Vendéglátói egekig magasztalásával, ám kevés konkrétum bejelentésével folytatta Szingapúrba érkezve délkelet-ázsiai útját Orbán Viktor miniszterelnök. Ám annak ellenére, hogy beruházásokról most nem esett szó, három kormányközi szerződést így is aláírtak, egy légügyi, egy élelmiszer-biztonsági, valamint egy oktatási megállapodást – ezek közül főleg utóbbi figyelemre méltó. A kormányfő kedden, a kétoldalú megbeszélések után ugyanis nem alaptalanul dicsérte a városállamot azért, amiért csodát csinált „az emberi erőforrásból, az emberi szellemből és az innovációból”. Szingapúrnak valóban elsőrangú az oktatása, részben ezért is válhatott mára szűkebb térségének egyik vezető gazdasági hatalmává. Persze kérdés, hogy az újonnan megkötött egyezménynek lesz-e tényleges hatása a hazai oktatásra.
Az egyébként, hogy Orbán Viktor Szingapúrt választotta úti céljának, már csak azért is kevéssé meglepő, mert Ázsia délkeleti régiójába a keleti nyitás politikájának meghirdetése ellenére eddig csak ritkán látogatott el, 2014 óta mindössze egyszer járt errefelé, Indonéziában. Márpedig a térségben Szingapúr fontos hazánknak. A külügy szerint a régióba irányuló kivitelünk jelentős része az ötmilliós városállamon mint tranzitországon halad át, ez a legjelentősebb partnere Magyarországnak a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) térségében.
Ennek ellenére a kereskedelmi kapcsolataink nemzetközi összevetésben nem túl kiterjedtek. Kedden Orbán Viktor is elismerte, hogy Szingapúrnak nagyobb a beruházási kapacitása, mint amit eddig nálunk mutatott, és mi is vállalhatnánk több befektetést. A 2011-ben bejelentett, majd azóta egyre kevésbé hangsúlyozott keleti nyitás politikája ellenére tavaly a KSH adatai szerint mindössze 53 milliárd forint értékben exportáltunk árut Szingapúrba. Ezen nem sokat segített az országban nyitott kereskedőház sem, ahol magyar startup cégekkel próbáltunk berobbanni.
Most ráadásul nem voltak nagy ívű bejelentések olyan beruházásokról, mint Orbán előző állomásán, Vietnamban, ahol egyébként ugyancsak van kereskedőházunk. Hétfőn ugyanis 11 közös vietnami–magyar projektet hoztak tető alá, köztük egy 500 férőhelyes onkológiai központ építését, 60 millió eurós, nullaszázalékos hitelből. Igaz, ez utóbbiról a hazai sajtó megírta, hogy ugyanazt már Bajnai Gordon is megígérte miniszterelnöksége idején. Az akkori kormányfő azzal magyarázta a nem túl nagy hasznot ígérő üzletet, hogy a projekt végrehajtásában majd magyar vállalkozók is részt vesznek.
Vietnam egyébként még kevésbé kapcsolódik Magyarországhoz, kivitelünk a Szingapúrba irányuló export mennyiségének felét sem éri el. Vietnammal viszont megéri hosszú távra tervezni: a PricewaterhouseCoopers nemzetközi pénzügyi tanácsadó cég elemzői az ország kapcsán évi 5,1 százalékos növekedéssel számolnak, amivel az ország 2050-re a világ huszadik legnagyobb gazdasága lehet.
