A nyugati uniós országokban pár hetet, hónapot, maximum egy évet dolgozó, úgynevezett kiküldött munkavállaló abban tér el a vendégmunkástól, hogy míg ez utóbbi a fogadó ország társadalombiztosítási rendszerébe fizet be, az ottani járulékokat fizeti, az előbbi (vagy annak munkáltatója) félig megkerülve mindezt viszont a küldő országban honos adókat és járulékokat fizeti. Ezzel a módszerrel a francia, német, a belga építési vállalkozók, feldolgozóipari, idegenforgalmi cégek hatalmas előnyre tesznek szert versenytársaikkal szemben, hiszen így akár 30-50 százalékos megtakarítással is munkaerőhöz lehet jutni. A nagy találmány ebben az, hogy egységes uniós piac lévén a gyakorlat teljesen legális, sőt külön uniós direktíva szabályozza a munkavállalás e formáját. De már évekkel ezelőtt látszott, hogy baj lesz belőle, ezért is javasolta az Európai Bizottság 2016-ban a kiküldött munkavállalói direktíva (posted workers directive – PWD) felülvizsgálatát. (K.Á.)
Ám más baj is akad a kiküldetéssel, nem csak az, ami Emmanuel Macronnak fáj. Egyrészt az, hogy bár a francia államfő szakértői a magyar kormány tisztviselőivel egyeztetnek a kompromisszumos megoldásról, Párizsnak nem a magyar, hanem legfőképp a lengyel kiküldött munkások száma a fájó. Míg a magyarok 2100, a lengyelek 55 000 munkást küldtek ki a franciákhoz 2015-ben. Viszont Varsót jogállami jogsértésekre hivatkozva most épp elszigeteli az unió nyugati fele, Macron jobb híján Budapesten keresztül akarja átvinni akaratát. De másfelől nézve sem tisztább a kép, az Európai Bizottság szerint Franciaország 2015-ben 177 674 kiküldött munkást fogadott, de 139 040-et küldött más országokba. Igaz, az éllovas tényleg Lengyelország 463 ezer munkással, de 52 százalékuk a szomszédos Németországban landol. Vagyis nagyon csekély hatása lehet egy uniós megegyezésnek, nem ez fogja rendbe vágni a 10 százalékos munkanélküliséggel küzdő francia gazdaságot. Arról, hogy melyik tagállam hova mennyi munkást küld, az Európai Bizottság vezet kimutatást itt.
