„Mai világunk legnagyobb betegsége nem a lepra vagy a tuberkulózis, hanem sokkal inkább az az érzés, hogy senkinek sem kellünk, senki sem törődik velünk, és hogy mindenki által elhagyatottak vagyunk” – mondta a tavaly szentté avatott Kalkuttai Teréz.
Az eredmények, az őt körülvevő elismerés, szeretet és hála, valamint a legnagyobb nemzetközi díjak és elismerések láttán azt gondolhatnánk, Teréz anyának volt miből erőt merítenie ehhez a mérhetetlenül nehéz munkához, fennmaradt levelezése azonban roppant szenvedésekről tanúskodik.
„Teréz anya Nyugaton egyre többször emlegette, hogy a világ legnagyobb szegénysége az, ha valakit nem szeretnek, nem akarnak, nem törődnek vele. Ő is ettől szenvedett. [ ] Olyannyira egyesült Jézussal, hogy osztozhatott vele a Getszemáni kertben átélt legmélyebb szenvedéseiben és a kereszten megélt elhagyatottságában is” – mondta róla személyes ismerője, Brian Kolodiejchuk, a Szeretet Misszionáriusai férfiágának tagja. A kanonizációs eljárás hivatalos posztulátora arra is utalt, hogy Teréz anya gyakran mondogatta: szerinte Jézus Getszemáni kerti lelki gyötrelme nagyobb volt, mint a kereszten elszenvedett testi kínjai.
„A szentek mindig egy sajátos kornak teremtetnek: annak a kornak, amelyben élnek. Ez tehát az egyik oka annak a tapasztalatnak, amit Teréz anya átélt. [ ] Túlságosan felgyorsultunk, a családi élet sem a régi, így aztán – úgy tűnik – jóval gyakrabban megtapasztaljuk a magányosságot, a feleslegességet és az elhagyatottságot” – magyarázta a misszionárius lelki gyötrődéseit az America című jezsuita lapnak adott interjújában Kolodiejchuk. Arról is beszélt, az anya kifejezés nem véletlenül ragadt rá Kalkuttai Terézre, mert „ő valóban anyaként akart jelen lenni”.
