Egy japán prefektúra, ahol mindenki ismeri Magyarországot

Szigorú a munkamegosztás: a férfiak vonalat húznak, a nők pedig festenek.

Van egy hely Japánban, ahol Magyarország említése zavarba ejtő lelkesedést vált ki az emberekből. A Kjúsú szigetének délnyugati csücskében elterülő Szaga prefektúrában a kormányzó éppúgy, mint az utca embere, legalább egy, de inkább két fogalomra asszociál hazánk neve hallatán. A „herendi” és az „onszen”, vagyis a gyógyfürdő okkal jut eszébe a lokálpatrióta helyieknek: Szaga ugyanis termálvizes fürdőiről, illetve kerámiáiról híres.

Azonban nem csak büszkeségből fordít nagy gondot a politikai vezetés a turizmus feltámasztására. A Japán Turisztikai Ügynökség adatai szerint Szaga meglehetősen rossz eredményeket ért el: az ország 47 prefektúrája közül a belföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák tekintetében 2015-ben hátulról az ötödik volt. A külföldiekkel kalkulált statisztika valamivel jobb képet mutat, a prefektúra azonban így is csak a 17. legrosszabb helyre kúszott fel.

Jamagucsi Josinori kormányzó mégsem aggódik. Lapunk egy sajtódelegáció tagjaként kérdezte a politikust, aki elmondta: a turizmus fellendítéséhez innovatív módon közelítenek. A hivatal egyik ötlete például az volt, hogy külföldi filmesek odacsábításával kvázi termékelhelyezésként reklámozzák Szagát. Thaiföldről érkező stábok forgattak a tartományban, majd alig egy év alatt tízszeresére, 300 főről 3000-re nőtt a dél-ázsiai országból érkező turisták száma.

Jamagucsi szerint ugyanakkor a turizmus hosszú távon akkor fejleszthető, ha a fogyasztók konkrét termékekhez tudják kötni a prefektúrát. Ezekből nincs hiány, gasztronómiájuk középpontjában a sajátos textúrájú marhahús és a japán szaké elkészítése áll, de közismertek az említett termálfürdők is.

A prefektúra legfontosabb terméke mégis a kerámia, innen származik ugyanis az Arita-, vagyis az Imari-porcelán. A kerámiákat a XVII. századtól gyártják Szaga, illetve a szomszédos Nagaszaki tartományokban, miután Tojotomi Hidejosi japán hadúr 1592-ben megkísérelte elfoglalni a Koreai-félszigetet. A csatározások során elfogták az egyik ismert koreai kerámiamestert, akit Japánba hurcolva a porcelángyártás meghonosításával bíztak meg. Később a japán uralkodók tudatosan óvták az aritai kerámiaművészetet. 1648-ban a szagai települést szigorú ellenőrzés alá vonta az ott uralkodó klán, hogy technikájukat más ne ismerhesse meg.

A hagyományos kék-fehér mintás készleteiről ismert porcelánt az Imari kikötőből kezdték exportálni, a XIX. században vált divatossá Európában, majd a XX. században visszaszorult. A japán műhelyek megtanulták, hogy a megújulás elengedhetetlen feltétel a nemzetközi piacon. Szaga 2015-ben ünnepelte kerámiaművészetének 400. évfordulóját, a program folytatásaként tavaly tizenhat nemzetközi művészt is bevontak az új kollekciók kialakításába.

– Manufaktúránk folyamatosan dolgozik a megújuláson – nyilatkozta lapunknak Kaneko Sódzsi, Szaga egyik legrégebbi kerámiaműhelyének tulajdonosa. A Genemon manufaktúra 150 éves múltra tekint vissza. A japánkertekkel körbevett két műhelyben összesen hatvan munkás dolgozik. Kaneko elmondta, havonta átlagosan 4000 darabot készítenek a hagyománykövető manufaktúrában. A munka nemcsak a dizájnt meghatározó művészek és a mesterek között, de a férfiak és nők közt is megoszlik.

– A férfiak csak vonalat húznak, a nők pedig festenek. Ez ősi hagyomány – ismertette a helyi viszonyokat a manufaktúra vezetője. A változás persze küszöbön áll, a keramikus szakemberek fiatal generációi nem érik be a szűkre szabott keretekkel, többségük saját üzemre, hírnévre vágyik.

– Ma már mindenki művész akar lenni, a szakmunkával a fiatalok nem érik be – mondta Kaneko. A manufaktúra történetében azonban az ilyen karrier meglehetősen ritka. Jelenleg egyetlen egykori mesterük önálló, a nyolcvanas éveiben járó idős mester szintén Arita környékén dolgozik.

A szagai Genemon manufaktúra porcelánboltjában egyetlen külföldi termékként herendit is árulnak. Kaneko elmondta, tizenöt éve van kapcsolatuk a magyar manufaktúrával, az ott készült porcelánokat a vásárlók is keresik.

Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója szerint nem különösebben meglepő, hogy a japán porcelángyártás bölcsőjében herendi porcelánnal találkoztunk. A magyar manufaktúra negyven éve, 1977 óta jelen van Japánban. Simon Attila hozzátette, vállalatuk mára a világ legnagyobb, kézműves technológiát alkalmazó manufaktúrájává nőtte ki magát, több mint hatvan országgal van kereskedelmi kapcsolatuk. Az Egyesült Államok után második legnagyobb piacuk Japán, ott több millió dolláros exportot bonyolítanak le minden évben. Fontos szám, hogy a manufaktúra forgalmának 75 százaléka export. A Magyarországon értékesített porcelánok többsége is külföldre kerül, így tíz elkészített herendiből nyolc-kilenc hagyja el az országot.

Simon Attila elmondta, a jó nemzetközi kapcsolatokhoz nem elég a profittudatosság. Manufaktúrájuk kulturális missziót folytat, ami kiállítások és szakmai együttműködések keretében valósul meg. Jó példa erre Japán: kétéves kiállítássorozat zajlik éppen a szigetországban, a most Oszakában látogatható tárlat jövőre Tokióban fejezi be útját. De a vezérigazgató szavaiból kiderült, a japán császári udvar is nagy rajongója a herendi porcelánnak.

– Akihito császár 2002-es magyarországi útja során az Akadémiától kapott ajándékba egy herendi porcelánlovat, Vastagh György alkotását – mondta Simon. Nem véletlenül: 2002 Japánban a ló éve volt, s Akihito császár ükapja 1869-ben, magyarországi látogatása során egy herendi porcelánnyereggel térhetett haza. 2008-ban Akisino hercegnek és feleségének, Kiko hercegnőnek egy fajdkakast ábrázoló porcelánt ajándékoztak. De a herendit jól ismerik a japán szumóbirkózók is. Simon Attila elmondta, a szumóbajnokság vándordíja egy több mint egy méter magas herendi díszváza, s ezen túl a verseny nyertesét egy kávéskészlettel ajándékozzák meg.