Gerhard Schröder volt német kancellár szerint jövőre Németországban előre hozott választások jönnek – a pártok színei alapján Jamaicaként ismert konzervatív–liberális–zöld koalíció szerinte nem tudja végigvinni az egész ciklust. A most zajló koalíciós tárgyalásokon azonban még az is kérdés, lesz-e végül együttműködés. A feleknek péntek reggelig kellene megállapodniuk a folytatásról. Gyors bukás nem várható, de a végső eredmény még mindig nyitott. Különösen a Zöldek panaszkodnak arról, hogy a három másik jobboldali párt, a kereszténydemokraták (CDU), a bajor keresztényszociálisok (CSU) és a szabaddemokraták (FDP) nem hajlandóak semmiféle kompromisszumra. Szerdán Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg tartomány zöldpárti miniszterelnöke fakadt ki: szerinte jó lenne, ha például a CSU eldöntené, akar-e egyáltalán koalíciót. A Zöldek baloldali szárnyát képviselő Jürgen Trittin egykori társelnök még kritikusabb. Trittinről még a választások előtt elterjedt, hogy egy esetleges Jamaica-koalíciót – mint meggyőződéses baloldali – tudatosan akadályozna. Az ökopárt vezetését viszont ma a polgári szárny adja.
Mindazonáltal még így is akadozva haladnak a tárgyalások, eddig egyetlen nagyobb témakörben sem született megállapodás. A liberális FDP a menekültkérdéstől az adópolitikán át a külpolitikáig mindenütt keresztbe fekszik a Zöldeknek. A menekültpolitikában a Zöldek ragaszkodnak hozzá, hogy a menedéket szerzett emberek családjai is beutazhassanak Németországba, az FDP azonban hallani sem akar erről. Christian Lindner FDP-elnök szerint egy ilyen döntés „aláásná a kormány tekintélyét”. Az FDP azonnal kivezetné az úgynevezett szolidaritási adót, amivel minden német adófizető a keletnémet területeket támogatja. A liberálisok ellenzik a zöldenergia további állami támogatását is. Külpolitikában pedig Lindnerék elutasítják a Zöldek szerintük túlzottan oroszellenes irányát. Önmagában vita tárgya, hogy ki kapja a külügyminisztériumot: a Moszkva irányába nyitottnak mutatkozó FDP vagy a Vlagyimir Putyinnal szemben élesen elutasító Zöldek. Utóbbi esetben Cem Özdemir lehetne a poszt várományosa: a török származású zöld politikus nemcsak az orosz elnökkel, de Recep Tayyip Erdogannal szemben is keményebb berlini politikát ígér. Európa-politikai témákban is jelentős az eltérés a két kisebb tárgyalópartner között. A Zöldek teljes mértékben támogatják Emmanuel Macron francia államfő terveit a további gazdasági és politikai egységesülés terén, így a közös európai pénzügyminiszterrel és az európai transzferunióval is egyetértenek. A liberális FDP viszont éppen ezen tervekkel szemben határozza meg magát. Macron francia elnök nem véletlenül mondta még a németországi választások előtt szűk körben a Le Monde információi szerint, hogy „ha az FDP kormányra kerül, az a halálom”.
Noha Angela Merkel bizakodó, a CDU Saar-vidéki kormányfője, Annegret Kramp-Karrenbauer viszont nem húzná az időt: ha péntekig nincs megállapodás, ő eleve nem folytatná a tárgyalásokat. A CDU/CSU többsége azonban elkerülné az előre hozott választásokat, amit az is alátámaszt, hogy a legfrissebb felmérések szerint Merkel pártja történelmi mélypontra, harminc százalékra zuhant. A szociáldemokrata SPD, a liberális FDP és az Alternatíva Németországnak (AfD) párt jönne ki erősebben egy újabb küzdelemből.