Beindult a telefondiplomácia Trump Jeruzsálem ügyében tett lépései után

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Erősödik az izraeli–muszlim ellentét, miután Trump Izrael fővárosának akarja elismerni Jeruzsálemet.

MN
2017. 12. 05. 18:44

A nemzetközi közösség soha nem ismerte el Jeruzsálemet Izrael fővárosának, ahogy nem ismeri el Kelet-Jeruzsálem izraeli annektálását sem. Mivel Tel-Avivot ismerik el Izrael fővárosának, a külföldi nagykövetségek is ebben a tengerparti nagyvárosban működnek. Izrael szerint az „örök és egységes” Jeruzsálem lenne a zsidó állam fővárosa, míg a palesztinok álláspontja szerint Kelet-Jeruzsálemben kell lennie a leendő palesztin állam fővárosának.

Törökország és Izrael többéves szünet után, 2016 júniusától kezdődően állította helyre diplomáciai kapcsolatait. Mindkét ország ismét nagyköveteket jelölt ki, Izrael pedig részben feloldotta Törökország számára a Gázai övezet blokádját, így Ankara humanitárius segélyt küldhet a térségbe.

A két ország viszonya 2010-ben romlott meg, miután az izraeli haditengerészet megölt a Mavi Marmara nevű hajón tartózkodó több török aktivistát, akik a blokád alá vont Gázai övezetbe akartak bejutni.

Jordánia az Arab Liga és az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) ülésének sürgős összehívását tervezi szombatra és vasárnapra – közölte kedden a Reuters brit hírügynökséggel Ajmán Szafadi jordániai külügyminiszter

Mahmúd Abbász palesztin elnök felszólította a pápát, valamint Oroszországot, Franciaországot, továbbá Jordániát, hogy lépjenek fel Donald Trump amerikai elnök szándéka ellen, hogy Jeruzsálembe helyezze át az Egyesült Államok izraeli nagykövetségét – közölte Abbász szóvivője.

Abbász azután beszélt telefonon az orosz és a francia elnökkel, valamint a jordániai uralkodóval, hogy Donald Trump bejelentette: Jeruzsálemet kívánja elismerni Izrael fővárosaként, és át kívánja helyezni az amerikai nagykövetséget Tel-Avivból Jeruzsálembe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.