Gyakran pusztít hurrikán, nem biztos, hogy Trump tehet róla

Harvey, Irma, Katia. Sűrű a hurrikánszezon, de van magyarázat ennek okára. A globális felmelegedés is meghúzódhat a háttérben.

Közeledik az Irma hurrikán az Egyesült Államok partvidéke felé, nem sokkal azt követően, hogy a Harvey letarolta az ország délkeleti partvidékét. Az Atlanti-térségben valaha volt egyik legerősebb hurrikánnak számító Irma jelenleg a Karibi-térségben pusztít: az elmúlt napokban a jelentések szerint földdel tette egyenlővé Barbuda és Szt. Martin jelentős részét, a vihar várható útjában fekvő Turks- és Caicos-szigeteket pedig árhullám fenyegeti. Antigua és Barbuda miniszterelnöke szerint egész Barbuda víz alatt van, a sziget pedig lakhatatlanná vált.

Donald Trump amerikai elnök közlése szerint figyelik a hurrikán haladását. „De úgy néz ki, hogy olyasmi lesz, ami nem lesz jó. Higgyék el, nem lesz jó” – mondta riportereknek. Az Irma az előrejelzések szerint vasárnap érheti el Floridát, ahol már készülnek a viharra. A hivatalos szervek olyan viharra számítanak, amilyet még nem láttak a környéken. Floridában a turistákat már evakuálták.

És miközben az Irma rendületlenül, pusztítást és halottakat hagyva halad az Egyesült Államok déli partjai felé, kialakult két további hurrikán is a térségben: a José feltehetően nem éri el a partokat, a Katia pedig a Mexikói-öbölben jött létre. De mégis miért alakul ki mostanában ilyen sok erőteljes vihar az Egyesült Államoktól délkeletre?

Az Amerikát érő trópusi ciklonok – amelyek közé a hurrikán is tartozik – többsége Afrika nyugati partjainál (vagy még nyugatabbra), az Egyenlítőtől északra alakulnak ki. Szükséges hozzájuk nagy páratartalmú meleg levegő és meleg tengervíz. A felszálló meleg levegő az úgynevezett Coriolis-erő hatására forgásba kezd, először tornyos gomolyfelhők jönnek létre, majd további meleg és nedves levegő áramlik a rendszerbe, a láncreakció belső energiája folyamatosan nő. A térség uralkodó széliránya miatt az egész rendszer megindul északnyugat felé. Sebességük alapján a trópusi ciklonok lehetnek trópusi depressziók (max. 62 km/h), trópusi viharok (62-117 km/h) és hurrikánok (vagy Délkelet-Ázsiában tájfunok, min. 117 km/h).

Az időjárási jelenségek miatt június elseje és november 30-a között van a hurrikánszezon, ekkorra melegszenek fel a térség vizei annyira, hogy „táptalajt” nyújtsanak a trópusi ciklonoknak. A szezon csúcsidőszaka augusztus közepe és október közepe között van, a csúcsok csúcsa pedig szeptember 10-11-e körül szokott lenni. Egy átlagos hurrikánszezonban tizenkét igazán nagy, nevesített trópusi ciklon szokott lenni, az eddigi utolsó Katia viszont már a tizenegyedik, és hol van még a szezon vége.

A meteorológusok egyébként előre jelezték, hogy az idei évben sok vihar érkezik: augusztus eleji becslésük szerint hatvan százaléka volt az esélye annak, hogy 14-19 komoly trópusi ciklon lesz a térségben, ezek közül 2-5 nagy hurrikán lesz. Ugyanakkor az nagyon ritka, hogy egy évben több erős vihar is elérje az amerikai partokat. Ha az Irma ezt megteszi, az idei lesz az első olyan szezon azóta, hogy figyelik és kategorizálják a trópusi ciklonokat, amikor egy szezonon belül kettő négyes vagy ötös erősségű hurrikán csap le az Egyesült Államokra. Az Irma egyébként már így is rekordokat döntöget: sebessége kedden 297 km/h-s volt, ennél csak egyetlen hurrikán volt gyorsabb a térségben (1980-ban az Allen, 305 km/h-val). Negyven éve figyelik a trópusi ciklonokat műholdakkal, azóta az Irma a második, amelyik 24 órán át képes volt tartani a 297 km/h-s vagy annál nagyobb sebességet. Az előző a Haiyan nevű tájfun volt, amely hatezer áldozatot szedett a Fülöp-szigeteken.

A mostani hurrikánsorozat előtt mintegy 12 évig nem csapott le komoly trópusi ciklon az amerikai partokra. Az idei szezon mögött a meteorológusok szerint az áll, hogy a szokványosnál is melegebb a Karib-tenger vize (mintegy 0,5-1 Celsius-fokkal), ráadásul a szokottnál mélyebbre is nyúlnak ezek a meleg áramlatok. Az is „nagy segítség” a viharoknak, hogy a szelek, amelyek csökkenthetik is egy ciklon elejét, most a megszokottnál gyengébbek, így még erősebb viharok alakulhatnak ki, a szokottnál gyakrabban. Arról nincs közmegegyezés, hogy a mostani sűrű szezon mögött a globális felmelegedés áll-e, de a többség úgy sejti, lehet ok-okozati kapcsolat a felmelegedés, a vízhőmérséklet emelkedése, a levegő páratartalmának növekedése és a trópusi ciklonok gyakorisága között.

Egyébként jól jellemzi a világ hírérzékenységét és a nyugati média még mindig erős dominanciáját, hogy a trópusi ciklonok többsége nem Amerika közelében alakul ki, hanem a Csendes-óceán nyugati felén és a Bengáli-öbölben, Indiánál. Itt gyakorlatilag soha nem ér véget a tájfunidőszak, mivel a vizek folyamatosan melegek, így ki tudnak alakulni a nagy viharok. A sokszor rengeteg áldozatot szedő délkelet-ázsiai időjárási jelenségek mégis keveset szerepelnek a hírekben.