Donald Trumpnál sincs meg a „csodarecept” az afganisztáni háború lezárására – új stratégia helyett mindössze ennyi derült ki azután, hogy az amerikai elnök és tanácsadói pénteken Camp Davidben egyeztettek. A nyilvánosságra került információk alapján alapvetően két út közül választhatnak: vagy a júniusi NATO-döntéssel összhangban 3-4 ezer fővel növelik az afganisztáni katonai jelenlétet, vagy nagyobb hangsúlyt fektetnek a hírszerzésre és a dróntámadásokra. Óriási változásokra az Egyesült Államok afganisztáni politikájában tehát nem lehet számítani, még akkor sem, ha Donald Trump már bebizonyította, ha kell, nem finomkodik: áprilisban a legerősebb nem nukleáris fegyver, a „minden bombák anyja” elnevezésű robbanószerkezet ledobásával „köszönt be” elnökként Afganisztánban.
Az erősítés mindenképpen jól jön. Ahogyan azt John McCain veterán republikánus szenátor is elismerte, az Egyesült Államok és szövetségesei által támogatott afgán kormányerők nem állnak nyerésre. Míg tavaly az ország területének 65 százalékát tartották ellenőrzésük alatt, ez mostanra 60 százalék körüli arányra csökkenhetett. Ha ez még nem hangozna kellően siralmasan, beszédes az is, hogy csak becslésekről beszélhetünk, gyakorlatilag nem találni két olyan térképet, amelyek pontosan ugyanazt mutatnák arról, hogy a területek hány százalékát uralják a tálibok, és hol. A rendőrség gyakran tehetetlen a városi támadásokkal szemben, sőt gyakran megesik, hogy egy merénylet után menekülőre fogják azok, akiknek a biztonságért kellene felelni.
Korai előre temetni Trumpék Afganisztán-stratégiáját, de az nem túl biztató, hogy az ingatlanmágnásból államfővé vált milliárdosnál rutinosabb politikusok, így George W. Bush és Barack Obama is bent ragadtak a konfliktusban. Igaz, Afganisztán az utóbbi száz évben szinte végig háborús terep volt. Ennek fő oka, hogy a seregnyi etnikumból mesterségesen összetákolt ország már a tálibok előtt is kormányozhatatlan volt, egy nyugati csapatkivonás esetén pedig alighanem ismét összeomlana.
A bizonytalanságra a kifejezetten jó pozícióban lévő tálibok is rájátszanak. Nyílt levéllel próbáltak például a napokban Trumpra hatni annak érdekében, hogy az amerikai csapatok távozzanak. A szövegben többször is próbálják magukat függetleníteni az al-Kaidától – vagyis akik miatt, elvben, az Egyesült Államok megtámadta az országot –, ami eleve túlzás, hiszen számos ponton van átfedés a tálibok és a terrorszervezet között. De még ha igazat is állítanának a tálibok, az amerikaiaknak aligha lenne csábító egy, a régi ellenségek kezére játszott Afganisztán. Az amerikai csapatkivonással a jelenlegi afgán kormány napjai is meg lennének számlálva.
Az egész helyzet megoldhatatlannak látszik, hiszen ha távoznak, Afganisztánt a Nyugat végképp elbukhatja, de ha érkezik az eddigi körülbelül 8400 amerikai katonához (közülük 1500-an nem a NATO, hanem a Pentagon irányítása alatt állnak, a magyarokat is felsorakoztató NATO-seregek összlétszáma 13 ezer fő) némi erősítés, azzal sem mennek sokra. De még mindig a csapatlétszám emelése a kisebbik rossz, hiszen például Dél-Koreában több mint 20 ezer amerikai katona állomásozik. Egy esetleges afganisztáni káosz pedig lehet olyan fenyegető Washington számára, mint Észak-Korea, hiszen az amerikaiak által elhagyott Afganisztánban alighanem tovább erősödne az al-Kaida, sőt az Iszlám Állam is – ami hasonlóan igen nagy kihívás lenne a nyugati világ számára, de aligha tétlenkedne betölteni a hatalmi űrt Oroszország sem.
A tálibok kivárásra is játszanak, hiszen amíg ők nem mennek sehova – legfeljebb átszöknek Pakisztánba –, az amerikaiaknál egyszer betelhet a pohár. Éppen ezért sürgetik néhányan Trumpot, hogy biztosítsa a hosszú távú nyugati jelenlétet. Az biztosnak látszik azonban, hogy ha az amerikaiak a jelenlegi helyzetben feladnák állásaikat, az azt jelentené, körülbelül 2400 amerikai katona halála, valamint 700 milliárd dollár elköltése után egyetlen lépéssel sem jutnának előrébb a 2001-es állapotnál.
