Koalíciós válság vagy zsarolás Szlovákiában?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szlovákiában felmondta a koalíciós szerződést a Szlovák Nemzeti Párt (SNS). Robert Fico kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke kedd délelőttre összehívta a koalíciós tanácsot.

MTI
2017. 08. 07. 13:27

A pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve a leginkább populistaként jellemezhető Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalmak Danko döntésére szintén hasonlóan reagáltak, azt állítva, hogy a lépés csupán az SNS jelöltje által vezetett oktatásügyi tárca körül kialakult botrány elkendőzésére szolgál, illetve a koalíciós partnerek zsarolásának az eszköze.

A döntésről a felvidéki magyar párt, a parlamenten kívüli Magyar Közösség Pártja (MKP) szintén közleményt adott ki. Szerintük „a kényszer szülte koalíciót kezdetektől kizárólag az egyéni és lobbiérdekek tartották össze, s most majd kiderül, hogy egy újratárgyalás után folytatódhat-e az osztogatás-fosztogatás vagy előre hozott választások következnek-e”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.