Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége vasárnap bejelentette, hogy bevándorlóvízumokon kívül – tehát minden olyan kérelmen, amelynek célja nem az állandó letelepedés – nem adnak ki vízumokat török állampolgároknak. A diplomáciai képviselet Twitter-üzenetében így indokolta az azonnali hatállyal életbe lépő lépést: „Újra kellett értékelniük, mennyire elkötelezett a török kormány az amerikai képviselet létesítményei és személyzete biztonságának szavatolása mellett.” A döntés mögött az áll, hogy a török hatóságok őrizetbe vették az isztambuli amerikai konzulátus egyik török alkalmazottját, Metin Topuzt. A férfit azzal vádolják, hogy kapcsolatban állt a 2016-os puccskísérlet végrehajtásával vádolt úgynevezett FETÖ csoporttal.
Nem váratott magára sokat a válasz sem, a washingtoni török nagykövetség hasonló intézkedést hozott:
Törökország az amerikaiaknak nem ad ki semmilyen formában vízumot.
A diplomáciai csörte igazi vesztesei az átlagemberek, hiszen a lépés elsősorban a turistákat, diákokat, üzletembereket, egészségügyi kezelésre igyekvő betegeket érinti.
A lépések persze nem voltak előzmény nélküliek, és messze túlmutatnak egy konzulátusi alkalmazott sorsán. Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Topuz letartóztatása után, október hetedikén személyesen telefonált török kollégájának, Mevlüt Cavosoglunak. Hivatalosan elsősorban a közel-keleti helyzetet vitatták meg, ám nyilvánvalóan szóba került a férfi ügye is. Az azóta történtekből úgy tűnik, Tillersonnak nem sikerült meggyőznie Cavosoglut.
De a török vádak komoly üzenetet is közvetítenek: eszerint az amerikaiak egy kémet alkalmaztak.
Ráadásul nem Topuz az egyetlen, aki miatt fájhat Washington feje, több amerikai is rácsok mögött van Törökországban. Ugyancsak a FETÖ-vel való együttműködéssel vádolják például Andrew Brunson lelkipásztort, akit több mint egy évvel ezelőtt tartóztattak le. Az amerikai külügy hiába mozgatott meg mindent, esetében is falakba ütközött. Recep Tayyip Erdogan török elnök azt javasolta, ha szabadon akarják látni a férfit, adják ki cserébe Fethullah Gülent, akit az egész puccskísérlet kitervelésével gyanúsítanak.
A két szövetséges ország viszonyát egyébként is több nézeteltérés terheli. A legégetőbb, hogy az Egyesült Államok nem hajlandó kiadni a Pennsylvaniában élő Gülent, aki tagadja az ellene felhozott vádakat. A török igazságügy-miniszter éppen a napokban jelentette ki, hogy már minden akadály elhárult a hitszónok kiadatása elől, ezért elvárják, hogy Washington megtegye a megfelelő lépéseket. Hogy ez valaha megtörténik-e, erősen kérdéses. Nem használt a kapcsolatoknak az Egyesült Államok közel-keleti politikája sem, főként az, hogy a törökök minden tiltakozása ellenére az amerikaiak bőkezűen támogatták az Iszlám Állam ellen harcoló kurdokat Irakban és Szíriában is. Ugyancsak botrányosra sikerült Recep Tayyip Erdogan washingtoni látogatása: emlékezetes, a török elnök testőrei tüntetőkkel verekedtek össze, ráadásul a jelenetet videóra is vették.
Márpedig ha a NATO-tag Törökország távolodik az Egyesült Államoktól, akkor szükségszerűen mások felé közelít.
Ennek egyik nagyon látványos jele, ahogyan az orosz repülő 2015. novemberi lelövését követő fagypont után rendeződtek a török–orosz kapcsolatok, amit az Sz-400 típusú orosz rakétavédelmi rendszer minapi megrendelése koronázott meg. Figyelmeztető lehet Erdogan közelmúltban tett iráni útja is, hiszen a kurd kérdésben közös nevezőn vannak a perzsa állammal. A másik oldalról is megingott a bizalom, felröppentek például olyan pletykák, hogy az Incirliki légibázison tartott amerikai nukleáris fegyvereket biztonsági okokból máshova – Románia jött szóba – szállítanák. A felszínen azért egyelőre minden rendben van, a török elnök májusban Washingtonban, majd szeptemberben az ENSZ-közgyűlésen New Yorkban is teljes egyetértésben volt Donald Trumppal.
De mi lehet a felszín alatt? Az utóbbi nagyjából tíz évben folyamatosan napirenden van, hogy Törökország távolodik a nyugati szövetségeseitől, s a Közel-Kelet, újabban pedig Oroszország felé fordul.
Valóban történt eltolódás, ahogy Ankara elkezdett regionális szinten gazdaságilag és politikailag is nagyobb befolyásra és jobb pozíciókra törekedni – értékelt lapunknak Egeresi Zoltán. A Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint
az amerikai–török kapcsolatok elhidegülése azonban korántsem jelenti azt, hogy Törökország kilépne a NATO-ból, vagy akár szakítana szövetségesével, az Egyesült Államokkal.
A Törökország-szakértő emlékeztetett, hogy hasonló vagy még a mostaninál is fagyosabb viszony alakult már ki a két ország között, például az 1960–70-es években Ciprus miatt, ám a konfliktust végül a közös érdekek miatt rendezték.
Egeresi Zoltán úgy véli, valószínűleg az Egyesült Államok végül nem fogja kiadni Fethullah Gülent, ami erősítheti azt az elterjedt török vélekedést, hogy a puccskísérlet megszervezésében az amerikaiak keze is benne volt. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy Törökországban egyébként is nagy az Amerika-ellenesség, amit közvélemény-kutatások támasztanak alá. A legfrissebb felmérések szerint a törökök 64,5 százaléka gondolja például, hogy problémás a két ország kapcsolata, ami majd 20 százalékos növekedés a négy évvel ezelőtti számokhoz képest. Sőt, a Pew Resarch Center idei felmérése szerint a megkérdezettek 72 százaléka gondolta úgy, hogy az Egyesült Államok fenyegetést jelent az országra.
