Alakulhat-e a mostani káoszból egy új világrend? Mennyire normális, hogy a világ kisebb és nagyobb szereplői önös érdekből kockáztatják a biztonságot? Hol van a nemzeti szuverenitás és a közösségi felelősségvállalás határa? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a mintegy negyven ország 130 szakértőjét Szocsiban felvonultató Valdaj Klub idei találkozója. A válasz egyelőre pesszimista, s nem igazán tudta és akarta ennek ellenkezőjéről meggyőzni a jelenlévőket Szergej Lavrov orosz külügyminiszter sem.
Az előadók – megkongatva a vészharangot – megállapították, hogy a világ elkényelmesedett, s már nem fél egy nagy háborútól. A kis- és nagyhatalmak vezetői bizonyos taktikai sikerek vagy belpolitikai hozadék érdekében gond nélkül teszik kockára a globális biztonságot. Az előadók közül többen megjegyezték, hogy ez a helyzet erősen emlékeztet az 1914 előtti évekre, amikor senki nem akarta elhinni, hogy nagyon rossz felé mennek a dolgok. Ugyanígy ma sem gondolja senki, hogy elszakadhat a húr, s végleg összeomolhat a jelenleg még csak rogyadozó világrend.
A Valdaj Klub helyzetértékelése szerint eltűnt a világból az észszerűség, s a szovjet rendszer összeomlása paradox módon kaotikussá tette a konfliktusokat. Míg a kapitalista és szocialista rendszer szembenállásában legalább volt valami rendszer, addig a mai konfliktusokról ez messze nem mondható el. A szeparatizmus, a vallási ellentétek, a technológiai forradalom lassan mindent felborít, s az ebből fakadó bizonytalanság jóval nagyobb a geopolitikai változások okozta kihívásoknál. Éppen ezért elengedhetetlenül szükség van a racionális helyzetértékelésre, amelyre a Valdaj Klub is kísérletet tesz.
A konferencia felszólalói egyöntetűen állapították meg, hogy hiányzik a visszafogottság, s mint például a koreai válság is mutatja, kicsinyes érdekektől vezérelve bizonytalanodik el a világ, amelyet ráadásul a globalizáció is egyre irányíthatatlanabbá tesz. Az erre adott válaszként erősödő nemzeti egoizmus viszont csak tetézi a bajokat. Tisztázni kellene a játékszabályokat, így meg kellene egyezni a stratégia stabilitás kritériumaiban, a regionális válságok rendezésének módjában s a kiberbiztonság kérdéseiben is. A kiút a mai krízisből a felszólalók többsége szerint a vesztfáliai rendszer mai viszonyokra adoptálása lehet, ehhez azonban nem olyan politikusokra van szükség, mint Donald Trump. De amint az egyik vezető orosz politikus megfogalmazta, „egy Trumpunk van, így ezzel kell dolgozni”.
Úgy tűnik, Moszkva már lemondott arról, hogy a jelenlegi amerikai adminisztrációval bármiféle egyezségre jusson, s így inkább a kivárásra játszik, miközben igyekszik a saját érdekeit érvényesíteni. A Kreml a G20-ak szerepét erősítené, s valamiféleképpen összefésülné a regionális blokkokat is. A beszélgetésekben kiemelt szerep jutott a koreai válságnak, a Közel-Keletnek és természetesen az ukrán konfliktusnak. Ez utóbbi kapcsán Moszkvában mind gyakrabban emlegetik Magyarországot, amely karakteresen kiáll az oktatási törvény kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos tételével szemben, s ahogy az egyik befolyásos kormánytag fogalmazott, ezt a helyzetet az teremtette, hogy Porosenko elnök fél a saját nacionalistáitól. Mint többen megfogalmazták, nem meglepő Magyarország és Románia reagálása, s ez a kiállás esetleg csökkentheti az Európai Unión belüli ruszofóbiát is. A moszkvai véleményekből ítélve nem várható a koreai válság gyors rendezése sem, hiszen nemcsak Phenjan erőszakos, de Washington is összevissza beszél. A leginkább talán a Közel-Keleten haladnak a dolgok, ahol a Kreml megítélése szerint talán sikerül összehangolni a széttartó érdekeket.
