Márki-Zay tiszásokkal együtt végezne ki kormánypárti politikusokat, ezt Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül

A hódmezővásárhelyi hajóágyú újra elszabadult: minden politikust felakasztanának, aki nem tetszik a baloldalnak.

Forrás: Origo2025. 09. 12. 21:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy megdöbbentően felháborító esemény zajlott a Hódmezővásárhely melletti batidai vendégházhoz vezető bekötő úton – tájékoztatott az Origo

A portál beszámolt a következőkről:

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester a környékbeli tiszás aktivistákkal együtt egy olyan utcai demonstrációt szervezett, amelynek a résztvevői az útra felvitt aszfaltrajzaikkal a politikai ellenfeleik kivégzésére buzdítottak. Márki-Zay és tiszás támogatói Lázár Jánosnak az Amerikában meggyilkolt konzervatív influenszer sorsát ígérték, illetve nyíltan akasztással fenyegették a politikai ellenfeleiket.

Márki-Zay Péter is a „szeretetországgal” árad (Forrás: Origo)

A „felnőtt aszfaltrajzoló versenynek” meghirdetett demonstráción olyan „műalkotások” születtek, amelyek gyakorlatilag több nyílt erőszakra való buzdítást is tartalmaztak. 

Az egyik rajz azt a döbbenetes feliratot hordozta: „LJ = CKirk” (azaz Lázár János = Charlie Kirk), ami egyértelmű utalás arra, hogy a szervezők Lázár Jánosnak ugyanazt a sorsot szánnák, mint ami az amerikai jobboldali, keresztény influenszert, Charlie Kirket érte, akit alig két nappal korábban politikai merényletben meggyilkoltak.

A baloldal összes ellenfelét eltennék láb alól

A sokkoló üzenetek sora azonban ezzel még nem ért véget, mert a Márki-Zay Péter által szervezett gyűlölettalálkozó körülbelül 20-30 főnyi résztvevője lelkes „mocskos Fidesz” skandálások közepette felrajzolta a „Könyörgöm, akasszuk fel!” feliratot is, egyértelműen nyíltan buzdítva Lázár Jánosnak, illetve a baloldal minden politikai ellenfelének a megölésére.

Az akció különösen megdöbbentő fényben tűnik fel a Charlie Kirk elleni amerikai politikai merénylet után, amely rávilágított az egész világnak arra, hogy a politikai erőszak és gyűlölet milyen súlyos következményekkel járhat. Hogy ennek árnyékában Magyarországon, alig két nappal az amerikai tragédia után, nyíltan kivégzésre felszólító megnyilvánulások kerüljön sor, az minden jóérzésű ember számára megdöbbentő és elfogadhatatlan – írta az Origo.

Mint emlékeztettek, nem elszigetelt esetről van szó: az elmúlt időszakban a magyar balliberális oldal részéről sorra jelentek meg olyan megnyilvánulások, amelyek erőszakra, a politikai ellenfelek fizikai megsemmisítésére buzdítottak:

  • Krúbi a koncertjén a színpadról Orbán Viktor felakasztásáról vizionált,
  • az M1 tudósítóját, Császár Attilát pedig a kötcsei polgári piknik idején az oda szervezett Magyar Péter-féle tiszás rendezvény résztvevői fenyegették meg, felakasztást kilátásba helyezve neki.

Mindezek után Márki-Zay Péter és tiszás társai akciója egy újabb súlyos bizonyítéka annak, hogy az ellenzéki oldalon a politikai erőszak aggasztó mértékben megjelent és egyre tovább terjed – fogalmazott a lap.

Orbán Viktor miniszterelnök sem maradt néma az ügyben. A kormányfő megosztotta Lázár János bejegyzését a botrányos esetről, azt a megjegyzést fűzve hozzá: ha így árad...

 

 

Borítókép: Márki-Zay Péter és a tiszások Lázár Jánost is meggyilkolnák (Forrás: Origo)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.