Az elnök szombaton Twitter-bejegyzésben fogalmazta meg véleményét.
„Elnökök és kormányzataik 25 éve tárgyaltak Észak-Koreával, megállapodásokat kötöttek, és rengeteg pénzt költöttek” – írta mikroblogbejegyzésében, majd hangsúlyozta: „ez nem működött, a megállapodásokat még az előtt megszegték, hogy a tinta megszáradt volna rajtuk, bolondot csinálva az Egyesült Államok tárgyalóiból. Sajnálom, de csakis egyetlen dolog fog működni”.
Donald Trump nem fejtette ki részletesebben, hogy mire is gondol. Elemzők szerint mondatai várható katonai konfliktust sejtetnek, a héten ugyanis Trump magas rangú katonai vezetőkkel tanácskozott a Fehér Házban, majd a tárgyalásokról faggatózó újságíróknak azt mondta: „vihar előtti csend honol”. Még korábban – az ENSZ közgyűlése ülésének általános vitáján elmondott beszédében – azt ígérte, hogy amennyiben Phenjan fenyegetése miatt az Egyesült Államok arra kényszerül, hogy megvédje önmagát vagy szövetségeseit, akkor Észak-Korea a teljes megsemmisüléssel számolhat.
Az elnök nem egyszer foglalt állást amellett, hogy nem nagy híve a párbeszédnek és a diplomáciai megoldásoknak. A múlt vasárnap nyilvánosan is hangot adott annak, hogy szerinte a tárgyalás csak időpocsékolás, miközben Rex Tillerson külügyminiszter Kínában azt hangsúlyozta, hogy Washington elkötelezett a diplomáciai tárgyalások mellett és vannak közvetlen kommunikációs csatornái Phenjannal.
Szombaton helyi idő szerint a kora esti órákban Észak-Karolinába indulva Trump az újságíróknak sem mondott többet. Közölte: nincs több hozzátennivalója. Hasonlóképpen nyilatkozott Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője is.
Nem sokkal Donald Trump Twitter-üzenete után a KNCA dél-koreai állami hírügynökség arról számolt be, hogy védelmébe vette atomfegyvereit Kim Dzsongun észak-koreai vezető, mondván, azok „hatalmas elrettentő erővel bírnak, amelyek garantálják országa szuverenitását”.
Az állami média szerint a Koreai Munkáspárt központi bizottságának plenáris ülése előtt mondott beszédében szombaton – még Trump említett bejegyzése előtt – Kim „a bonyolult nemzetközi helyzetet taglalta”. Az észak-koreai atomfegyverek „erőteljes elrettentő eszközök, amelyek óvják a Koreai-félsziget, valamint Délkelet-Ázsia békéjét és biztonságát” – mondta „az amerikai imperialisták elhúzódó nukleáris fenyegetéseire” utalva.