Az újraegyesítés után 27 évvel új falak emelkednek Németországban, ezt mutatja a szeptember 24-i Bundestag-választás eredménye – mondta Frank-Walter Steinmeier szövetéségi elnök a német egység napja alkalmából kedden, Mainzban elmondott ünnepi beszédében.
Az államfő szerint falak emelkednek város és vidék, szegény és gazdag, fiatal és idős, továbbá az internet és az inerneten kívüli világ között. Falak emelkednek „elidegenedésből, csalódottságból vagy dühből, amely egyesekbe annyira beivódott, hogy nem hatolnak át rajta érvek”. E falak mögött „bizalmatlanságot keltenek a demokrácia és annak képviselői, az úgynevezett »establishment« ellen, amelybe mindenki beletartozik, kivéve az establishmenttel szemben fellépő önjelölt harcosok” – mondta Steinmeier.
Nem mindenki a „demokrácia ellensége”, aki elfordul a demokráciától, de „mind-mind hiányoznak a demokráciának”. Ezért az új Bundestag képviselői „nagy szolgálatot tehetnek a demokráciának, megmutathatják, hogy a demokratáknak jobb megoldásaik vannak, mint azoknak, akik szidalmazzák a demokráciát”, és bebizonyíthatják, hogy a düh nem helyettesíti a közös ügyek iránti felelősség vállalását – tette hozzá.
Frank-Walter Steinmeier hangsúlyozta: az a meggyőződése, hogy a képviselőknek sikerül majd megmutatniuk, hogy „érvekkel messzebbre jutunk, mint a felháborodás lózungjaival”. Felháborodás helyett érvekre van szükség a menekülés és migráció ügyében is. A „véleménytáborok” semmilyen ügyben nem állnak „annyira megbékíthetetlenül” szemben egymással, mint ebben a kérdésben.
Ezt mutatja, hogy míg az egyik tábor az emberiesség parancsolatának, „humanitárius imperatívusznak” tartja a menekültek befogadását, a másik tábor „a nemzet elárulásáról” beszél. Azonban amíg ez a téma „a két pólus erkölcsi küzdelmének csatatere marad, nem tudjuk ellátni feladatunkat, jelesül azt, hogy hozzuk egyensúlyba a világ valóságát hazánk lehetőségeivel” – mondta.
Kiemelte: „vissza kell szerezni” azt a képességet, hogy meg tudják különböztetni egymástól a politikai okokból és a szegénység elől menekülő embereket, és „őszintén” szembe kell nézni a helyzettel. Először is be kell látni, hogy ugyan mindkét menekülési ok mögött emberi sorsok vannak, de nem kapcsolódik hozzájuk egyformán korlátlan jogosultság a befogadásra. Másodszor pedig meg kell vizsgálni azt a kérdést, hogy „mennyi bevándorlást akarunk”, illetve mennyi bevándorlásra van „talán szüksége” Németországnak.