Az 1939 és 1945 közötti német megszállás anyagi veszteségeit Lengyelország 250 milliárd háború előtti zlotyra – mai árfolyamon mintegy 700 milliárd amerikai dollárra – becsüli. Az emberáldozatok számát a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete (IPN) közel 6 millióra teszi, az áldozatok fele zsidó származású lengyel volt.
Több lengyel szakértő úgy látja: országa erkölcsileg jogosult a kártérítésre, a téma azonban jogilag összetett, a lengyel országhatárok megváltoztatását, a német és a lengyel lakosság háború utáni áttelepítését is magában foglalja. A PiS egyes politikusai szerint az esetleges kárpótlás érvként használható, amennyiben az EU az uniós alapok korlátozásával fenyegetné meg komolyabban Varsót.
Jaroslaw Kaczynski 2007-ben, kormányfőként már felvetette, hogy országa második világháborús veszteségét is számításba kellene venni, amikor Lengyelország szavazati súlyát megállapítják az Európai Unió intézményeiben. Wolfgang Thierse, a német parlament alsóházának akkori alelnöke rémisztőnek és rendkívül szomorúnak nevezte Kaczynski nyilatkozatát. Úgy ítélte meg, hogy a lengyel kormány a történelmet – politikai érdekek által vezérelve – intézményesíteni próbálja.
Elítélte Kaczynski kijelentését Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament akkori elnöke is, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a történteket Németország már maga mögött hagyta, az EU-n belül Berlin nagyfokú bizalmat élvez, s az elmúlt évtizedekben valamennyi német szövetségi kormány rendkívül nagy jóindulatot tanúsított Varsóval szemben.
