Kartellgyanúba kerültek a legnagyobb német autógyártók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A VW állítólag súlyos versenyjogsértésről adott át információkat a hatóságoknak.

MTI
2017. 07. 21. 13:56

Az ügyben a német hatóságok mellett az Európai Bizottság is vizsgálatot folytat. Egyelőre egyik érintett sem nyilatkozott az ügyben.

A dízelbotrány 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok környezetvédelmi hivatala (EPA) megvádolta a VW-t, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A Volkswagen elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.

Hasonló visszaélés gyanújába került a Daimler is, amely a napokban bejelentette, hogy önként – 220 millió eurós (68 milliárd forint) költséget vállalva – módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait több mint 3 millió Mercedes-Benz típusú dízelautónál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.