Halálos magyar autóbaleset történt Németországban

Hatan ültek a kocsiban, hárman azonnal életüket vesztették.

MN
2017. 07. 20. 17:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy magyar autó szenvedett halálos balesetet szerda éjjel a bajorországi Frankenhofen mellett – számolt be a bajor rendőrség híréről a Hvg.hu. A kocsiban hatan ültek, közülük hárman azonnal életüket vesztették, hárman pedig súlyos, illetve életveszélyes sérülésekkel kórházba kerültek. 

Egy magyar nő vezette az autót, ami egy kanyarban még tisztázatlan okokból letért az útról, és egy fának rohant. A hátsó ülés három utasán a mentősök már nem tudtak segíteni, míg a sofőrt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Az anyósülésen ülő férfi eszméleténél volt, mikor a mentők kiérkeztek. A hírek szerint a csomagtartóban is utazott egy férfi bármiféle biztonsági öv nélkül: ő életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az Augsburger Allgemeine szerint a kocsit egy 27 éves nő vezette, és a többiek is huszonévesek voltak.

Az MTI azt írja, hogy a vizsgálat első megállapításai szerint a baleset azért történhetett, mert a sofőr ittas volt. A nyomozást vezető kempteni ügyészség elrendelte, hogy vegyenek vért tőle. A távirati iroda szerint a sofőr, a mellette ülő és a csomagtérben tartózkodó utas életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.