A legnépesebb megmozdulás a fővárosban, Limában volt, ahol a felvonulók nemcsak a nők elleni bántalmazások és gyilkosságok rendkívül magas száma miatt fejezték ki haragjukat, hanem tiltakoztak amiatt is, hogy a tettesek felelősségre vonása sok esetben elmarad a latin-amerikai országban.
A megmozdulások szervezői között több feminista és más civil szervezet volt. A felszólalók között volt Arlette Contreras ügyvédnő, aki maga is súlyos bántalmazások áldozata volt. Felhívta a figyelmet, hogy le kell rombolni a „macsókultúrát”, amely elnyomja a nőket.
Patricia Nava, aki a Manuela Ramos nevű feminista szervezet nevében beszélt az EFE spanyol hírügynökségnek, elmondta: erőszakos cselekmények nemcsak az utcákon történnek, vannak olyan nők, akiket a munkahelyükön erőszakolnak meg, de a durva tettek többségét családon belül követik el.
A limai felvonuláson néhány nő félmeztelenül jelent meg, mellei körül felirattal, amelyen az volt olvasható: „Halál a férfiuralomra!”, „A testem csak az enyém!”
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2013-ban közzétett egyik jelentése szerint Etiópia és Banglades után Peru a harmadik helyen áll azon a listán, ahol a nőkkel szemben elkövetett bűncselekmények száma a legnagyobb. A perui hatóságok szerint az év első kilenc hónapjában 134 nőt gyilkoltak meg, és 17 182 feljelentést tettek nemi erőszak miatt.