Rengeteget utazik Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a keleti és déli nyitás célországaiba – derül ki a minisztérium lapunkhoz elküldött összesítéséből. A dokumentum június 1-jével bezárólag veszi számba a tárcavezető útjait; hozzátehetjük, hogy a miniszter épp a hetekben látogatott ismét több közép-ázsiai országba, most is éppen Moszkvában van. Megéri-e a sok elkoptatott kilométer? Úgy tűnik, a magyar áruk versenyképtelensége, valamint a külgazdaság szolgálatába állított intézményrendszer hiányosságai miatt a magyarországi termékek számára finoman szólva sem sikerült a betörés a feltörekvő piacokra
Önmagában nem is kell csodálkozni a célországokon; hasonló utakat régiónkból gyakorlatilag minden külügyminiszter végigjárt már. A kérdés inkább az, hogy a minisztériumi szinten a hagyományos diplomácia kárára mindinkább teret nyerő külgazdasági szempontok mennyire érvényesülnek. Egyszerűbben fogalmazva: sikerül-e valamit eladni? Nos, az eredmények felemásak.
Kezdjük a legnagyobb és örök reménységgel, amelynek kegyeiért a világ sorban áll: Kínával. Ami a számokat illeti, az országba irányuló magyar export nagyot növekedett, a 2014-es 494 milliárd forintról 2016-ra 631 milliárdra. – Nemzetgazdasági szinten nem jelent sok bevételt, de a magyar mezőgazdasági cégek Kína irányába való kivitele jelentősen nőtt – beszélt a pozitívumokról Matura Tamás Kína-szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója. – Csakhogy, bár a kivitelünk több lett – tette hozzá –, az export nagyjából 90 százalékát továbbra is a Magyarországon lévő multicégek állítják elő. Így munkahelyeket teremtenek Magyarországon, ami jó, ugyanakkor egy külföldi cég, kissé sarkítva, bármikor dönthet úgy, hogy távozik. Emellett gond, hogy rengeteg vállalat mindössze összeszerelő-üzemet működtet Magyarországon, vagyis az előállítási folyamat magasabb hozzáadott értékű részeit, mint például a kutatás-fejlesztés, nem itt végzik. Magyarországon éppen ezért jórészt kisebb jövedelemmel járó munkahelyeket tartanak fenn.
Komolyan befolyásolja a Kínával folytatott kereskedelem mértékét, hogy az Audi mennyi autót tud eladni. Hogy mennyi kiaknázatlan kereskedelmi lehetőség volna az 1,3 milliárdos lakosságú Kínában, jól mutatja, hogy a kétségtelenül fejlett és európai uniós tagállam, ám mindössze 16 milliós lakosságú Hollandiába a magyar export másfélszerese a Kínába irányulónak. – A magyar kis- és középvállalkozások (kkv) jelenleg nem állítanak elő olyan terméket, ami a kínaiakat érdekelné – állítja Matura Tamás. A multik pedig gyakorlatilag azt nyerik vissza Kínában, amit az orosz piacon – a szankciók miatt – elveszítettek. Ezzel együtt – az Observatory of Economic Complexity nevű oldal adatainak összehasonlítása alapján – a multikra támaszkodva ugyan, de a kínai exportunk nagyobb, mint a cseheké, és csak kevéssel marad el a lengyelekétől. A magyar termékek iránti gyenge kereslet hátterében összetett jelenség feltételezhető. – Szijjártó Péter ázsiai útjainak száma nem kirívó, hiszen a világban ma mindenki Ázsiával foglalkozik. Kérdéses viszont, hogy a kkv-szektor mellett van-e többek között megfelelő intézményrendszer, pénzügyi források arra, hogy a magas szintű diplomáciai találkozók eredményeit ledolgozzák – vetette fel megkeresésünkre Feledy Botond külpolitikai szakértő. – Vajon ázsiai nagykövetségeink létszáma, erőforrásai követik a külügyminiszter személyes jelenlétének mértékét? Ezek alapján egyelőre nem egyértelmű, hogy a teljes intézményrendszer az egész folyamatban szolgálná külügyi részről az ázsiai érdeklődést – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Emlékezhetünk rá, intézményi szinten a magyar diplomácia nagy ötlete a magyar kkv-termékek terjesztésére néhány éve a kereskedőházak megnyitása volt, főleg a keleti és déli nyitás célországaiban. Ám megalakulása óta a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. többször kerül rivaldafénybe botrányaival, mint elért eredményeivel. Bár a június végén megjelent beszámoló szerint az előző évek jelentős vesztesége után a kereskedőházak végre 150 milliós nyereséget értek el, csakhogy a 24.hu a beszámoló kiegészítő mellékletét átböngészve észrevette, hogy trükközhettek az összesítésnél, kozmetikázhatták az eredményeket. Nem igazán váltak be a meghódítani kívánt piacokon nyitott új külképviseletek sem. Elég csak visszagondolni az üzbegisztáni nagykövetség megnyitása körüli gyanús ügyletekre: ahogy lapunk feltárta, a nagykövetség egy bérház földszinti lakásában működött, megfelelő jogcím és bérleti szerződés nélkül, leülni is alig lehetett a 40 négyzetméteres helyiségben, ráadásul ellenőrzés híján bárki ki-be járkálhatott, sőt, a külképviselet számítógépéhez – tele érzékeny adatokkal – is csak az nem fért hozzá, aki nem akart.
De a visszaélések mellett a versenyképes magyar termékek hiányát is sok kritika éri. Ugyan fontos, hogy az állam megteremtse az export számára kedvező kereteket, végső soron mégiscsak a cégeken múlik, mennyi lesz a magyar export. Éppen ezért látszik ambiciózusnak, hogy Egyiptomba vasúti kocsikat próbálunk eladni, ráadásul a Ganz az egyiptomi vasútnak külön forgóvázakat is szállítana. Ha ez az üzlet összejön, a magyar járműipar egyik legnagyobb sikere lehetne a rendszerváltás óta. Eddig a négy látogatásnak nem sok eredménye volt: Egyiptomba 2014-ben még 69 milliárd, 2015-ben 75 milliárd, tavaly viszont mindössze 55 milliárd forint értékű árut exportáltunk. Remélhetőleg az egyiptomi elnök kedden végződő kétnapos budapesti látogatása meghozza az áttörést.
A járműipar egyébként is aktuális, hiszen Iránban többek között buszokkal házalunk, ám az minimum kétséges, hogy az Ikarus végül tényleg leszállít majd 400 járművet, ahogy arról elméletileg szó volt. Merthogy erről aláírt szerződés nincs, ráadásul a nagyobb halak gyorsabban is mozdultak, a Scania például alvázakat szállít majd egy helyi cégnek, több mint ezret, ráadásul egy saját buszgyártó üzem kiépítését is elkezdte az Iránnal szembeni nemzetközi szankciók feloldása után; a Renault szintén együttműködési megállapodást írt alá az egyik iráni gépjárműgyárral.
És akkor még nem is szóltunk a nyitási politika egyik legnagyobb rákfenéjéről, jelesül, hogy a külügyi és külgazdasági tárca alá tartozó Eximbank úgy osztogatja a hiteleket a nyitásban érdekelt vállalkozásoknak, mintha nem lenne holnap. Új-Zélandon például 207 milliárd forintos hitelkeretet ajánlottunk fel, miközben az exportunk csak 14 milliárdos. Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki rezsimjét közel 165 milliárdos kerettel leptük meg, de említhetnénk még Angolát, Iránt, Törökországot és Tádzsikisztánt. Közben a Magyar Nemzetnek nyilatkozó egyik volt Eximbank-vezető egyértelműen azt állította, hogy a projektek nagy részéből sosem lesz semmi – pedig csak az elmúlt fél évben 622,5 milliárd forint értékben nyitottak meg vagy terveztek megnyitni hitelkeretet.
És miközben Szijjártó Péter bejárta a fél világot a kereskedelem érdekében, a politikai szempontok némileg hátrébb szorultak. A nyugat-balkáni régió ugyan kiemelkedik, hiszen Magyarország régóta szorgalmazza a térség európai uniós integrációjának felgyorsítását. Feltűnő ugyanakkor, hogy Romániába 2014-es kinevezése óta a miniszter mindössze egyszer látogatott el. Pedig téma akadna bőven, elég csak a rendszeresen előkerülő kisebbségi jogok körüli huzavonát, vagy éppen a Székely Mikó Kollégium ügyét említeni. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy Brüsszelben manapság annyi találkozó keretei között lehet megbeszéléseket szervezni, hogy nem meglepő az uniós tagországok vezetői közti hagyományos tárgyalások számának csökkenése.
