Budapesten van II. Erzsébet embere, de nem lehet tőle kérdezni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Ausztráliával közösen keressük a megoldást a vízválságra.

Földi Bence
2017. 09. 27. 14:20

Peter Cosgrove kormányzó a Sándor-palota Mária Terézia-termében megtiszteltetésnek nevezte, hogy első főkormányzóként lehet itt Magyarországon. Mint mondta, az ötvenhatos „felkelés” után boldogan fogadták be a megtorlás elől menekülő magyarokat, ma 73 ezer ausztrál büszkélkedhet magyar ősökkel. Cosgrove elmondása szerint a katonai akadémián az osztályában egy magyar volt a legjobb, de őt vesztették el elsőként egy bevetésen Vietnámban. Szót ejtett az ’56-os olimpia magyar–szovjet vízilabdameccséről is, mint mondta, nem tudta, hogy egy mérkőzés ennyire kemény is lehet, de a magyarok nyertek. Örül, hogy a magyarok hozzájárultak ahhoz, hogy Ausztrália virágzó országgá váljon, régi és jó kapcsolat köti össze a feleket. – Együtt harcoltunk Afganisztánban és Irakban is, együttműködünk nemzetközi fórumokon. Örülünk, hogy kereskedőházat nyitottak Sydney-ben – jelentette ki Cosgrove, aki szintén kiemelte a vízgazdálkodási kooperációt.

Az Írországból érkező Cosgrove két napot tölt Budapesten. A Sándor-palotabeli találkozó után a Hősök terén megkoszorúzza a magyar hősök emlékművét, majd a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) vendége lesz a Dohány utcai zsinagógánál. A főkormányzó elárulta, feleségével meglátogatják a Brit Nemzetközösség solymári katonai temetőjét, ahol 13 ausztrál nyugszik 1944 óta. – A két ország közös áldozatai voltak, közös értékeinkért haltak meg – jelentette ki Peter Cosgrove, aki csütörtök délelőtt tárgyalást folytat Kövér László házelnökkel a Parlamentben. Ezt követően Ausztriába megy tovább, ahonnan Franciaországba utazik, útját pedig a Közel-Keleten fejezi be.

Ugyan Cosgrove örült annak, hogy Magyarország komoly képviselettel rendelkezik Ausztráliában, de arról nem ejtettek szót a felek, hogy a szigetország 2013-ban bezárta budapesti nagykövetségét. Akkor takarékoskodással magyarázták a döntést. Ausztráliának jelenleg Bécsben, Kijevben, Belgrádban és Zágrábban működik nagykövetsége a szomszédos országokban. (F. B.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.