Az unió számos magával hurcolt problémája közül a brexit mellett kétségkívül az egyik legnagyobb a migráció. Ami ennek tisztán politikai vetületét jelenti, az idén sem sikerült túllendülni azon a narratíván, hogy a tagországok egyik felét a menedékkérők iránt szolidárisnak, a másik, jellemzően közép- és kelet-európai felét pedig nem szolidárisnak nevezze az uniós elit. Az idei utolsó uniós csúcson kiderült, Brüsszel ragaszkodik a kvóták szerinti kötelező menekültelosztáshoz, de közben az is látszik, hogy a menekültpolitika már nemcsak emberek tagországok közötti szétszórásáról szól, hanem határvédelemről, a határőrizeti szervek, a rendőrség közötti adatmegosztásról. A migráció ügyében továbbra is látványosan alakul Magyarország, Lengyelország brüsszeli szereplése. Talán nem teljesen ok nélkül mondta azt Kovács Zoltán kormányszóvivő szeptemberben, a kvótaper elvesztése idején azt, hogy a migrációs csata csak kost kezdődött el igazán. A másik nagy renitens, Lengyelország az igazságügyi reformja miatt vonta magára Brüsszel haragját, elérve, hogy meginduljon vele szemben a sokszor emlegetett hetes cikkely alapján a büntetőeljárás.
Amellett, hogy az Európai Tanács új székházba költözött, más nagy kezdeményezés is dübörög az uniós berkekben. Az egymással jobban együttműködni szándékozó – jellemzően a régi, valamint néhány kivétellel eurót használó – tagállamok továbbra is azt vizionálják, hogy pénzpiacuk fokozatos összeolvasztásával végül létre lehet hozni az eurózónás pénzügyminiszteri posztot. De mint az három politikus – Emmanuel Macron, Jean-Claude Juncker és Donald Tusk – programadó beszédéből, valamint a német álláspont ismertetése után kiderült, az ötletet kicsit eltérően ítélik meg a nagypolitika szereplői. Ezért aztán még az sem dőlt el, hogy a két- vagy többsebességes Európából kimaradni érdemes, vagy épp benne lenni a mag-Európában.
