Ehhez képest most Szalmán király „baráti”-nak nevezte Oroszországot, meghívta Rijádba Vlagyimir Putyint. A két vezető megállapodott abban is, hogy országaik folytatják az együttműködést a világ olajpiacainak stabilizálása érdekében, amit tavaly decemberben kezdtek meg a termelés visszafogásáról kötött, árfelhajtást célzó megállapodásukkal. A királyi látogatásra időzítve számos együttműködési szerződést és egyetértési memorandumot írtak alá, egyebek között a szaúdi Aramco állami olajvállalat, valamint az orosz Gazprom, a Gazprom Nyefty, a Sibur és a Liasco között.
Véglegesítették egy egymilliárd dolláros közös, Oroszországban aktív befektetési alap létrehozásának projektjét. A szaúdi Közberuházási Alap 2015-ben közölte, hogy öt év alatt tízmilliárd dollárt tervez befektetni az orosz gazdaságba, aminek eddig csak a töredéke valósult meg. Megállapodás született a fegyvergyártás, a nukleáris energia, a világűr és a mezőgazdaság területén folytatandó együttműködéséről.
Az olaj árának emelésétől a kereskedelmi kapcsolatok élénkítésén át az Sz–400-as rakéták vásárlásáig tehát bőven volt miről tárgyalni, ezért azonban a 81 éves szaúdi uralkodó aligha szánta volna rá magát a történelmi látogatásra.
A félelem Oroszország egyik legszorosabb közel-keleti szövetségesének, Iránnak a további erősödésétől azonban már megéri elzarándokolni az egykori ellenséghez.
Különösen akkor, amikor a legfőbb szövetségesre, az Egyesült Államokra manapság nem nagyon lehet számítani, a kurd referendumra reagálva pedig orosz védnökséggel egyre látványosabban erősíti befolyását – egymással még össze is fogva – Teherán és Ankara. Rijád legfontosabb szövetségese és fő fegyverszállítója továbbra is Washington marad, a vizit azonban jelzi, hogy a szaúdi diplomácia a realitásokat felismerve több lábon akar állni. E törekvésnek a jegyében ez a látogatás annak elismerése is, hogy a Közel-Keleten megváltoztak az erőviszonyok, s az új felállásban Oroszország megkerülhetetlen játékos lett. Ahogy egy szaúdi elemző fogalmazott, Rijád számára Moszkva immár nem maga a probléma, hanem a megoldás része. Ugyanígy a Kreml is tisztában van azzal, hogy a szíriai politikai rendezéshez elengedhetetlen a regionális hatalmak, így Szaúd-Arábia jóváhagyása. Olyan helyzet állt tehát elő, amikor megnőtt az esély a kompromisszumokra.
