Felipe Ramon egy fogkefével és egy tubus fogkrémmel áll a járdán szomorúan – gyakori látvány az efféle Brazília legnépesebb városában, Sao Paulóban. A 23 éves férfi a brit The Guardiannek nyilatkozva elmondta, a múlt pénteki tűzben megsemmisülő ingatlanja – amely a Campo Belo negyedben található Levanta Saia favelában állt – már a hetedik otthona volt, amely a tűz martalékává vált. Legutóbb 2014 szeptemberében az ugyanebben a negyedben álló Lice favelában égett le Ramon és édesanyja háza. Akkor 264 család vált otthontalanná.
A favelákban – ez a portugál megfelelője a nyomornegyednek – alapvetően rosszak a közszolgáltatások, a lakások sokszor nincsenek rákötve a víz- és a szennyvízhálózatokra, gyakran a szemétszállítás sincs megoldva, az elektromos vezetékeket pedig ad hoc jelleggel húzzák ki a házak között. A hatóságok az elektromos hálózat állapotát, valamint a szeméthegyeket okolják a tűzesetekért, amelyek oltását nehezíti, hogy a favelákban nem könnyű vízzel oltani. Csakhogy felmerült, hogy a tűzesetek nem feltétlenül véletlenek, hiszen sokszor pont a jobban ellátott – a közlekedési hálózatba becsatornázott, iskolákkal, kórházakkal is rendelkező – nyomornegyedekben csaptak fel a lángok.
Az efféle gyanúsítgatások vissza-visszatérően felbukkantak az utóbbi években, így 2012-ben a város vezetése vizsgálatot indított. A vizsgálóbizottság tervezett tizenhárom üléséből csak hatot tartottak meg, a plénum tagjairól pedig később kiderült, ingatlanbefektetők támogatták a városi tanácsi választásokon a kampányukat. A bizottság elnöke, Ricardo Teixeira például 464 ezer brazil reált (37,5 millió forintot) kapott városi tanácsosi megválasztásának elősegítésére egy ingatlankezelő cégtől. A vizsgálat lezárásakor végül arra a megállapításra jutottak, nincs elegendő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a magasabb ingatlanáras favelákban szándékosan történnek gyújtogatások. A végkövetkeztetés nem meglepő abból kiindulva, hogy sok politikus pénzügyi szempontból is kötődik ingatlanbefektetőkhöz, amelyek drága lakóparkokat húznak fel a leégett favelák helyén.
Mostanra bizonyíték is lett. A Guardian Cities és az Agencia Pública közös oknyomozása során készítettek egy elemzést a Sao Pauló-i városi tanács és egy ingatlanközvetítőket összefogó szervezet adatai alapján. A hétfőn publikált elemzésből kiderül, hogy a megérzés helyes volt: valóban a drágább környékeken volt több favelatűz. Sao Paulo 15 legmagasabb ingatlanárú környékének 145 favelájában (amely a város összes nyomornegyedének tíz százalékát teszi ki) 23 tűzeset (az összes 29 százaléka) történt az utóbbi öt évben. 2013-ban a tűzzel sújtott favelák átlagos ingatlanára csaknem dupla akkora volt, mint a többi nyomornegyed átlagára.
A városvezetést nemcsak az ingatlanmágnásokkal való összefonódás miatt éri kritika, hanem azért is, hogy a tűzben elporladó ingatlanok tulajdonosait nem vagy alig segíti. Akkor is csak annak fejében, ha az egykori lakók elhagyják a környéket. Emellett a tűzesetek megelőzésére sem tesz lépéseket a városi tanács, amelynek egy közelmúltban kelt jelentése szerint erre még csak el sem különítettek forrásokat.