Huszonhatezer négyzetkilométeres, ideális elhelyezkedésű terület, ahol három kontinens találkozik, a világ közlekedési, kereskedelmi és telekommunikációs csatornáinak csomópontjában. A természeti erőforrások gazdagsága és a kellemes időjárás mind Neom születését szolgálják. Ez a világ legambiciózusabb projektje, a jövő célállomása, egy látomás, amely valósággá válik – így kezdődik Szaúd-Arábia megalomán fejlesztési elképzeléseinek promóciós kisfilmje. A tervek szerint Egyiptommal és Jordániával közösen futurisztikus, kisebb országnyi várost (ez lenne Neom) építenének fel a sivatagban a semmiből. Azaz 500 milliárd dollárból. Ott aztán minden lenne, ami a 21. századi kutatás-fejlesztést szimbolizálja, a biotechnológiától és a robotoktól kezdve a virtuális valóságon és a drónokon keresztül a megújuló energiaforrásokig és az önvezető autókig. De nem is ez az érdekes, hasonló imázsfilmekkel naponta lehet találkozni. Sokkal izgalmasabbak a reklám szereplői.
Ők ugyanis többségükben nők, és nem is akármilyenek, hanem nyugati módon öltözködők és viselkedők. Az először egy építésznő tűnik fel abaja, fejkendő nélkül, rögtön utána ugyanilyen nyugatiasan öltözködő, virtuálisvalóság-szemüveget viselő nők (egyiküknek még a válla is meztelen). Később a parkban kocogó, jógázó leggingset, trikót és sportmelltartót viselő lányok, burkini nélkül fürdőző, balettáncos, hegedűművész nők, kutató, laborban dolgozó társaik és így tovább. Az egyetlen, hidzsábot viselő asszony egyben az egyetlen arab is, a többiek ugyanis mind kaukázusiak. Ez ugyanakkor nem sokat jelent, jelenleg ugyanis Szaúd-Arábiában a nyugati nőknek is melegen ajánlott követni a szélsőségesen konzervatív muszlim öltözködési szabályokat, ha nem akarnak bajt.
Vajon mindez csak a Nyugatot elkápráztatni szándékozó virtuális Potemkin-falu, és köszönő viszonyban sincs a valósággal, vagy tényleg változóban van a közel-keleti királyság nőkkel szembeni elnyomó politikája? Az mindenesetre biztosnak tűnik, hogy tudatos szereplőválasztásról van szó, amellyel mindenképpen üzenetet kívántak továbbítani a világ felé. Erről tanúskodik Mohammed bin Szalman koronaherceg, Szaúd-Arábia 31 éves de facto vezetőjének minapi rijádi beszéde is, amelyet egy befektetési fórumon tartott, tudósít a Washington Post. Itt védelmébe vette a (szaúdi mércével) bátor reformprogramot, benne a nők autóvezetési tilalmának feloldását, amit azzal indokolt, hogy „régen nem voltunk ilyenek, mint ma. Vissza akarunk térni oda, ahová a múltban tartoztunk: a mérsékelt iszlámhoz”. Elmondta még, hogy az ország gyorsan le fogja győzni a szélsőséges ideológiákat, és biztosítják, hogy a szaúdi fiatalok harmóniában élhessenek a világgal.
Szép ideák, csak az a kérdés, hogy miután a befektetők és az újságírók hazamentek, mi valósul meg belőlük. Szalman király szeptember végén valóban kiadott egy rendelet, amelyben engedélyezi a nőknek, hogy jogosítványt szerezzenek (a világon utolsó államként), és ehhez még férfi rokonaik hozzájárulása sem szükségeltetik. No nem azonnal, hanem majd jövő nyártól, arról pedig még nem döntöttek, hogy a nők hivatásos sofőrként is dolgozhatnak-e eztán. A rendelet előírja továbbá, hogy a megvalósításnak mindenben illeszkednie kell az iszlám jog, a sária előírásaihoz, bár azt nem részletezi, hogy ezen mit ért. A kritikusok attól tartanak, hogy e gumiszabályt kihasználva végül a gyakorlatban újra megtiltják a nők autóvezetését.
Persze a jogosítvány tilalma csak egyik (és közel sem a legfontosabb) megnyilvánulása volt a nők szaúdi repressziójának. Az ország továbbra is a vizsgált 144 állam közül a 141. helyen áll a nők helyzetét tekintve a Világgazdasági Fórum szerint, írja a Quartz. A mindennapi életüket gúzsba kötő törvények nagy többsége ugyanis jottányit sem változott. A szaúdi nők továbbra sem utazhatnak, vállalkozhatnak, bérelhetnek lakást, házasodhatnak vagy válhatnak el, illetve eshetnek át bizonyos orvosi beavatkozásokon a férfi „gondviselőjük” engedélye nélkül.
De hamarosan már legalább autót vezethetnek, amely hatalmas győzelem az emberi jogi mozgalom számára, és a kormány eddigi, középkorra emlékeztető beállítottságának változását mutatja – vagy nem. Az elemző szerint a humanitárius megfontolások mellett a reformokat legalább annyira motiválják a gazdasági szükségszerűségek. A koronaherceg modernizációs programjának fő hajtóereje a kőolajtól való függés csökkentése, amely továbbra is a költségvetési bevételek kilencven százalékát adja. Mohammed bin Szalman mindent megtesz, hogy sok milliárd dollárnyi külföldi befektetést vonzzon a gazdaság nem kőolajipari szektoraiba is. Ehhez viszont vonzó, színes társadalomra van szükség, amely sokféle munkaértőt képes kiállítani, és a külföldi vállalatoknak nem kell otthon folyton azokkal a támadásokkal hadakozniuk, hogy egy elnyomó rezsimet pénzelnek befektetéseikkel.
A szélsőséges belső ellenzékével is hadakozó szaúdi kormányzatnak emellett régi, legfontosabb szövetségesével, az Egyesült Államokkal is ápolnia kell kapcsolatait. A 20. század második felében nem a közös tisztelet és szeretet tartotta szorosan egymás mellett a két országot, hanem a kölcsönös egymásra utaltság. Amerikának kellett a szaúdi olaj, Szaúd-Arábiának pedig kellett az amerikai vevő és a katonai potenciál, amikor a régi ellenségeivel, legfőképpen Iránnal nézett farkasszemet. Csakhogy mára a kapcsolat egyensúlya felbomlott, mégpedig a szaúdiaknak kedvezőtlen irányba. Amerika az utóbbi évtizedekben sokat haladt az energetikai függetlenség irányába, így ma már korántsem függ annyira az arab világból importált fosszilis energiahordozóktól, mint régen. Így ottani szövetségeseinek látványos reformokat kell végrehajtaniuk annak érdekében, hogy fenntartsák az USA jóindulatát.
Ez lehetett a fő indoka annak a hat évvel ezelőtti döntésnek is, amikor az akkori király engedélyezte, hogy a 2015-ös helyhatósági választásokon nők is indulhassanak és nők is szavazhassanak. Ennek eredményeképp húsz nőt választottak meg különböző települések önkormányzataiba. Annyit érdemes azonban tudni, hogy bár az önkormányzatok az egyetlen választott közhatalmi testületek Szaúd-Arábiában, a tagok felét itt is a király nevezi ki, és a döntési jogkörük jobbára a szemétszállításra és a közterületek karbantartására korlátozódik. Talán nagyobb gyakorlati jelentősége van annak, hogy néhány éve nőket is jelölnek a király százötven tagú tanácsadó testületébe, az úgynevezett súra tanácsba is. Bár törvényalkotó joga ennek sincs (ez az uralkodó kizárólagos kiváltsága), de javasolhat törvényeket és tanácsokat adhat a döntéshozatal elősegítése érdekében.
A tanácsadó testület egyik első női tagja, a világhírű biotechnológus Hajet Szindi két éve interjút adott lapunknak, amikor a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett tudományos világfórumon adott elő. Az interjúban, amikor a szaúdi nők helyzetéről kérdeztük, nagyon óvatosan fogalmazott, megválogatta minden szavát, amely annak jele, hogy a szólásszabadság még az ország külföldön talán legismertebb nőjének sem adatik meg: „A nők helyzete javul az én kultúrámban. Nagyon nehéz folyamat ez, de a dolgok változóban vannak, ahogy minden más országban. Nagyszerű dolog, hogy már nők is a tagjai lehetnek a tanácsadó testületnek, különösen fontosnak érzem, hogy kutatónőt (engem) választott be a király, mert ezáltal közelebb hozhatjuk a tudományt a politikai döntéshozatalhoz. A kormányzati hozzáállás változik, az országnak elengedhetetlenül fontos a kutatás-fejlesztés, a munkahelyteremtés, és ehhez a nők részvételére is szükség van. Hadd mondjam el, hogy Szalman király és az egész államirányítás egyértelműen a nők pártján áll. Már eddig is sokat tett értük, de még hosszú út áll előttünk. Ahhoz, hogy a nők változást tudjanak előidézni a férfiak gondolkodásában, meg kell mutatniuk, hogy hasznára lehetnek a társadalomnak.”
