Tudta, hogy a világban Afrikában növekszik leggyorsabban a munkaerőpiac? – kérdezi a szerdán Elefántcsontparton elstartoló Európai Unió – Afrikai Unió csúcstalálkozó promóciós videójában az Európai Bizottság. Az uniós szervezetre jellemző ez a derűlátás, ami valójában két égető problémára hívta föl a figyelmet: a földrészen tapasztalható népességrobbanásra és a nehéz körülmények között élő, jobbára képzetlen emberek tömegére. Ez a reklám kapott is hideget-meleget a közösségi médiában, pedig az üzenete – hogy Afrika kihívásait csak helyben, fenntartható módon lehetne megoldani – alapjában véve nem volt hibás.
Már ebből is látszik, hogy a csúcstalálkozó körül elsősorban a migráció miatt nagy a felhajtás. Az ENSZ statisztikáiból egyértelműen kiderül, hogy 2017-re – a Törökországgal kötött alku, az útvonalak bezárulása, az unió politikája és a szíriai, iraki hadi helyzet változásának következtében – fordult a trend, és a Közel-Kelet helyett már Afrikából érkezett Európába a legtöbb bevándorló.
Október végi adatok szerint már Szíriát is megelőzi Nigéria (17 487), a harmadik Guinea (12 158), majd éppen Elefántcsontpart (11 966) és Marokkó (9558) következik.
De a jelenség nem csak az európaiakat aggasztja. Lapunknak egy, a csúcstalálkozónak is helyet adó Abidjanban élő újságíró elmondta, Afrika-szerte óriási port kavart a CNN nemrégiben megjelent leleplezése arról, hogy Líbiában rabszolgának adják el a migránsokat. Ő ráadásul úgy tudja, a jelenség korántsem csak Líbiára jellemző, hanem lényegében véve minden országra, amelyet az Európába igyekvők érintenek.
De mit tehet az EU? Egyre többen kezdik fölismerni, hogy csupán segélyekkel nem lehet megoldani a kontinens problémáit. Az új irány egy afrikai Marshall-terv ötlete, európai pénzekkel ösztönöznék a további külföldi befektetéseket. Videójában
a bizottság 4,1 milliárd eurós forrást említ három évre, amitől 44 milliárd euró magántőke beáramlását remélik
– ami első látásra csupán csepp a tengerben.
Lapunk megkeresésére Búr Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense is arra mutatott rá, hogy papíron ugyan van az EU-nak Afrika-stratégiája, de a valóságban a tagállamok korántsem egységesek. Fölidézte: az unió régebbi tagjainak nagy része gyarmattartó ország volt, az újabban csatlakozóknak viszont sosem voltak gyarmataik, így érthető módon a hozzáállásuk is más.
„A régi tagállamok viszont természetesnek veszik, hogy felelősségük a gyarmatosításért, a földrész fejletlenségéért az újakra is átruházódik”
– véli az Afrika-szakértő. Hozzátette: sosem tudta eldönteni az EU, hogy üzleti vállalkozás vagy a lelkiismeretének gyógyítása folyik Afrikában, emiatt aztán Kína, India, sőt már Brazília és az Egyesült Államok is komoly gazdasági befolyást szerzett a kontinensen. Búr Gábor fölhívta a figyelmet arra, hogy az Afrikának szánt fejlesztési pénzek elosztása sem működik jól, hiszen olyan, mint ha „a gazdag országok szegényei fizetnének a szegény országok gazdagjainak”.
A szakember is osztja azt a nézetet, hogy migrációs áradat indulhat meg Európa felé a szubszaharai Afrikából, elsősorban a népességrobbanás miatt, amit ráadásul súlyosbít a vízhiány, a globális felmelegedés. „Az is nyilvánvaló, hogy ez sem az Egyesült Államokat, sem Kínát, sem más régiót nem érint úgy, mint Európát” – mutatott rá Búr Gábor. Úgy látja ugyanakkor, hogy menet közben már nincs értelme kerítéseket építeni:
vagy a kiindulási pontnál állítják meg a migránsokat, vagy „a közlekedőedények törvénye alapján” az akadályokat meg fogják kerülni.
„Vagy az történik, amit saját szememmel láttam Ceutában, Marokkó és a spanyol enklávé határában: hogy a nyugat-afrikaiak öt helyen támadták a kivonuló csendőröket, a hatodikon pedig átmásztak. Pedig ott a magyar kerítésnél jóval komolyabb a határvédelem” – festett borús képet. Az Afrika-szakértő ugyanakkor sietett megnyugtatni, a tömeges migráció egyelőre nem indult meg.
