Megállítható-e még Izraelben az erőszak láncreakciója? – ez most a legnagyobb kérdés az összecsapásoktól hangos hétvége után, amely három palesztin és három izraeli életét követelte. Ehhez higgadtságra volna szükség, de ez, úgy látszik, egyelőre mindkét félből, mi több, a nemzetközi közösségből is hiányzik. Izraeli katona nekifutásból felrúg egy földön imádkozó palesztint, könnygázgránát robban a tüntető tömegben, patakokban folyik a vér a menekülő tiltakozó fejéből – látjuk az arab portálokon. Palesztin merénylők hátulról lövik agyon a gyanútlan rendőröket, vörös vérben úszik a Halamisban lemészárolt zsidó család egész konyhája – jönnek szembe a felvételek az izraeli honlapokon. De nem csak a média kelti az indulatokat. Ajelet Saked izraeli igazságügyi miniszter – aki tavaly Magyarországon is megfordult – és Avigdor Liberman védelmi miniszter szerint a nagyapát és két gyermekét halálra késelő palesztin terrorista halálbüntetést érdemelne. Ennek súlyát pedig jól jelzi, hogy Izraelben utoljára 1962-ben hajtották végre a legsúlyosabb büntetést. Akkor Adolf Eichmannt akasztották fel.
A csütörtökön Budapestről hazatérő Benjamin Netanjahu kormányfő eddig azért még nem ment el, ő csak a tettes házának földig rombolását ígérte. Közben Mahmúd Abbász palesztin elnök megszakított minden együttműködést és párbeszédet Izraellel, ugyanakkor a háttérben nyilván az arab államokkal egyeztet bőszen. Az Arab Liga figyelmeztette is Izraelt, hogy Jeruzsálemben a tűzzel játszik, vezetőik szerdán ülnek össze, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői válságtanácskozásán addig nem találnak ki valamit. Párbeszédre és önmérsékletre csak Ferenc pápa intett, rá azonban sajnos sem a zsidók, sem a palesztinok nem hallgatnak. Az asztalra csaphatna még Donald Trump is, hogy bebizonyítsa, komolyan veszi a béketeremtést. Ám az amerikai elnök egyelőre hallgat, a washingtoni külügy csak „aggodalmát fejezte ki”.
És mindez miért történik? Az erőszakhullám ezúttal az után szabadult el, hogy három palesztin fiatal agyonlőtt két izraeli rendőrt Jeruzsálemben, majd a biztonsági erők velük is végeztek. A merényletek után az izraeliek fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a Mecsetek terének környékén – ahol az iszlám harmadik legszentebb helye, az al-Aksza mecset is áll –, többek között korlátozták a belépést a pénteki ima idején is, és fémdetektoros kapukat állítottak föl. Bár a zsidók a lépést biztonsági indokokkal magyarázták, amelyek ráadásul szerintük teljesen megszokottak hasonló helyeken szerte a világon, a palesztinok és az iszlám világ egy része ezt a szent hely fölötti megengedhetetlen ellenőrzésként értékelte. A bírálatok és az összecsapások hatására az izraeliek részben meghátráltak, a kapukat leszerelték, és helyettük olyan speciális kamerákat szereltek fel, amelyek képesek kiszűrni, ha valakinél fegyver van. Ám a palesztinok ebbe sem egyeztek bele, szerintük ellenőrzésük megalázó, és olyan, mintha bűnözőkként kezelnék őket. Az indulatokat tovább szította, hogy egy palesztin merénylő a Rámalláh közelében fekvő Halamis városában bekopogott egy zsidó házba, majd belépve „bosszúból” késével hidegvérrel meggyilkolta az ott unokájának születését ünneplő nagypapát és két gyermekét, valamint súlyosan megsebesítette a nagymamát.
