Nem a kerítésen múlik a bizalom

Az illegális izraeli telepek mellett szomszédként, de mégis idegenül élnek a palesztinok.

Csinos kis kilátó emelkedik a ciszjordániai Peduel – izraeli illegális telep – végében. Tiszta időben délre egészen a Gáza melletti Askelónig, északra Haifáig is ellátni, egyébként a palesztin falvakon túl Tel-Aviv égbe törő felhőkarcolói uralják a látképet. Igazi turistacsalogató. Az izraeli telepeseket persze kevéssé a szép panoráma vonzotta a környékre. Ami a látogatónak kilátás, az az esetleges támadónak – például egy ellenséges tüzérségnek – stratégiai kulcspozíció: a jól védhető magaslatról Izrael egész központi területe tűz alá vehető.

Ráadásul mivel innen a becsapódás helye is szabad szemmel látható lenne, pontos bombázást lehetne végezni, nem afféle vakrepülést, mint amilyennel a Hamász próbálkozik olykor a Gázai övezetből. Ezért aztán hiába épült a település a nemzetközi jog szerint törvénytelenül, ez az ott lakókat nem túlzottan érdekli. Ők úgy látják, a föld őket illeti, ráadásul érkezésük előtt a terület egyébként is elhagyatott volt, „szabad préda”, hiszen a földműveléssel foglalkozó palesztinok sosem terjeszkedtek tovább a völgynél.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy örülnének a hívatlanul jött zsidók szomszédságának, amit jól jeleznek a sivatagi tájat szétszabdaló kerítések. Igaz, vezetőnk igyekszik meggyőzni minket arról, hogy ezek nem biztonsági célból épültek, csak a környéken elszaporodó vadnyulak ellen kellett felhúzni őket. Az állatok bundájában ugyanis olyan élősködők élnek, amelyek emberre is veszélyes, nehezen gyógyítható fertőzést terjesztenek. Mindenesetre jó nagyot ugorhatnak ezek a vadnyulak, mert a kerítések tetejére még szögesdrótot is kifeszítettek

Nem mintha az izraeli telepesek egy percig is tagadnák, hogy minden eszközt bevetnek biztonságuk garantálásáért. Néhány széplelkű újságíróval még kisebb vitába is keverednek, miután felvetődik, hogy kerítések és falak mögül nem lehet bizalmat építeni. Vezetőnk értetlenül áll az ötlet előtt, majd rövidre zárva a beszélgetést elmeséli, hogy az elmúlt néhány év alatt csak az ő közösségükből hat emberel végeztek a palesztin merénylők. Ugyanakkor érdekes jelenségre is felhívja a figyelmünket: azokon a településeken, ahol nincs kerítés, alacsonyabb a támadások száma. De az okot korántsem a bizalomban látja. Szerinte a technika, így a kerítés, a kamerák, elkényelmesítik az embert, nélkülük viszont kénytelenek folyamatos készültségben állni – amit az esetleges merénylők a saját bőrükön is tapasztalhattak.

Nem messze, egy másik izraeli telepen, Rehelimben dolgozik feltörekvő borászatában Vered Ben Szadon (Saadon). A hölgy nemcsak arról híres, hogy vallásos zsidó nőként nevet szerzett magának a férfiak által uralt borszakmában, de nagy port kavart például az is, amikor Donald Trump izraeli látogatásakor meghívta magához az amerikai elnököt, lássa csak saját szemével, milyenek is a sokat bírált illegális telepek. És hogy milyenek? A Rehelimbe tartó elágazásnál óriási piros tábla figyelmeztet több nyelven: a másik út palesztin faluba vezet, zsidóként behajtani veszélyes. A Tura borászatnál viszont nincsenek kerítések. Vered Ben Szadon azt mondja, nem hajlandó ketrecben élni, annak ellenére sem, hogy többször előfordult, a túl messzire kószáló zsidókat kis híján agyonverték. Kereken megmondja, nem bízik a palesztinokban. Neki nincs fegyvere, de csak amiatt, mert túlságosan fél, hogy véletlenül a gyermekei kezébe kerül. Arra neveli őket, hogy soha semmilyen módon ne provokálják a palesztinokat. Azt is bevallja, bár egymás mellett élnek, szinte semmilyen kapcsolatuk nincs a szomszédaikkal. Próbálta már ugyan meghívni legalább a nőket, hogy politikán felülemelkedve, gyerekekről, főzésről, az életről beszélgessenek, de azt állítja, senki nem mert elmenni hozzá, mert attól félnek, otthon megbélyegeznék őket.

Azért akad az együttélésre ritka, pozitív példa is. Alig néhány kilométerrel arrébb, de még mindig ciszjordániai területen a Twitoplast nevű, csúcstechnológiás műanyag alkatrészeket gyártó izraeli cégnél békésen dolgoznak együtt zsidók és palesztinok. Megkülönböztetés nincs, mindenki ugyanazt a bért – körülbelül 1600 eurónak megfelelő összeget – kapja. A palesztinoknál, ahol ráadásul a családfő gyakran több generációt is egymaga tart el, ez a pénz valóságos vagyonnak számít, legalábbis ahhoz a néhány száz eurós fizetéshez képest, amit nem izraeli gyárakban kapnának. Ezen a helyen hisznek benne, hogy ott épül az igazi béke, nem a politikusok tárgyalóasztalánál. A barátság a munkaidőn túl sem ér véget, az alkalmazottak céges bulikon családjukkal együtt szórakoznak, a tulajdonos pedig meghatottan meséli, hogy amikor az egyik munkásának kislányánál rákos betegséget diagnosztizáltak, gondolkodás nélkül fizette a – szerencsére sikeres – kezelés költségeit. – Nem keveredett még sosem bajba, amiért izraeli cégnél dolgozik? – faggatom mégis némi gyanúval az egyik Rámalláh közelében élő palesztin dolgozót. – Soha, egyáltalán nem! – rázza a fejét.

Egy dologban ugyanakkor – a barátságos kilátótól a családi borászaton át a nemzetközi nagyvállalatig – az izraeliek mindenhol egyetértettek: bármi is történjék a nagypolitikában, ők onnan már nem mennek sehova. Ahogy az oldalán fegyvert viselő sofőr beterelt minket a golyóálló üvegű buszokba, és elhagyjuk ezt a szép, de ritka „kirakatgyárat”, nincs is kétségem efelől.

Izrael 1967-ben foglalta el Ciszjordániát, a területet az 1995-ös második oslói megállapodás osztotta fel A, B és C zónákra. Az A zónában (körülbelül 18 százalék) teljes mértékben a Palesztin Hatóság, míg a B zónában (körülbelül 22 százalék) a palesztinok és az izraeliek közösen gyakorolják az irányítást. Ciszjordániában a palesztinok túlnyomó többsége ebben a két zónában él, és ezeken a területeken jellemzően nincsenek is illegális izraeli telepek. Azok a C zónában épülnek, amelynek irányítása kizárólag az izraeliekhez tartozik. Hogy akkor miért illegálisak? Azért, mert a terület ettől még a nemzetközi jog szerint nem Izrael része. Az izraeliek viszont különféle jogi kiskapukat keresve általában azzal érvelnek, hogy „de nem is másé”, „hiszen palesztin állam nem létezik”, Jordánia pedig, amelytől elfoglalták a területet, ugyancsak megszálló volt, tehát lényegében ez a „senki földje”. A kormány által is támogatott telepesek általában hazafias vagy vallásos okokból költöznek e településekre, de nem utolsók a biztonsági stratégiai szempontok, és persze az sem, hogy sokkal olcsóbb ott az élet, mint a méregdrága nagyvárosokban. 2015-ös statisztikák alapján 127 illegális telep épült Ciszjordániában, lakosságuk már meghaladja az 550 ezer főt, további körülbelül 250 ezren élnek az ugyancsak elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben. Nagyjából száz olyan törvénytelen telep van még, amelyet az izraeli kormány sem ismer el, és olykor megpróbál lebontani – az ott élő, gyakran szélsőséges zsidók heves tiltakozása mellett. (L. D.)