Az államfő egyébként éppen kedden, nem sokkal a támadás előtt beszélt egy nagygyűlésen arról, hogy ő és hívei fegyvert fognak, ha szocialista kormányát erővel megdönti a harmadik hónapja tüntető ellenzék. „Ha Venezuelát káoszba és erőszakba taszítják, s lerombolják a bolívari forradalmat, akkor fegyvert fogunk. Sosem fogjuk feladni, és amit szavazatokkal nem sikerült elérni, azt megtesszük fegyverekkel, fel fogjuk szabadítani a szülőhazát” – nyomatékosította az elnök az eseményen, mely az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztására július 30-ára kiírt szavazás kampányának része volt.
Négy éve, Chávez halála óta egyre egyértelműbb, hogy utódjából a személyes kisugárzás és a tekintély is hiányzik. A venezuelai diplomáciát korábban viszonylag jól irányító Maduro képtelen megbirkózni a még Cháveznek is megoldhatatlan nehézségekkel. A Kubától átvett gazdasági modell, a szocializmus, annak 21. századi változata alig tér el a térségünkre kényszerített mintától, amelyet Hugo Chávez Fidel Castro, a tavaly november végén elhunyt egykori kubai népvezér rábeszélésére alkalmazott Venezuelában is. Az eredmény most már önmagáért beszél: mivel nem gondoskodtak időben a nyersolajra épített és szinte kizárólagos bevételek pótlásáról, az olaj világpiaci árának kilenc éven belüli két összeomlása katasztrófát okozott a lakosság ellátásában és a dél-amerikai ország pénzügyi rendszerében is. A jegyrendszer bevezetése még nem merült fel, de ha nem javul a helyzet, szégyenszemre előbb-utóbb sor kerül rá. A világ jelenleg legnagyobb nyersolajtartalékával rendelkező ország most már külső pénzügyi segítségre szorul ugyanúgy, mint Kuba a hatvanas évektől fogva.
