Földrengés az Égei-tengeren: nincs magyar sérült

A legfrissebb információk szerint egy svéd és egy török állampolgár vesztette életét.

MN
2017. 07. 21. 12:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rodosz szigetről helikopterrel hatfős mentőalakulat utazott át Koszra, hogy segítsen az ottani munkálatokban.

Török katasztrófavédelmi tisztviselők szerint a rengés 6,3-es erősségű volt, és Mugla város térségében is érezték, ahol pánikot okozott. Hetvenen fordultak orvosi segítségért Bodrum kórházaiban. Külön gondot okozott, hogy a helyi mobiltelefon-szolgáltatás túlterheltség miatt akadozott. A török hatóságok legfrissebb jelentése szerint országszerte mintegy háromszázötven ember sérült meg, többségük akkor, amikor lakóépületéből próbált kimenekülni.

Törökország eközben hajót küldött Koszhoz, hogy hazaszállítsa az ott tartózkodó csaknem kétszáz török turistát.

A Bodrumtól hat kilométerre nyugatra fekvő Bitez üdülőhelyen ugyancsak érezték a rengést, az emberek itt is kiszaladtak az utcákra félelmükben, mert attól tartottak, összeomlanak az épületek. Két utórengés is volt. A helyi szálloda vendégei ezt követően visszatértek szobájukba, hogy magukhoz vegyék személyes tárgyaikat, és a szabadban töltsék az éjszakát. Sokan matracokból, lepedőkből hevenyészett fekvőhelyeket alakítottak ki a környéken.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a szerda esti németországi autóbalesettel kapcsolatban is tájékoztatta az MTI-t. Mint mondta, ha a családok igénylik, a tárca segítséget nyújt a holttestek hazaszállításához.

Az autóban hatan utaztak. Hárman, akik a hátsó ülésen ültek, azonnal meghaltak, három másik magyar pedig kórházba került: ketten túl vannak az életveszélyen, ám a harmadikat még mindig intenzív osztályon kezelik. A tárca müncheni főkonzulátusának munkatársai figyelemmel kísérik mind a sérültek állapotát, mind a rendőrségi nyomozás állását.

Egy kivétellel már valamennyi családdal kapcsolatba léptek. Segítséget nyújtanak a holttestek hazaszállításához szükséges engedélyek kiállításában, hitelesítik a halotti anyakönyvi kivonatokat, és megbízható temetkezési vállalkozót is javasolnak, aki elvégzi a holttestek Magyarországra szállítását – sorolta Menczer Tamás. Kérdésre válaszolva közölte, hogy az autó utasai Németországban dolgoztak. Azt a sajtóértesülést nem kívánta kommentálni, hogy az egyik ember a csomagtartóban utazott. Mint mondta, várják a rendőrségi nyomozás eredményét.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.