Mukesh Kapila a brit kormány tisztviselőjeként az elsők között léphetett Ruandába az 1994-es, legalább félmillió áldozattal járó ruandai népirtás helyszínére. Az elképzelhetőn túli borzalmakat dokumentált, látott templomba halmozott hullahegyeket, a halálban is anyjukba kapaszkodó csecsemőket. És persze beszélt túlélőkkel, akik szinte kivétel nélkül azt kérték, vigye hírét mindannak, ami történt. Tapasztalatait egyébként az Against a tide of evil (A gonosz áradatának ellenében) című döbbenetes dokumentumkötetében foglalta össze. Egy emberi jogokkal foglalkozó londoni konferencián elmondott, érzelemdús beszédében azt is visszaidézte: mintha a természet is érzékelte volna, mi történt, a madarak – mint napfogyatkozás idején – hallgattak. Az emberi jogi szakértő 2003-ban immár az ENSZ szudáni humanitárius koordinátoraként a darfúri népirtás során azzal volt kénytelen szembesülni, hogy a ruandaihoz hasonló léptékű öldöklés bármikor megismétlődhet, ma is tragédiának tartja, hogy a nemzetközi közösség a szudáni kormányerők tisztogatása és az ezt követő humanitárius krízis idején is cselekvésképtelen maradt. Szerinte a legszörnyűbb mégis az, hogy a brutális események addig nem mennek át
a médiában, amíg meg nem történik a tragédia. A globális média és a politikai elit által alkalmazott kettős mérce példájaként említette, hogy a százmillió embert érintő ázsiai árvizek nagyságrendekkel kevesebbszer jelennek meg a hírközlésben, mint az amerikai hurrikánok.
Mukesh Kapila a mianmari rohingja népességre is utalva kijelentette, hogy szinte minden tisztogatásban ugyanaz a motiváció húzódik meg: kivégezni a másikat származása miatt. Kapila elkeserítőnek nevezte, hogy a világ közvéleményének hozzáállása a tragédiákhoz nem sokat változott a ruandai népirtás óta. Lemondóan jegyezte meg, hogy bár az ENSZ már sokkal jobban figyel a konfliktusokra, inkább a megelőzésre kellene összpontosítania, semmint az erőszak utólagos dokumentálására, mert ezzel csak saját kudarcainkat rögzítjük. Az elhallgatás ugyanúgy öl, ahogy a sok beszéd – sommázott Kapila, aki szerint az olyan típusú globális összefogásnak már rég vége, mint történt az a nácik ellen a második világháborúban. Most sokkal precízebb, a feladatra összpontosító, korlátozott, mindenféle mellébeszélést nélkülöző beavatkozásra van szükség minden konfliktuszónában. Az mindig problémás, ha sok ember, sok politika, sok duma van
– mondta.
A szakértő még az ENSZ közgyűlésének 72. ülésszaka előtt mondta el vaskos véleményét a nemzetközi szervezetről, de mintha éppen Donald Trump is épp ezt a problémát kapirgálta volna a csúcstalálkozón elmondott első beszédében. Az amerikai elnök az ENSZ-t túlbürokratizált, nem hatékony szervezetként írta le, és annak megújítását sürgette, hogy a béke hatékonyabb őreként születhessen újjá. Trump szerint a világszervezet költségvetése az ezredforduló óta 140 százalékkal növekedett, munkatársai létszáma pedig megduplázódott. Felrótta, hogy mindezzel párhuzamosan a szervezet emberi jogi tanácsában durva jogsértéseket elkövető országok képviselői is ülnek. Az emberi jogi tanácsnak jelenleg is tagja az a Nigéria, ahol egy önvédelmi különítmény egészen idáig gyerekeket is toborzott a Boko Haram dzsihadista szervezet elleni harcában. Szintén tag az emberi jogokat sárba tipró, polgárháború szélére sodródott Venezuela, ahogy a Jement kazettás bombákkal megszóró Szaúd-Arábia is.
