Az Iszlám Állam sosem csinált titkot a muszlim világon kívül eső kultúrák tárgyi emlékei ellen érzett esztelen gyűlöletéből. Sőt a rombolást politikai propagandacélokra használta, ezzel próbálva megfélemlíteni ellenségeit és feltüzelni híveit, egyúttal eltörölni, az emlékezetből is kiirtani a múltat. A moszuli múzeum műkincseinek szétdúlásáról 2014-ben videókat is közzétettek. A felvételeken, amelyeket lelkesítő zene tesz hangulatosabbá, a harcosok ötezer éves sumer és más kultúrákban alkotott istenszobrokat, ékírásos kőtáblákat döntenek le, és törnek össze hatalmas kalapáccsal. Egy másik videón az egykori asszír főváros, Nimrud romjainak fölrobbantását örökítették meg.
Több ezerre tehető azon régészeti lelőhelyek száma, amelyeket az IÁ három éve elfoglalt. A British Múzeum régészei az elsők között voltak, akik a kormányerők után beléptek a visszafoglalt területekre, felmérni a károkat, tudósít a BBC. Az az általános kép fogadta őket, amely a háborús tudósítások alapján várható volt: parkolónak használt régészeti emlékhelyek, darabokra tört szobrok, eltűnt kéziratok. De azért vannak jó hírek is! Az IÁ közel sem volt képes mindent elpusztítani. Persze vélhetően nem szándékosan kíméltek meg műkincseket, hanem a kapacitásaik nem voltak elegendők az összes emlék elpusztítására. A terület ókori történelmének gazdagsága folytán ugyanis olyan tömegben találhatók a régióban lelőhelyek, hogy a kalifátusnak egyszerűen nem volt ereje és ideje mindet eltörölni. Sőt, a régészek olyan leletekre is bukkantak a romok között, amelyek korábban ismeretlenek voltak a tudomány számára.
Moszul szerepe, a modern kori Irak második legnagyobb városaként nemcsak politikai és stratégiai szempontból jelentős, de történelmileg is, hiszen nagyjából megfelel az időszámításunk előtti VII. században fénykorában lévő asszír Ninive városának (a régiót ma is így hívják). Az iszlamisták a város 70 százalékát lerombolták, különös figyelmet szentelve a történelmi emlékeknek. 2015-ben valaki ütvefúróval esett neki a Ninive egykori falain utat nyitó Nergal kaput őrző, emberfejű, sasszárnyú bikát formázó szobroknak. A lamassu néven ismert alkotás méreteiben is grandiózus volt (négy és fél méter magas, súlya 30 tonna), így eltartott egy darabig, míg le tudták rombolni (az iszlám emberábrázolást tiltó rendelkezéseire hivatkozva először a fejét pusztították el). 2700 éve faragták ki egyetlen darab mészkőből Szín-ahhé-eríba asszír király uralma alatt, aki a modern Irak, Törökország és Szíria egyes részeit ellenőrizte.
Moszul történelmi jelentőségét még a Szaddám-rezsim is felismerte, és így a régészeti lelőhelyek és a feltárt kincsek a legutóbbi évekig épségben maradtak. – Azt kell mondjam, hogy az iraki kormányzatok – még a Baath párt uralma alatt is – viszonylagosan jól gondoskodtak a régészeti lelőhelyekről. Felismerték, hogy mindezek fontosak a nemzeti identitás és a turizmus szempontjából – nyilatkozta Mark Altaweel iraki–amerikai régész a BBC-nek. – De különösen 2003 után a törvény és a rend leépült. Azóta azt látjuk, hogy az emberek kényükre-kedvükre építkeznek a régészeti lelőhelyeken is, tudomást sem véve a helyet védő szabályokról.
De az utóbbi három év pusztítását senki sem merte elképzelni korábban, még akkor sem, ha megvannak ennek is a történelmi gyökerei a régióban. Már az ókorban is „szokásos volt”, hogy amint elfoglaltak egy várost (és a katonák kedvükre kitombolták magukat), jól átgondolt céllal rituálisan elpusztították az előző uralkodóra utaló minden művészeti alkotást, ezzel mintegy kitörölve őt a történelemből.
A Iszlám Állam rombolása kétségtelenül hatalmas volt, de úgy tűnik, valamiféle régészeti feltárásra hasonlító tevékenységet ők is folytattak. A Nebi-Júnusz domb belsejében az iraki kormányerők kiterjedt alagútrendszert fedeztek fel, az alagutak falában pedig eddig ismeretlen domborművekre bukkantak. Nem tisztázott, hogy az IÁ milyen célból ásta ezeket az alagutakat, a feltételezések szerint vagy kommunikációs csatornákként szolgálhattak, vagy valóban a műkincsek keresése vezette őket. Utóbbi esetben kérdéses, hogy elrabolni akarták ezeket, vagy megsemmisíteni. Mindenesetre éppen jókor űzték ki őket ahhoz, hogy céljaikat ne tudják megvalósítani. Bár a dilettáns alagútásással jelentős károkat okoztak a lelőhelyen, a feltárt domborművek, szobrok és ékírásos táblák így is megkapóak. Vallásos rítusok, papok és istenségek látszanak rajtuk.
Sokkal rosszabbul járt a Moszultól 32 kilométerre délre elhelyezkedő Nimrud (az i. e. XIV-VII. században tündöklő asszír Kalhu városának modern kori utóda), amelyet az IÁ szisztematikusan megsemmisített, mintegy 80 százalékos pusztulást okozva. A nimrudi ásatások már viszonylag korán, a XIX. század közepén elkezdődtek, és talán az asszír periódus legjelentősebb tárgyi emlékeit hozták itt felszínre. Az IÁ emberei a földdel tették egyenlővé az egykor 34 méter magas zikkuratot (lépcsős piramist), és a moszulihoz hasonló szárnyas oroszlán testű lamassúkat a közeli Ishtar-templom bejáratánál, II. Assur-nászir-apli király palotáját pedig buldózerekkel és robbantásokkal lerombolták is.
Egyedül Moszul régióban 66 régészeti lelőhely pusztult el. Az iraki kormányzat – látva a pusztítás mértékét, és tudva saját képességeinek határait – nemzetközi segítséget kért. A British Múzeum jelenleg is továbbképzéseket tart iraki régészek számára a feltárás és a dokumentálás rejtelmeiből. E tréningek két olyan lelőhelyen zajlanak, amelyeket soha nem foglalt el az IÁ: a kurdisztáni Darband-i Raniában és a dél-iraki Tellóban. Utóbbi (sumer nevén Girsu) egyike a világ legősibb városainak, és felépítése nagyon hasonlít Nimrudra és Ninivére.
