Újabb rakétát lőtt Japán felé Észak-Korea

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A rakéta 3700 kilométeres repülés után csapódott a tengerbe, az újabb phenjani kísérlet miatt összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát.

MN
2017. 09. 15. 4:35

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szintén elítélte az ENSZ határozatait is sértő kilövést, egyúttal Kínára és Oroszországra mint Észak-Korea legnagyobb gazdasági partnereire hárította a reakció felelősségét: „Kína a phenjani rezsim legnagyobb olajbeszállítója, Oroszország pedig az észak-koreai kényszermunkások legnagyobb külföldi munkaadója. Nekik kellene igazán megmutatniuk, hogy nem tolerálják az ilyen vakmerő rakétakísérleteket” – nyilatkozta Tillerson.

Az újabb kilövés miatt  azonnal összehívták az ENSZ biztonsági tanácsát: a pénteki egyeztetést a testület etióp soros elnöke jelentette be, egyúttal azt is jelezte, hogy az ülést zárt ajtók mögött tartják.

James Mattis amerikai védelmi miniszter – aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (Stratcom) – újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljon. A tárcavezető egyúttal bejelentette: a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt: „Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni.”

Észak-Korea legutóbb augusztus 29-én tesztelt kísérleti rakétát, amit akkor a dél-koreai hadgyakorlatra adott válasznak neveztek. Kim Dzsongun kormánya az utóbbi egy évben azonban rendszeresen lő ki interkontinentális ballisztikus rakétákat, a tesztek pedig többnyire sikeresen is végződnek: a phenjani vezetés ma már nemcsak Észak-Amerika belső államait is elérő rakétákkal, hanem pusztító erejű atom- és hidrogén-robbanófejekkel is rendelkezik, arzenálját pedig zsarolásra, a környező országok és a NATO provokálására használja fel.

Hua Csun-jing külügyi szóvivő sajtóértekezletén kifejtette, Peking helyteleníti, hogy Észak-Korea megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) határozatait, és ballisztikus rakétát lőtt ki. Hangoztatta, minden félnek önmérsékletet kell gyakorolnia. Kína szerint a feleknek el kell kerülniük minden olyan cselekményt, amellyel súlyosbítanák a helyzetet a Koreai-félszigeten és a régióban  - fejtette ki Hua Csun-jing. A külügyi szóvivő megígérte: Kína szigorúan, teljes mértékben és komolyan érvényt szerez az ENSZ BT határozatainak.

Peking ugyan jóváhagyta az Észak-Korea ellen elrendelt legutóbbi ENSZ-szankciókat, ugyanakkor kiállt amellett, hogy újítsák fel a párbeszédet Észak-Koreával, különösen azért, mert Donald Trump amerikai elnök megerősítette, nem zárható ki a katonai megoldás a kérdésben.

Jens Stoltenberg főtitkár hangsúlyozta: Észak-Korea ismételten megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsa által hozott határozatokat azzal, hogy pénteken ballisztikus rakétát lőtt át Japán felett. A lépés komoly fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra, ezért globális válaszintézkedésekre van szükség - írta a Twitteren az észak-atlanti szövetség főtitkára.

   

 

 

    

    

    

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.