A korábbi elnök nyerte a választást Kenyában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ellenzéki Raila Odinga hívei utcára vonultak.

MN
2017. 08. 12. 5:57

Bár Odinga nyugalomra intette híveit, azt is jelezte, hogy nem tud parancsolni nekik. Kérése ellenére már szerdán sokan utcára vonultak Odingáért az ellenzék fellegvárának számító Kisumuban. A fegyvertelen férfiak azt kiabálták: „Raila nélkül nincs béke”, a rendőrség pedig könnygázt vetett be ellenük. Nairobiban is dühödt tüntetők vonultak az utcákra, egy csoportjuk bozótvágó késekkel támadt a rendőrökre, akik később éles lőszert is bevetettek, legalább két tüntető halálát okozva.

Még 2007-ben heves tiltakozások kezdődtek, amikor a választáson alulmaradva Odinga ugyancsak csalásról beszélt. Ezt követően összecsapások törtek ki, melyek során közel ezerkétszáz ember halt meg. Odinga 2013-ban is vesztett az elnökválasztáson, de akkor lecsillapította a fenyegető összecsapásokat, miután a szavazógépekkel kapcsolatos kifogásaival az illetékes bírósághoz fordult.

Kenya, amely Kelet-Afrika leggazdagabb országa, régóta stabil államnak számít. A heteken át tartó választási kampány is békésen zajlott egészen július végéig, amikor ismeretlen tettesek meggyilkolták a választási bizottság egyik vezető tagját. Előzőleg fegyveresek támadtak William Ruto alelnök házára, ő és családja azonban éppen nem volt otthon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.