők egyetértenek az elmúlt napok-hetek eseményeit értékelve: Maduro és a néhai Chávez hívei vívnak egymással hatalmi harcot, most már nemcsak a háttérben. Pérez az egyik volt belügyminiszter (Miguel Rodríguez Torres) embere, aki Chávez híve.
Az államfő egyébként éppen kedden, nem sokkal a támadás előtt beszélt egy nagygyűlésen arról, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdönti a harmadik hónapja tüntető ellenzék. „Ha Venezuelát káoszba és erőszakba taszítják, s lerombolják a bolívari forradalmat, akkor fegyvert fogunk. Sosem fogjuk feladni, és amit szavazatokkal nem sikerült elérni, azt megtesszük fegyverekkel, fel fogjuk szabadítani a szülőhazát” – nyomatékosította az elnök az eseményen, mely az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ára kiírt szavazás kampányának része volt.
Négy éve, Chávez halála óta egyre egyértelműbb, hogy utódjából a személyes kisugárzás és a tekintély is hiányzik. A venezuelai diplomáciát korábban viszonylag jól irányító Maduro képtelen megbirkózni a még Cháveznek is megoldhatatlan nehézségekkel. A Kubától átvett gazdasági modell, a szocializmus, annak 21. századi változata alig tér el a térségünkre kényszerített mintától, amelyet Hugo Chávez Fidel Castro, a tavaly november végén elhunyt egykori kubai népvezér rábeszélésére alkalmazott Venezuelában is. Az eredmény most már önmagáért beszél: mivel nem gondoskodtak időben a nyersolajra épített és szinte kizárólagos bevételek pótlásáról, az olaj világpiaci árának kilenc éven belüli két összeomlása katasztrófát okozott a lakosság ellátásában és a dél-amerikai ország pénzügyi rendszerében is. A jegyrendszer bevezetése még nem merült fel, de ha nem javul a helyzet, szégyenszemre előbb-utóbb sor kerül rá. A világ jelenleg legnagyobb nyersolajtartalékával rendelkező ország most már külső pénzügyi segítségre szorul ugyanúgy, mint Kuba a hatvanas évektől fogva.
Az egyre kevésbé kommunista szigetország a Szovjetuniótól és szövetségeseitől kapott támogatást – Venezuela most Kínát pumpolja. Oroszország is színen maradt, de pragmatikusan pénz helyett az olajkitermeléshez és a fegyvergyártáshoz szükséges logisztikát, illetve augusztustól például a hiányzó gabonát szállítja Venezuelának. A tíz éve a világpolitikát – és a nyersolaj árát – még érdemben befolyásoló Venezuela tehát igen gyorsan megszabadult tekintélyétől. És az Egyesült Államok reményei szerint Venezuela olaja nélkül Kuba sem tartja sokáig magát.
