Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés tagállamainak vezetői egyetértettek szombaton vietnámi csúcsértekezletükön abban, hogy fellépnek a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok ellen, és közös nyilatkozatukban sürgették a kereskedelmet torzító támogatások megszüntetését.
A Reuters brit hírügynökség megjegyzi, hogy az APEC huszonegy tagállamának nyilatkozatára rányomta bélyegét Donald Trump amerikai elnök befolyása, aki a kereskedelmi egyezmények átírását szorgalmazza, mert a jelenleg érvényes megállapodásokat az Egyesült Államok számára előnytelennek ítéli.
A nyilatkozat szerint a tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy javítani kell a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tárgyaló, felügyelő és vitarendező szerepén.
A szervezet 2016-os nyilatkozatában nem bírálta a WTO-t – emlékeztetett a Reuters.
Ugyancsak eltérés az, hogy a tavalyi nyilatkozat nem tett említést a kétoldalú kereskedelmekről, az idei viszont hangsúlyozza, hogy fontosak a kétoldalú, regionális és többoldalú megállapodások.
A szöveg változása – összegzi a Reuters – Trump „Amerika az első” jelmondatú politikájának hatását tükrözi.
Donald Trump előnyben részesíti a kétoldali kereskedelmi megállapodásokat a multilaterálisakkal szemben, és egyik első elnöki intézkedéseként kiléptette országát a térség egy másik gazdasági csoportosulásából, a Csendes-óceáni Partnerségből (TPP), amelynek megmaradt tizenegy tagállama azóta nehezen tudja életben tartani a szabadkereskedelmi tömörülést.
Az APEC csúcstalálkozójának otthont adó Da Nangban a TPP tagjai szombaton közölték, hogy sikerült megállapodniuk alapjaiban arról, miként tudnak továbblépni az Egyesült Államok nélkül. „Túl vagyunk a legnehezebbjén” – mondta a vietnámi kereskedelmi miniszter, Tran Tuan Anh.
Oroszország is kész új fejezetet nyitni az Egyesült Államokhoz fűződő kapcsolatában, és baráti viszonyt ápolni vele, de rendezni kell a biztonságot érintő régi problémákat, amelyek elsősorban a stratégiai támadófegyverek csökkentéséről és korlátozásáról szóló egyezményekre, illetve a közepes és kis hatótávolságú rakétákra vonatkoznak – jelentette ki Vlagyimir Putyin Da Nangban. Az orosz elnök a vietnámi APEC-csúcstalálkozó befejeztével tartott sajtótájékoztatón beszélt erről.
Az APEC-csúcs előtt olyan találgatások láttak napvilágot, hogy Vlagyimir Putyin és Donald Trump esetleg tárgyalóasztalhoz ül egymással, de erre nem került sor, csak röviden szót váltottak egymással a rendezvény alkalmával. Putyin protokollbeli nehézségekkel és programjuk összeegyeztethetetlenségével indokolta azt, hogy nem tárgyalhatott Trumppal, de mint mondta, „ez nem borzasztó dolog”. Az orosz elnök szerint lenne miről tárgyalniuk, kezdve a biztonságtól egészen a gazdasági együttműködésig, amely jelenleg „szinte a nullán van”. Mint mondta, korábban a két ország áruforgalma 28 milliárd dollár volt, és most 20 milliárdra csökkent.