Noha 2020 még jóval odébb van, nem Mike Pence az egyetlen név, amely már most felröppent mint Donald Trump lehetséges kihívója a jövőben. Időről időre előkerül a sajtóban például Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, aki – noha ezt korábban szintén nyíltan tagadta – időről időre tesz igencsak „gyanús” lépéseket. Ilyen volt például, amikor korábban bejelentette, mind az ötven amerikai államot felkeresi személyesen, hogy találkozzon „igazi amerikaiakkal”, illetve az év elején tanácsadónak felvette Barack Obama közvélemény-kutatásért felelős szakértőjét, továbbá a korábbi elnök kampánymenedzserét.
Inkább az érdekesség kategóriájában említendő, hogy Dwayne „Szikla” Johnson neve is előkerült már a sajtóban Trump lehetséges kihívójaként. Bár a pankrátorból az Egyesült Államok egyik legtöbbet kereső színészévé avanzsált férfi korábbi nyilatkozataiban valóban tett említést arról, hogy nem zárja ki a politikai szerepvállalást, hivatalosan sohasem jelezte, hogy ringbe szállna Fehér Házért. Az amerikai történelemben ugyanakkor valóban nem példa nélküli, hogy színész kerüljön a Fehér Házba, Johnson esetleges jelölése ráadásul egybeesne Michael Moore elméletével is. Az amerikai filmrendező ugyanis az ABC-nek a minap arról nyilatkozott: 2020-ban a Demokrata Pártnak akkor lesz esélye legyőzni a republikánusokat, ha egy közkedvelt hírességet indítanak, mint például Tom Hanks vagy Whoopi Goldberg színészeket. Indoklása szerint ez azért lenne jó stratégia, mert „az amerikaiak imádják a hírességeket”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!