Skizofrén állapotban a török–uniós kapcsolatok

Miközben Ankarában Erdogan elnök melegebb éghajlatra küldi az EU-t, Brüsszelben a miniszter a csatlakozásért házal.

Skizofrén állapotba kerültek az Európai Unió és Törökország kapcsolatai. Kezdjük az előbbivel! Az Európai Parlament – tehát az unió azon intézménye, melynek képviselőit demokratikusan megválasztották, vagyis elméletileg a lakosság akaratát képviselik – tavaly és idén is olyan határozatot fogadott el, melyben a csatlakozási tárgyalások leállítását kérik. Közben a tagállamok jelentős része, élükön az egész uniónak irányt szabó Németországgal, ugyancsak ellenzi a csatlakozást. Nem csak a politika, de a közvélemény szintjén is, a brit Yougov piackutató cég tavalyi mérései szerint például

a többség előbb látná Oroszországot az unióban, mint a törököket, akik emellett a legelutasítottabbak voltak,

egy kilenc tagállamra kiterjedő májusi közvélemény-kutatás szerint pedig a megkérdezettek háromnegyede hallani sem akar a török tagságról. De mindez egyébként mit sem számít, hiszen a 2005-ben megnyitott csatlakozási tárgyalások amúgy is befagytak. Mindmáig egyetlen, jelképes fejezetet sikerült lezárni a 35-ből, melyek nagy részét még meg sem nyitották, neki sem kezdtek.

„Az Európai Unió nem nélkülözhetetlen.” „Európának vége. Nincs már mit mondania a világnak, és nekünk sem.” „Európa már nem a demokrácia és az emberi jogok, hanem a nácik és az elnyomás központja.” Ez a néhány idézet pedig csupán egy csokorra való Recep Tayyip Erdogan beszédeiből, melyekben az unión köszörüli a nyelvét. Közben a török elnök nyíltan beszél a halálbüntetés visszavezetéséről is, mely ugyancsak automatikusan rácsapná a törökökre Európa kapuit. Arról nem is szólva, hogy a tagsághoz szükséges tengernyi feladat előtt még ott tornyosul a megosztott Ciprus ügye is.

Amíg nincs ciprusi megoldás, addig nincs csatlakozás sem, márpedig az ENSZ égisze alatt zajló sokadik nekifutás is kudarcot vallott az újraegyesítésre, utoljára idén júniusban.

Csak újabb szög a koporsóban, hogy a török–német kapcsolatok is mélypontra süllyedtek, aminek legutóbbi epizódja, hogy terrorizmus vádjával a török hatóságok őrizetbe vettek egy német aktivistát. „Nem engeditek, hogy egy török elnök és miniszter az országotokban beszéljen, de ügynököket küldtök ide?” – utalt egyenesen a kémkedésre az elnök egy keddi beszédében. Csúcsra járatták a propagandát is, egy kormányközeli török lap szerint Angela Merkel Németországa rosszabb, mint Adolf Hitleré volt, olyan rosszul bánnak az ottani török kisebbséggel. Közben kongatják a vészharangot az emberi jogi szervezetek, különösen mióta letartóztatták az Amnesty International török vezetőjét is. „Az EU-nak világossá kell tennie, hogy a török hatóságok átlépték a határt, ami szükségessé teszi a viszony más alapokra helyezését” – kérte a szervezet vezetője, Salil Shetty Federica Mogherinivel, az unió külügyi és biztonságpolitikai biztosával folytatott tárgyalásán.

Ilyen körülmények között rendezték meg kedden Brüsszelben az Európai Unió és Törökország közötti találkozót, így joggal lehetett volna várni egy kis asztalcsapkodást. Ám ezúttal sem történt semmi. Federica Mogherini nem hallgatott Salil Shettyre, ellenben leszögezte, hogy

Törökország továbbra is uniós tagjelölt, még ha jelen körülmények között nehéz is lenne új fejezeteket nyitni.

Ömer Celik, török EU-ügyi miniszter pedig arról beszélt, hogy a kapcsolatok gerince a csatlakozás, és új fejezetek megnyitását szorgalmazta. Persze nem maradt el a szokásos ejnye-bejnye az uniótól és a párbeszéd fontosságának hangsúlyozása, de a felek láthatóan nem egy nyelvet beszéltek.

Hogy akkor miért kötik az ebet a karóhoz? Törökországban még a legfrissebb közvélemény-kutatások is azt jelzik, hogy a megkérdezettek szűk többsége szeretne csatlakozni az Európai Unióhoz. Sőt, a felmérésekből az is kiderül, hogy a törökök harmada (és évről évre többen) európai országként határozza meg Törökországot, nem pedig iszlám országként, és a legkevésbé sem közel-keleti országként. Amiben óriási változás van, az inkább az, hogy már nem hisznek a csatlakozásban. Míg 2015-ben 47,6 százalék vélte, hogy soha nem nyerik el a tagságot, egy évre rá már 66,7, idén pedig 81,3. Az emiatt érzett csalódottság és meg nem értettség viszont jó belpolitikai gumicsont, amit Erdogan persze nem mulaszt el meglovagolni. Ami pedig az uniót illeti, tekintve, hogy a csatlakozásra így sincs, úgy sincs esély, nem érdeke még nagyobb diplomáciai vihart kavarni és felfüggeszteni az amúgy is befagyott tárgyalásokat. A lényeg, hogy a két évvel ezelőtt kötött migrációs alku egyelőre működik, pontosabban eredményes.