A koreai kultúrát meghatározó konfuciánus gondolkodásmód, a Kim Dzsongunban élő megfelelési kényszer és a teszetosza washingtoni külpolitika is hozzátett ahhoz, hogy a kelet-ázsiai válság újabb szintre lépjen. Miután a diktatórikus észak-koreai rezsim a közelmúltban felrobbantotta eddigi legerősebb, feltételezhetően termonukleáris töltetét, a helyzet órák alatt eszkalálódott. A térség országai a phenjani provokációnak elsősorban kitett Egyesült Államokhoz hasonlóan egy sor fenyegető kijelentést és intézkedést tettek. Dél-Korea ezt követően ballisztikus rakétát tesztelt válaszul az északi provokációra, F–15-ös vadászgépeik nagy hatótávolságú levegő-föld rakétákkal gyakorlatoztak. Eközben a szöuli védelmi minisztérium az amerikai hadieszközök számának emeléséről egyeztetett Washingtonnal.
Folytatják a THAAD típusú rakétavédelmi rendszer telepítését is, ideiglenesen négy indítóállvánnyal. Hétfőn telefonon beszélt egymással Donald Trump amerikai elnök és Abe Sinzó japán kormányfő, s a két politikus megállapodott: az Egyesült Államok kész megvédeni szövetségeseit, „felhasználva a rendelkezésre álló diplomáciai, hagyományos katonai és nukleáris eszközök egész sorát”. Ezzel valóra válni látszik az a lapunk által is korábban bemutatott forgatókönyv, ami az amerikai katonai jelenlét megerősödését vetíti előre. Douglas H. Paal, a Carnegie Intézet Ázsia-programjának vezetője még júliusban tett javaslatot az észak-koreai helyzet rendezésére. Ennek értelmében a most hiányzó elrettentő erő megteremtése érdekében a félszigeten fokozni kell az amerikai nukleáris eszközök jelenlétét. A Bush-kormány nemzetbiztonsági tanácsadójaként dolgozó Paal lapunknak elmondta: várhatóan hamarosan döntés születik az állandó támadóképességek kiépítéséről a térségben.
Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője szerint a folyamat a hidegháborús frontvonalak erősödéséhez vezet. A fegyverkezés hosszú távon Észak-Koreát, Kínát és Oroszországot sodorja egy platformra, miközben megerősíti az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea közötti szövetséget. Ebbe a folyamatba illeszkednek a „ridegen számító” Phenjan alaposan megtervezett lépései. – Nem igaz, hogy Észak-Korea kiszámíthatatlan lenne. Valójában más stratégiai logikát követnek, mint Nyugaton – folytatta Csoma Mózes, s hozzátette, Phenjan célja, hogy egyenlő tárgyaló félként elfogadtassa magát az Egyesült Államokkal. Ennek érdekében – a koreai stratégiai gondolkodásra jellemzően – Észak-Korea faltörő kosként megy előre, egyre több erőforrást fordítva a nukleáris elrettentés képességének növelésére. – Az ELTE tanszékvezetője rámutatott: a Távol-Keleten domináns konfuciánus gondolkodásmód szerint a vezető akkor válhat naggyá, ha valamilyen kivételes tett fűződik nevéhez. – Kim Ir Szen megalapította a független Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, Kim Dzsongun édesapja, Kim Dzsongil pedig atomhatalommá tette az országot – mondta Csoma Mózes. Kim Dzsongunra ezért nagy nyomás nehezedik, így számára a hidrogénbomba előállítása és a megállapodás Washingtonnal kiemelten fontos üggyé vált. – A vezér ráadásul számos hendikeppel indult. Fiatalon került az ország élére, bármilyen korábban felmutatott eredmény nélkül, ezért Kim Dzsongunnak különösen fontos, hogy valamilyen „nagy tettet” vigyen véghez – tette hozzá Csoma Mózes.
