Egy dél-koreai fellebbviteli bíróság helybenhagyta kedden azt az ítéletet, amelyben első fokon három év börtönre ítélték a posztjáról eltávolított dél-koreai elnök barátnőjét és bizalmasát, amiért kapcsolataival visszaélve elintézte, hogy lánya bejusson az ország egyik legpatinásabb egyetemére.
A bíróság bizonyítottnak találta, hogy Cshö Szunszil nyomást gyakorolt az egyetem vezetésére, hogy lánya gyakorlatilag felvételi vizsgák nélkül bekerüljön, továbbá tanulmányai során számos kedvezményben részesüljön.
A fellebbviteli bíróság egyben helybenhagyta a szóban forgó Ihva Női Egyetem (Ewha Womans University) korábbi elnökének kétévi, valamint két professzorának másfél, illetve kétévi börtönbüntetését. További öt megvádolt professzor börtönbüntetését felfüggesztette, ugyanakkor pénzbírsággal sújtotta őket, mert részt vettek az összejátszásban.
Az ítélet szerint a vádlottak „semmibe vették a törvényeket és a jogi eljárásokat, elárulták a bizalomba és hitelességbe, akárcsak a becsületességbe és igazságosságba vetett hitet”.
A most 61 éves Cshö Szunszil a 2016 októberében kirobbant dél-koreai politikai és korrupciós botrány egyik kulcsszereplője, írja az MTI.
Az országot azóta is foglalkoztató ügy úgy került felszínre, hogy felmerült a gyanú, Cshö befolyással van Pak Kunhje államfő döntéseire, s ebből nem kis hasznot húz, miközben semmilyen hivatali tisztsége nincs, csupán baráti kapcsolat fűzi az elnökhöz. Kisvártatva kiderült, hogy bizalmasa révén az államfő, illetve a kormány hatalmas pénzeket sajtolt ki dél-koreai óriásvállalatoktól – köztük a Samsungtól –, és a pénz végül olyan alapítványoknál landolt, amelyeket Cshö felügyelt.
Az ország első női elnökét, Pak Csonghi néhai katonai diktátor lányát a parlament távolította el hivatalából idén márciusban. Ő az első államfő, akit alkotmányos vádeljárás útján távolítottak el posztjáról. A pere május 10-én kezdődött, az ügyészek tizennyolc vádpontban – egyebek között zsarolással, hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel – vádolják, s ha bűnösnek találják, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.