Eltávolítja több, a gyarmati korszakot idéző, a fehér ember felsőbbrendűségét, egyeduralmát hirdető egykori tudós mellszobrát a londoni King’s College pszichológia tanszéke, hogy az alakok helyét átvehesse a sokszínűség szoborcsarnoka. A világnézeti semlegességet, de mindenekelőtt biztonságos életteret, vagyis safe space-t akaró politikailag korrekt diákok követeléseinek helyt adott az intézet dékánja. Patrick Leman egyben azt is megígérte nekik, hogy a tankönyvekben található, az ember anatómiáját megjelenítő magyarázó ábrákat is javítják úgy, hogy azok ne csak a sztenderd fehér férfit mutassák, hanem az egyetemen amúgy is jelen lévő etnikai sokszínűséget is tükrözzék.
Mindezt azért, hogy az egyetem jobban idomuljon a diákok interkulturális közegéhez, és a tudományt minél nemzetközibb módon művelhesse. A dékán úgy érvelt a The Telegraph konzervatív brit napilapnak, hogy egyáltalán nem arról van szó, szemetesbe dobnának valamit, csak arról, hogy a fehér, szakállas bácsik mellett be lehessen mutatni más kultúrából érkező tudósokat is. Azt ugyan az egyetem vezetése és a diákság sem mondta ki, mely tudósok váltak kegyvesztetté, de a lap tudni véli, hogy két, a lélektan és az orvostudomány történetében fontos személyiségről van szó. Így válhatott hirtelen idejétmúlttá, sőt a határozat értelmében a diákok szemében sértővé Henry Maudsley XIX. századi pszichiáter személye, aki az angolszász világban majdnem akkora szaktekintélynek számított, mint a kontinensen Sigmund Freud. Kollégájának, Frederick Mottnak is távoznia kell az előcsarnokból, pedig korszakosat alkotott a neurológia és az endokrinológia terén. Maudsley kórházat is alapított a pszichés eredetű betegségek, személyiségtorzulások tanulmányozására és kezelésére, a tanszék melletti klinikai tömb ma is a nevét viseli, öles betűkkel a kapuzat felett. Az egyetem hiperérzékeny diáksága mindezeken túl eddig nem fogalmazta meg, a tudománytörténet nagy alakjai helyett kiket látna szívesen a tanszék előcsarnokában.
Az egyetemi világban a biztonságos térre, a kisebbségek sérelmeire hivatkozó szoboráthelyezések nem ma kezdődtek. Miután 2015 áprilisában Dél-Afrikában eltávolították Cecil Rhodes XIX. századi gyémántkereskedő, iparmágnás és államférfi szobrát az egyik fokvárosi egyetem kertjéből, pár hónapra rá oxfordi diákok azért kezdtek szervezkedni, hogy ugyanezt megtehessék alma materükben, amely nem mellesleg Rhodes nagyvonalú adományait élvezhette. A neves angliai egyetem számos professzora látszólag hiába érvelt amellett, hogy a történelem eltagadása, emberarcúvá tétele önmagában nem segíti a múlt, a jelen jobb megértését, sőt végső soron bonyolíthatja is a harmadik világból érkezők beilleszkedését. A radikális diákok mozgalma végül sikertelen maradt, a szobor maradt a helyén. A dél-afrikai és az angliai történet egyébként egy másik szálon is összekapcsolódott. A fokvárosi Rhodes-szobor eltávolításában főszerepet játszott dél-afrikai diákról kiderült, hogy Cecil Rhodes-ösztöndíjat kapott. Ez éppen Oxfordba szólt, ahol pont akkor hágott tetőfokára a gyarmatosítóval kapcsolatos vita.
A történelmi tények mindenkori relativizálhatóságát hirdető, szélsőségesen érzékeny egyetemi közösségre mi sem jellemzőbb, hogy Amerikában nem illik már azt sem megemlíteni egy diáknak: „Hé, haver, milyen jó vagy matekból”, mert erre ő esetleg azt hiheti, hogy ázsiainak nézik, és megsértődhet. A példát tavaly többször is idézte az amerikai sajtó, akkor, amikor a Yale Egyetem diákjai tiltakozni kezdtek egy tervezett jelmezbál ellen, mondván, ha valaki indiánnak öltözik, az sértheti az indián felmenőkkel rendelkező diákok érzéseit.
