A keletnémet frusztráció pártja lett a bevándorlásellenes AfD

Szász-anhalti riportunkból kiderül, hogy az egyesítés kárvallottjai korábban a nyugatiakat, most a migránsokat hibáztatják.

Hiába lettek nyugati színvonalon fölújítva a keleti városok, s kerül a mai napig is évi százmilliárd euróba a német államnak a keletnémet területek kisegítése, számosan úgy érzik: nemcsak a munkájukat vesztették el az újraegyesüléssel, de az önbecsülésüket is. – Ma csak szidni szabad az NDK-t, pedig nem volt az olyan rossz világ – mondja lapunknak Katrin, hozzátéve: „Például nem volt ennyi külföldi.” Pedig Szász-Anhaltban nincs is olyan sok külföldi. A tartományban a migránsok aránya a négy százalékot sem éri el, a muzulmánok száma egy százalék alatt van. Katrin főleg a „román menekültektől” tart. Vélhetően a Magdeburgban az utóbbi időben letelepedett pár romániai cigány családra gondol. A tényleges menekültek száma, akik 2015 óta a keletnémet tartományba érkeztek, alig 800 fő.

– Akik sikertelenek voltak, és nem értek el semmit, eddig a nyugatiakat hibáztatták, most meg a menekültek lettek mindenért felelősek – magyarázza Uwe, akinek hentesboltja van Magdeburg egyik külső kerületében. A 65 éves férfi is az NDK-ban nőtt fel, de semmiféle nosztalgiát nem érez azok iránt az idők iránt. A Die Linke vagy most az AfD rendszerellenessége sohasem volt számára szimpatikus. Eddig a polgári liberális szabad demokratákat (FDP) támogatta. – Merkel nyugalma sok tekintetben nyugtalanító, mert igenis szükség volna reformokra – mondja. Látva azonban az AfD erősödését, vélhetően ezúttal mégis éppen Merkelre fog szavazni. A nyugdíjas Otto, aki éppen két kiló filézett borjúhúst vásárol nála, szintén úgy véli: Merkelnek kell most maradnia. Neki az NDK-ról alapjában véve jó véleménye van, tagja is volt az állampártnak, de az újraegyesülés óta mindig a kereszténydemokratákat (CDU) választotta. Ám a menekültektől ő is tart. Szerinte nem szabadna engedni, hogy a keletnémet területeken is elterjedjen a multikulturalizmus: „Ebben ne kövessük a nyugatnémetek példáját.” Amikor csukódik mögötte a bolt ajtaja, Uwe csak legyint: „Magdeburgban nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás a gond.” Felmérések szerint a következő tíz évben százezren költöznek majd át nyugatnémet tartományokba. A 90-es években esztendőnként 20 ezerrel csökkent a tartomány lakossága. Uwe tehát inkább örülne a bevándorló külföldieknek: „Az ugyanis annak lenne a jele, hogy mégiscsak jó itt élni.”