Bukarestet jóformán teljesen váratlanul érte Donald Trumpnak a novemberi amerikai elnökválasztáson aratott győzelme, a román politikai élet képviselőinek többsége ugyanis mondhatni előre elkönyvelte, hogy Hillary Clinton lesz a befutó. E téren sokatmondó a hazája atlantista irányvonalát egy évtizeden keresztül meghatározó Traian Basescu volt román államfő vallomása, miszerint neki meg sem fordult a fejében, hogy végül nem a demokrata jelölt lesz a Fehér Ház új lakója.
Ehhez képest nem kellett túl sok időnek eltelnie, amíg a bukaresti diplomácia „felocsúdott” az ingatlanmágnás diadala okozta meglepetésből, és sikerült igazodnia az új washingtoni doktrínához és elvárásokhoz. Klaus Johannis román államfő a NATO-tagállamok vezetői közül elsőként ígérte meg, hogy Románia tartja magát a Trump által rögzített feltételhez, ennek megfelelően az ország már idén a GDP két százaléka fölé emelte a védelemre fordított költségeit (amelyek eddig sohasem haladták meg a bruttó hazai össztermék másfél százalékát). Most pedig, június 9-én Románia államfője ugyancsak az első, akit megválasztása után hivatalában fogad az amerikai elnök a kelet-közép-európai vezetők közül. Ez a magyar miniszterelnök szempontjából kifejezetten kellemetlen, mivel a magyar kormány a hírek szerint egy ideje hiába szeretné elérni, hogy személyes találkozó jöjjön létre Orbán Viktor és az amerikai elnök között.
Több összetevője is van a Bukarest iránti érdeklődésnek, a román–amerikai kapcsolatok megszilárdulásának. Bár a Magyarországgal kapcsolatos viszonyulása ez alól némileg kivétel, a kiváló igazodási és alkalmazkodási képességéről elhíresült bukaresti diplomácia sohasem az illető ország vezetőjének képe és magatartása alapján ítélte meg szövetségeseit és stratégiai partnereit. Romániát kizárólag érdekei vezérelték, amikor kereken húsz évvel ezelőtt stratégiai partnerségi megállapodást kötött Amerikával, amikor NATO-csatlakozása fejében, 2003-ban közbeszerzés nélkül egy amerikai társaságra bízta a teljes hosszában soha meg nem épült észak-erdélyi autópálya kivitelezését, vagy amikor engedélyezte titkos CIA-börtön működtetését a területén. Bukarest még azt is hajlandó lenyelni, hogy belpolitikai válsághelyzetekben az amerikai nagykövet szavának mindig döntő súlya van (és a megoldást rendszerint megelőzi a diplomata látogatása valamelyik magas rangú román közméltóságnál). Az elköteleződés Románia érzékeny stratégiai elhelyezkedése, no és persze a Moszkvához fűződő viszonyának jelentős elhidegülése okán érthető igazán. Ilyen összefüggésben pedig az ország számára különös jelentőségű, hogy otthont adhat az amerikai rakétavédelmi rendszer tavaly beélesített elemeinek.
A világhatalom számára katonai szempontból Románia stratégiai fontosságú szerepet tölt be Oroszország, Törökország és a Közel-Kelet viszonylatában egyaránt, Bukaresthez hasonlóan ugyanis Washingtonnak is érdeke, hogy a Fekete-tenger – Basescu exállamfő szóhasználatával élve – ne váljék „orosz tóvá”. Mindazonáltal az Egyesült Államok számára Románia jelentős energetikai forrásai sem közömbösek, nem véletlen, hogy a Fekete-tenger kontinentális talapzatában fellelt gazdag földgázmezőt részben a tengerentúli Exxon Mobil aknázza ki, de erős amerikai érdek fűződik a romániai palagáz kitermeléséhez is. Mindezek ismeretében az sem okoz meglepetést, hogy a román államelnöki hivatalnak otthont adó bukaresti Cotroceni-palota és a Fehér Ház is jelezte, egyaránt a két ország kapcsolatának elmélyítését és a stratégiai partnerség megerősítését várja a jövő heti washingtoni munkamegbeszéléstől.
