Arkadiusz Mularczyk, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt parlamenti képviselője azzal a kéréssel fordult a Szejm elemzőirodájához, vizsgálja meg azt a kérdést, hogy követelhet-e Lengyelország kártérítést Németországtól a második világháborúban neki okozott károkért.
Mularczyk azt mondta: az augusztus 11-éig elkészítendő elemzéstől arra vár választ, hogy Lengyelország a nemzetközi jog fényében követelhet-e Németországtól kártérítést a német agresszió okozta anyagi és emberi veszteségekért.
A témában korábban eltérő értelmezések születtek, mivel a kommunista korszakban Lengyelország lemondott a kártérítéstől. Mularczyk érvelése szerint viszont Lengyelország akkor nem volt szuverén ország, és Varsó még a Németország újraegyesülése előtti, a szovjet blokkhoz tartozó, már nem létező Német Demokratikus Köztársaság javára mondott le a követelésről.
A Szovjetunió és az NDK közötti 1953-as szerződés lezártnak nyilvánította a Szovjetuniónak korábban a nyugati hatalmak által megítélt háborús kártérítés ügyét. A Lengyel Népköztársaság kormánya ezt követően egy nyilatkozatban lemondott a szovjet blokknak járó kártérítés neki ítélt részéről, majd 1969-ben egy hivatalos dokumentummal is megerősítette ezt. A háborús konfliktusok következményeinek rendezésével is megbízott ENSZ viszont az akkori lemondást máig nem vette nyilvántartásba.
A kártérítés témáját Lengyelországban legutóbb Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke vetette fel pártja július eleji programadó kongresszusán. Szerinte Lengyelországnak jogában áll kárpótlást kérni a második világháborúban elszenvedett óriási háborús károkért, amelyeket valójában máig nem sikerült ledolgoznia. „Öt vagy hét nemzedék kell ahhoz, hogy ezt behozzuk. [ ] Lengyelország soha nem mondott le a kártérítésről. Akik így vélekednek, tévednek” – jelentette ki.
A náci megszállók elleni varsói felkelés hetvenharmadik évfordulója alkalmából rendezett keddi megemlékezésen Antoni Macierewicz nemzetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: jogi szempontból Németország „vitathatatlanul kártérítéssel tartozik Lengyelországnak”, amely szerinte soha nem mondott le erről. Macierewicz szerint csupán „a Lengyel Népköztársaságnak nevezett szovjet gyarmat” mondott le a kártérítés egy részéről „egy másik bábállam, a szovjet NDK” javára.
Az 1939 és 1945 közötti német megszállás anyagi veszteségeit Lengyelország 250 milliárd háború előtti zlotyra – mai árfolyamon mintegy 700 milliárd amerikai dollárra – becsüli. Az emberáldozatok számát a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) közel 6 millióra teszi, az áldozatok fele zsidó származású lengyel volt.
Több lengyel szakértő úgy látja: országa erkölcsileg jogosult a kártérítésre, a téma azonban jogilag összetett, a lengyel országhatárok megváltoztatását, a német és a lengyel lakosság háború utáni áttelepítését is magában foglalja. A PiS egyes politikusai szerint az esetleges kárpótlás érvként használható, amennyiben az EU az uniós alapok korlátozásával fenyegetné meg komolyabban Varsót.
Jaroslaw Kaczynski 2007-ben, kormányfőként már felvetette, hogy országa második világháborús veszteségét is számításba kellene venni, amikor Lengyelország szavazati súlyát megállapítják az Európai Unió intézményeiben. Wolfgang Thierse, a német parlament alsóházának akkori alelnöke rémisztőnek és rendkívül szomorúnak nevezte Kaczynski nyilatkozatát. Úgy ítélte meg, hogy a lengyel kormány a történelmet – politikai érdekek által vezérelve – intézményesíteni próbálja.
Elítélte Kaczynski kijelentését Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament akkori elnöke is, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a történteket Németország már maga mögött hagyta, az EU-n belül Berlin nagyfokú bizalmat élvez, s az elmúlt évtizedekben valamennyi német szövetségi kormány rendkívül nagy jóindulatot tanúsított Varsóval szemben.
