Jó reggelt, Vietnam! – ezzel a felkiáltással és egy rövid videóval számolt be Orbán Viktor Facebook-oldala a kormányfő délkelet-ázsiai országban tett látogatásáról, amit később egyik „illiberális példaállamában”, Szingapúrban folytat majd. Hogy mi dolga a távolban a magyar kormányfőnek, arról keveset tudni. A miniszterelnök állítólag vietnami kollégája, Nguyen Xuan Phuc meghívására érkezett, egyébként csak a szokásos lózungokról hallani a kétoldalú kapcsolatok és gazdasági együttműködés erősítéséről. Emlékezetes, hogy Orbán Viktor három éve Kína, Oroszország, Törökország és India mellett Szingapúrról is úgy beszélt, mint a politikai elemzések sztárjáról. De valóban az lenne?
Szingapúrba érkezve az első benyomás a rend és a szervezettség. Kifogástalan utak, szabálykövető autósok, tiszta utcák fogadják az érkezőt. A gazdagság itt nem csupán a felszín. Az egykori brit gyarmat 1965-ben nyerte el függetlenségét, az azóta eltelt időszakban szegény kikötővárosból a világ egyik vezető pénzügyi, gazdasági központjává nőtte ki magát. A versenyképességet, technikai fejlettséget vizsgáló összehasonlításokban évek óta a világelsők között van. Az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) a harmadik legmagasabb a világon, amely az elmúlt ötven évben tizennyolcszorosára emelkedett. Érthető, hogy a sikert sokan lemásolnák, és keresik, mi a szingapúri gazdasági csoda titka.
Az biztos, hogy nem a természeti erőforrásoknak köszönhető. Az alig 700 négyzetkilométernyi földdarab még édesvízből is behozatalra szorul, néhány zöldségen, a nemzeti szimbólumként tisztelt orchideán kívül nemigen terem más. Nem véletlen, hogy a gazdasági csoda atyja, Li Kuan Ju jelmondata az volt: Szingapúr egyetlen elérhető nemzeti erőforrását, az emberekben rejlő tudást kell kiaknázni. Ami az ország függetlenné válásakor nem tűnt egyszerű vállalkozásnak: a bevándorló kínaiakból (75 százalék), muszlim malájokból, valamint indiaiakból kellett egységes nemzetet kovácsolni. A Londonban és Cambridge-ben tanult Li meggyőződése volt, hogy az oktatás kulcsfontosságú a fejlődés szempontjából. A tanárok kiemelt fizetést kaptak, a legjobb diákokat a pedagógusi pályára irányították. A tehetséges fiatalok másik lehetséges útja az állami szférába, a közhivatalokba vezetett. A rendszer alappillére a kérlelhetetlen korrupcióellenesség lett, ehhez azonban jól képzett, megfizetett hivatalnokokra volt szükség. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a társadalom széles rétegei megfelelő lakáshoz, munkahelyhez jussanak. A politikai színteret viszont Li családtagjai számára tartotta fenn. Tény, hogy külföldi egyetemeken szerzett nívós diplomákat várt el tőlük is, pártja, a Népi Akciópárt (PAP) azonban keményen kordában tartotta az ellenzéket.
Hol van akkor az illiberális elem? A szingapúri jóléti állam ára a szabadságjogok korlátozása. A média túlnyomó többségét az állam, illetve a kormányzó párthoz, a PAP-hoz kapcsolódó cégek kontrollálják. Míg Szingapúr a versenyképességi mutatók tekintetében a legjobbak között szerepel, a sajtószabadságot vizsgáló World Press Index alapján 180 vizsgált országból a 151. helyen áll, Oroszországnál, Afganisztánnál is rosszabb eredménnyel. A cenzúrát végző hatóság keze az online világba is elér, kormánykritikus újságírók könnyen a bíróság előtt találhatják magukat. És akkor még nem esett szó a gyarmati idők maradványairól, a máig kiszabható nyilvános megbotozásról, az utcai szemetelésért adható súlyos büntetésekről.
Meddig tartható ez fenn? Jelenleg Li legidősebb fia a miniszterelnök, mélyreható változásokat a szabadságjogok terén ő sem kezdeményez. Az iszlám világ radikalizációja azonban ide is elér, nem hagyva érintetlenül a muszlim maláj kisebbséget. Kína növekvő hatalma a helyi kínai többség fokozódó dominanciáját hozhatja. Mindez pedig társadalmi feszültségekhez, a szélsőségek megjelenéséhez vezethet. Európában már kijelentették, hogy a multikulturalizmus megbukott, Szingapúr esetében ez azonban széteséshez is vezethet. Most is a pragmatikus megoldást keresik: minden nemzetiség megtarthatja saját szokásait, de nagyobb hangsúlyt kell helyezni az egy országhoz tartozás érzésére.
