Csalást kiáltott az ellenzéki jelölt, zavargások törtek ki Kenyában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A vesztes jelölt szerint hekkertámadás történt. Egy ember meghalt, amikor rendőrök a tiltakozók közé lőttek.

Marosi Adrienn
2017. 08. 09. 13:22

Bár Odinga nyugalomra intette híveit, azt is jelezte, hogy nem tud parancsolni nekik. Helyettese, Kalonzo Musyoka is egyelőre visszafogottságra szólította fel a támogatókat, de hozzátette: lehet, hogy később megmozdulást szerveznek majd.

Az ellenzéki vezető kérése ellenére már sokan utcára vonultak Odingáért az ellenzék fellegvárának számító Kisumuban. A fegyvertelen férfiak azt kiabálták: „Raila nélkül nincs béke”, a rendőrség pedig könnygázt vetett be ellenük. A CNN-nek egy helyi újságíró azt mondta, Kondele negyedben már 500-600 fiatal gyűlt össze, azt skandálva, hogy „Uhurunak mennie kell”. Szavai szerint egy rendőrségi helikopter is feltűnt a helyszínen.

A helyi rendőrség közölte, hogy Kisii megyében a rendőrség tüzet nyitott a választási eredmény elleni tiltakozókra, az incidensben egy ember meghalt. Eközben Nairobi Mathare nevű nyomornegyedében is tiltakozások zajlanak – írja a The Guardian.

Még 2007-ben heves tiltakozások kezdődtek, amikor a választáson alulmaradva Odinga ugyancsak csalásról beszélt. Ezt követően összecsapások törtek ki, melyek során közel ezerkétszáz ember halt meg. Odinga 2013-ban is vesztett az elnökválasztáson, de akkor lecsillapította a fenyegető összecsapásokat, miután a szavazógépekkel kapcsolatos kifogásaival az illetékes bírósághoz fordult.

Mint megírtuk, a mostani eljárás tisztaságát valóban megkérdőjelezi, hogy egy független vizsgálat szerint a választási bizottság több mint 1 millió olyan kenyait vett fel a választói névjegyzékbe, aki már elhunyt. Odinga korábban kijelentette: csak akkor veszíthet, ha Kenyatta elcsalja a választást.

Kenya, amely Kelet-Afrika leggazdagabb országa, régóta stabil államnak számít. A heteken át tartó választási kampány is békésen zajlott egészen július végéig, amikor ismeretlen tettesek meggyilkolták a választási bizottság egyik vezető tagját. Előzőleg fegyveresek támadtak William Ruto alelnök házára, ő és családja azonban éppen nem volt otthon.

A szavazás lebonyolítását több ezer megfigyelő, köztük számos külföldi követi figyelemmel: az Afrikai Unió misszióját Thabo Mbeki volt dél-afrikai elnök vezeti, John Kerry volt amerikai külügyminiszter áll a Carter Center megfigyelőcsoportjának élén, és megfigyelőket küldött az Európai Parlament is.

Előzetesen több megfigyelő, köztük az ENSZ három jelentéstevője is úgy vélekedett, hogy 2007 óta Kenya nagy haladást ért el a demokrácia megerősítésében. Genfi nyilatkozatukban mindazonáltal az elmúlt hetek erőszakcselekményeire tekintettel a politikai szereplők békés fellépésének fontosságára hívták fel a figyelmet.

Az 55 éves Kenyatta – a független Kenya első elnökének fia – nagyszabású, többségében kínai támogatással megvalósított infrastrukturális fejlesztésekkel és az ország stabil gazdasági növekedésével kampányolt. Ezzel szemben a 72 éves Odinga – akinek apja szintén a függetlenségi mozgalom egyik vezetője volt – a szegények védelmezőjeként és a számos állami intézményt átható korrupció hangos bírálójaként lépett fel a kampányban. Sok szavazó számára azonban inkább az etnikai szempont lehet meghatározó: Kenyatta az ország legnépesebb népcsoportjának számító kikujuk jelöltje, akik Kenya eddigi négy elnökéből hármat adtak. Odinga – az ország első alelnökének fia – viszont a luó népcsoporthoz köthető, amelynek köréből még soha nem került ki államfő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.