Rakétavédelmi rendszert telepítenek Észak-Korea miatt Japánban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Donald Trump közölte: ha történik valami Guam szigetén, akkor „nagyon nagy baj lesz Észak-Koreában”.

MTI
2017. 08. 12. 6:57

Később a kínai állami televízió tudatta, hogy Hszi Csin-ping és az amerikai elnök szombaton telefonbeszélgetést folytatott, melynek során a kínai elnök az észak-koreai kérdés békés megoldását sürgette. „Az érintett feleknek önmérsékletet kell tanúsítaniuk, és kerülniük kell a Koreai-félszigeten tapasztalható feszültséget tovább szító szavakat és tetteket” – idézte a CCTV Hszit. A kínai elnök szerint Peking és Washington közös érdeke a Koreai-félsziget atommentesítése, valamint a terület békéjének és stabilitásának megóvása. Az észak-koreai nukleáris kérdést tárgyalásos úton kell megoldani, és Kína a kölcsönös tisztelet alapján kész együttműködni az Egyesült Államokkal – hangsúlyozta a politikus.

Trump állítólag biztosította kínai kollégáját arról, hogy teljes mértékben tisztában van Kína szerepével az észak-koreai kérdésben. Eközben a Fehér Ház közleményében azt írta, hogy a telefonbeszélgetés során mindkét vezető jelezte: támogatja a Koreai-félsziget denuklearizációját, és felszólítják Észak-Koreát, hogy „hagyjon fel provokatív viselkedésével és a feszültségkeltéssel”.

Az amerikai elnök az óceániai külbirtok kormányzóját is felhívta helyi idő szerint pénteken.

„Biztonságban vagytok, ezer százalékig veletek vagyunk” – mondta Eddie Calvónak.

„Elnök úr, Guam kormányzójaként, Guam népének képviselőjeként és amerikai állampolgárként elmondhatom, hogy még sohasem éreztem magam nagyobb biztonságban és ennyire magabiztosan, mint önnel a kormányrúdnál” – válaszolt Calvo.

„Egy percig se aggódjon” – mondta Trump a Guam News hivatalos Twitter-oldalán is közzétett beszélgetés során. „El kell mondanom, Eddie, hogy hihetetlenül híres lesz. A világon mindenhol Guamról és önről beszélnek.” A Fehér Ház közleményében azt hangsúlyozta, hogy az amerikai erők készek garantálni a sziget lakóinak biztonságát.

A 885 négyzetkilométer kiterjedésű amerikai földterület Phenjantól 3400 kilométerre található, százhatvanezren lakják, és saját kormányzóval rendelkezik. A sziget nagy része katonai irányítás alatt áll, az itt állomásozó katonák száma háromezer-nyolcszázharmincegy. Guamon található egyebek közt az elsősorban B–52-es bombázóknak otthont adó Andersen légibázis. A The Guardian megfogalmazása szerint a szigetet úgy tartják nyilván az amerikai hadseregben, mint egy nagy, állandó repülőgép-anyahajót.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.