Moszul történelmi jelentőségét még a Szaddám-rezsim is felismerte, és így a régészeti lelőhelyek és a feltárt kincsek a legutóbbi évekig épségben maradtak. – Azt kell mondjam, hogy az iraki kormányzatok – még a Baath párt uralma alatt is – viszonylagosan jól gondoskodtak a régészeti lelőhelyekről. Felismerték, hogy mindezek fontosak a nemzeti identitás és a turizmus szempontjából – nyilatkozta Mark Altaweel iraki–amerikai régész a BBC-nek. – De különösen 2003 után a törvény és a rend leépült. Azóta azt látjuk, hogy az emberek kényükre-kedvükre építkeznek a régészeti lelőhelyeken is, tudomást sem véve a helyet védő szabályokról.
De az utóbbi három év pusztítását senki sem merte elképzelni korábban, még akkor sem, ha megvannak ennek is a történelmi gyökerei a régióban. Már az ókorban is „szokásos volt”, hogy amint elfoglaltak egy várost (és a katonák kedvükre kitombolták magukat), jól átgondolt céllal rituálisan elpusztították az előző uralkodóra utaló minden művészeti alkotást, ezzel mintegy kitörölve őt a történelemből.
A Iszlám Állam rombolása kétségtelenül hatalmas volt, de úgy tűnik, valamiféle régészeti feltárásra hasonlító tevékenységet ők is folytattak. A Nebi-Júnusz domb belsejében az iraki kormányerők kiterjedt alagútrendszert fedeztek fel, az alagutak falában pedig eddig ismeretlen domborművekre bukkantak. Nem tisztázott, hogy az IÁ milyen célból ásta ezeket az alagutakat, a feltételezések szerint vagy kommunikációs csatornákként szolgálhattak, vagy valóban a műkincsek keresése vezette őket. Utóbbi esetben kérdéses, hogy elrabolni akarták ezeket, vagy megsemmisíteni. Mindenesetre éppen jókor űzték ki őket ahhoz, hogy céljaikat ne tudják megvalósítani. Bár a dilettáns alagútásással jelentős károkat okoztak a lelőhelyen, a feltárt domborművek, szobrok és ékírásos táblák így is megkapóak. Vallásos rítusok, papok és istenségek látszanak rajtuk.
